Már nagyon rég óta szoros figyelemmel követjük a Klub Rádió vs. Médiatanács deathmatch-et, hogy most egy kicsit hátrébb lépünk a médiapolitikától, és belefüleljünk a rádióba, ugyan mi is az, amiért Szalai Annamária süllyesztőbe akarja küldeni Arató András médiavállalkozását. Mert már az sem egyértelmű, hogy tényleg meg kell-e menteni a Klubrádiót, és Bolgár Úr nélkül a magyar média valóban olyan sivár lenne-e, mint az Andrássy út a Békemenet elvonulása után. Vagy csak pár nyugdíjast zavarná, hogy nem talál megfelelő alapzajt a horgoláshoz.

Az egyszeri jobberekben valami olyasmi kép élhet a Klub Rádióról, hogy amint Bolgár György a maga összetéveszthetetlen hangján beleduruzsolja a mikrofonba: "Orbán Viktor", akkor szoci nyugdíjasok százezrei söprik félre a Cölöpöket a konyhaasztalról, előkapják a négyigenes népszavazás óta pufajkába csavarva rejtegetett PPS géppisztolyt, és megindulnak a Nemzeti Együttműködés Rendszere ellen. Pedig a Klub Rádió egyáltalán nem csak egy baloldali rohamhíradó, hanem inkább egy kissé megfakult beszélgetős rádió, amit csúcsidőben megszállnak a baloldali rohamosztagosok.

Hallgatottsága is korlátozottnak mondható, az Ipsos adatai szerint (vigyázat, pdf!) 2012 első öt hónapjában a 15 évesnél idősebb budapestiek közül átlagosan 162 ezren hallgatták, ebből elenyésző (14 ezer) volt a harmincon aluliak száma, és az is kikalkulálható, hogy a hallgatóságból több, mint 100 ezer tartozik az ötvenen felüliek csoportjába.

A rádió hírnevét természetesen a baloldal politikai témáit és szlogeneit szájbarágó műsorok alapozzák meg. Ezeken lehet igazán hallani, hogy miért is tartják fent a pártérdekek ezt a rádiót. A legnagyobb ász a Megbeszéljük, melyben Bolgár György - vagy alkalomadtán valamelyik sokkal tehetségtelenebb sidekickje - minden hétköznap kétórás csoportterápiát tart az Anonim Baloldaliaknak. A 10 éve futó műsor mára kicsit veszített érdekességéből, mert az volt ám az igaz újságírói kihívás, amikor nyolcévi szoci uralom alatt kellett nap mint nap megtalálni, miért is a Fidesz miatt szar a kormányzás. De az igazsághoz hozzátartozik, Drágabolgárúr azért nem egy Obersovszky Péter, általában felkészült, politikus vendégeitől ügyesen kérdez, csak óvatosan simogat és udvariasan csap oda. És ami egy beszélgetős műsorban talán a legfontosabb: ugyan nem nagyon tud moderálni, gyakran elfelejt visszakérdezni, de legalább kiválóan tartja kordában a Nép indulatait.

A Megbeszéljüknek talán az a legnagyobb hibája, hogy az elvileg spontán műsorszerkezet - zömmel ugye átlagemberek telefonálnak be - ellenére hiányoznak belőle a váratlan fordulatok, viták pedig csak akkor pattannak ki, amikor a perektől rettegő műsorvezetők próbálják csitítani a fasisztázó betelefonálókat. Az egyoldalúság még a jobban strukturált politikai műsorokra is jellemző, engem roppantul felidegesít, amikor a magát az "elveszünk a részletekben" szlogennel hirdető Szabad Sávban Rangos Katalin az éppen vele kánonban orbánozó szocialista funkcionáriussal kapcsolatban csak azt az aprócska részletet felejti el, hogy a figura évtizedekig kormányzati pozícióban lógatta a pöcsét. De hasonlóan irritáló a Vicsek-Andrassew-Neuman szellemi triumvirátussal fémjelzett Hetes Stúdió is, ahol komolyan érezni lehet hétről-hétre a megkönnyebbülést: "Basszátok meg, mekkora mázli, hogy ezek még a Gyurcsánynál is rosszabbul kormányoznak!"

De ha nem sokallunk be a baloldali identitásműsoroktól, akkor a kevésbé harsány közéleti programokba valóban érdemes belehallgatni. Persze ezeket csak azért sugározzák, hogy kitöltések az időt a propagandaműsorok között, de pont azért hallgathatóak, mert nem görcsölnek a készítők, hogy akkor most átjön-e az éppen aktuális baloldali, na jó mszp-s üzenet.

A Klub Rádióban ugyanis megvannak azok a szűkebb tematikájú műsorok, melyeknek igazán van létjogosultságuk egy normális adón. Hogy mondjak egy példát, én nem szeretnék egész életemben az Ingatlanpiacra mosogatni, de abban biztos vagyok, hogy egy éppen lakásügyben tipródó embernek nagy segítséget jelenthet, ha van egy műsor, ahol csücsül egy szakértő, akinek közvetlenül felteheti kínzó kérdéseit. Ugyanígy a Műértőtől a Köz-Kincsen át a Szolidaritas.hu-ig van a Klub Rádióban még egy rakás műsor, ami egy adott területet nem túl izgalmas, de korrekt módon át bírja fogni – annak meg külön lehet örülni hogy az emberarcú közlekedési hírek műfaját meghonosító Mátyás György is egyórásra hizlalhatta fel az Élőben a városból-t.

Azután vannak az úgynevezett magazinműsorok, melyek elég vegyes képet mutatnak. Itt van a tipikusan a napközbeni műsorsávba szánt Ötös, melyben az ismert emberek műsorvezetői székben történő átalakulásának lehetünk fültanúi. A mainstream médiában pökhendi Havas Henrik például rendszerint türelmes, elmélyült és érdekes beszélgetéseket folytat könyvekről, a politikai humorheroldként számon tartott Kuncze Gáborról kiderül, hogy sótlan és buta, a „nagy nevettető” Gálvölgyi János pedig egészen egyszerűen képtelen feloldódni a műsorvezetői székben. De hogy más műsorokról is essen szó, Aczél Endrének például kifejezetten jól áll a kicsit tudálékos anekdotázás az Aczélsodornyban, és Pálinkás-Szűts Róbert klasszikussá vált Addig jó, míg Kádár él-je is alaposan feldolgozott már mindent, ami a magyar retroban feldolgozható – mondjuk épp emiatt ez utóbbi műsor már egy kicsit fáradtnak is tűnik.

A Klub Rádiónak alapvetően beszélgetős jellege ellenére is van egy felismerhető zenei karaktere – de ebben a karakterben nincs sok köszönet. Göczey Zsuzsa zenei szerkesztő nem elítélhető módon valami egyedit, mégis befogadhatót akar nyújtani, ebből azonban olyan zenei merítés keveredik ki, melyben Jazz+Az-klónok keverednek rossz tripre tévedt Bikini-utánzatokkal. És ha már zenéről van szó, akkor egész egyszerűen nem mehetünk el szótlanul B. Bíró Zoltán nemes egyszerűséggel csak „Latin” névre hallgató műsora mellett, ami tényleg annyira gagyi, hogy már jó. A műsorvezetőről ordít, hogy a hatvanas években belezúgott egy kubai egyetemistalányba, és azóta beakadt nála a "latin érzés" – azaz a latin-amerikai kultúra azon vékony, ámde idegesítő szelete iránti rajongás, melyet Magyarországon a Fiesta együttes képvisel a leghitelesebben. Áradozás a latin nőkről, hangszerekről, forró vérről, megfűszerezve egy kis Santanával és Gipsy Kings-szel – tökéletes példája annak, hogyan értessünk félre egy kultúrát.

Konklúzió csak annyi, hogy érdemes észben tartani: a Klub Rádió egy sokszínű adó, melynek nem a baloldali panaszműsorok, hanem hullámzó színvonalú, de politikailag nem elkötelezett műsorok adják a gerincét. Az adóra a frekvencia körüli hajcihő talán túl nagy szellemi terhet rótt, mert mostanában sokszor túlteng az áldozatmentalitás, és többen nem veszik észre, hogy ez gyakran szánalmas önsajnáltatásba és önfényezésbe fullad. Jó, nem egy leányálom Szalai Annamária célkeresztjében csücsülni, de ilyenkor sem szabad elfeledni, hogy a politikai aktivitás hosszútávon egyetlen sajtóterméknek sem tesz jót.