A köztévé napi szappanopera-kísérlete, a Marslakók csúnyán beleállt a földbe, a nézettsége közel van a statisztikai hibahatárhoz, azaz könnyen elképzelhető, hogy nem is nézi senki a rokonokon és a haverokon kívül, csak azt a Nielsen nem tudja mérni. A televíziózás egyetemes történetében nem sok példa van arra, hogy egy köztévé kétmilliárd forintból menten három évadot rendeljen egy olyan termékből, aminek sem a címe, sem a témája (egy online bulvárlap szerkesztőségének élete) nem elég érdekes ahhoz, hogy tévére kerüljön, talán csak a hírhedten korrupt nigériai tévében van ennél nagyobb mutyizás, de mérget nem vennénk erre sem.
Az MTVA viszont most úgy döntött, hogy az eredetileg augusztus 13-án már adásba kerülő Marslakókból egyelőre nem kér újabb epizódokat, mert ezzel a nézettséggel valóban nem lehet képernyőn tartani semmit, még a legjobb haver műsorát sem. Jáksó László, a műsor kreatív producere emailben értesítette a stábot arról, hogy egy ideig most nem kell menniük dolgozni, a Blikknek pedig azt nyilatkozta, hogy az m1 őszi műsorstruktúrája tolódik (biztos a négyzet körösítése miatt), ezért szóltak neki, hogy egyelőre ne forgassanak.
A sorozatok (mindegy, hogy napi vagy heti) epizódjait előre szokás leforgatni, de a Marslakók ebben a kérdésben is más, mert a napi aktualitásokat is feldolgozó történeteket nem lehet hónapokkal az adás előtt felvenni. A stáb általában a tévébe kerülés előtt 3 héttel forgatja le az epizód vázát és az adásnapon forgatnak hozzá aktuális jeleneteket, azaz az augusztus 13-i epizódot ezen a héten kellett volna leforgatni. Még jó, hogy az MTVA időben jelezte, hogy egyelőre nem kell neki a sorozat. Azt még nem lehet tudni, mikor indul újra a forgatés, már ha sor kerül erre egyáltalán.
Az utolsó 100 komment: