Ó jaj, most(?) derül ki, hogy a Született felesége mosolygós nagy családnak tűnő szereplőgárdájában széthúzás uralkodott, és a Susan Delfinót alakító Teri Hatchert kiközösítették a társai. Az ABC sorozata most vasárnap köszön majd el örökre egy duplarésszel, amit megelőzően a szereplők egy közös bulin köszönték meg a stáb munkáját. Az amerikai bulvárlapok szerint a bulira Hatcher el sem ment, a stábtagoknak ajándékba adott táskára applikált köszönetnyilvánításon is hiába keressük a nevét, mert lehagyták róla: "Köszönjük ezt a varázslatos 8 évet, szeretettel Eva, Marcia, Felicity és Vanessa."
Névtelen források szerint a négy főszereplő szándékosan golyózta ki a buliból az ötödiket, mert Hatcher kissé bunkó módon viselkedett velük, nem tudta például feldolgozni, hogy az első pár évadban még ő volt az abszolút sztár és egyben a legnagyobb név is sorozatban, de az évek elteltével már nem ő számított a legmenőbbnek, hanem Eva Longoria. Azt is kibírta röhögés nélkül, hogy a Nicollette Sheridan-ügyben vallomást tevő írók és producerek beismerték, hogy bizony ki akarták írni a sorozatból. Hatcher ráadásul az utolsó évadra szóló szerződését nem a többiekkel egyeztetve, hanem külön kötötte, megelőzve a magasabb fizetésért véd- és dacszövetséget kötő többieket, és így jól kibaszva velük - csoportosan több pénzt tudtak volna kizsarolni a producerekből.
nathalie 2012.05.09. 15:31:01
2012.05.10. 09:41:39
Sosem tartottam jó színésznőnek, még a Lois és Clark című sorozatban sem.
Szerintem elmebeteg olyan mint egy pióca, kiválaszt valakit rácuppan és kvázi "szívja a vérét" - lecsapolja, kizsigereli a munkatársait, bárkit a közelében.
Egy igazi energiavámpír. Nincs rendben ez a nő, ráadásul alattomos is.
Rábszott a James Bondra is, mert az amiben szerepelt, a világ legrosszabb Bond filmje (A holnap markában) - a játéka kritikán aluli volt, szerintem arra ment, hogy felhergelje Brosnant, de nem jött neki össze.
A született feleségeket miatta nem néztem, de ismerem a sztorit, viszont nem bírom elviselni a látványát még a TV képernyőjén sem.
Nem csodálom, hogy a társnői sem bírják.
Turhoparaszt 2012.05.10. 10:54:41