Amikor először hallottam a Luck című sorozatról, és a Variety lelkendezve írta, hogy Dustin Hoffmant nyerték meg a főszerepre, a rendezője Michael Mann, az író/készítője meg maga David Milch lesz, csak azért nem kezdtem el a seggemet a földhöz verve örülni, mert éppen a villamoson ültem. Aztán jöttek a hírek a további szereplőkről, és egyre biztosabb lettem abban, hogy a Luck ismét egy olyan sorozat lesz, mint a Deadwood, amit érdemes kétévente egyszer elővenni és újra megnézni. Az egyórás pilot után sem változott a véleményem jottányit sem.  

Milch a tévéipar egyik nagy öregje, zseniális forgatókönyvíró. Pont. A faszi olyan alapos kutatómunkát végez egy-egy projekt előtt, amilyenre kevés példa van, a Deadwood esetében beült a helyi könyvtárba, és átnézte a helyi újság korabeli példányait - csak azért, hogy a sorozat nyelvezete pontosan olyan legyen, mint ahogyan 1860 körül beszéltek az az emberek a Fekete-hegyek környékén. Ugyanez a kényszeres aprólékosság jellemzi a Luck forgatókönyvét is, a dialógusok - amik közül párat iszonyú nehéz megérteni - pontosan olyanok, vagyis annak tűnnek, mint amilyenek  egy lóversenypályán elhangzanak.

A Luck egy olyan világba viszi el a nézőt, amibe nem nagyon pillanthatott be eddig: a lóversenypályák kulisszái mögé. Zsokék, edzők, orvosok, bukmékerek, fogadók, gengszterek között játszódik, van itt minden, ami szem-szájnak ingere, kezdve a tapasztalatlan zsokétól a lovakat imádó öreg trénerek át a megrögzött szerencsejátékos fogadóig, szóval az alapkarakterekben annyira nem sikerült azért újítani, de a szubsztanciában igen.

Az egész pilot úgy nézett ki, mint egy film, senki meg nem mondaná, hogy ez egy tévésorozat, aminek a teljes költségvetése nem lenne elég ugyanennek a produkciónak a nagyfilmes megvalósításához, kezdve a gyönyörű képekkel, folytatva az állandóan akcióközelben lévő kamerával, a vágással, a hangokkal és a zenével - ez egy olyan pilot volt, amiben majdnem minden stimmelt. Ami kifogásom volt, az a dialógusok egy részénél jött elő, mert a John from Cincinnati című előző Milch-sorozathoz hasonlóan vagy azért nem értettem, amit mondanak, mert nem vagyok tisztában a szlenggel, vagy azért, mert a színészek az orruk alatt mormolták a szöveget, és utószinkron hiányában rettentő nehéz kihallani a szavakat.

A történet nagyjából annyi, hogy Dustin Hoffman maffiózó karaktere kijön a sittről, és menten bevásárolná magát egy lóversenypályába, de nem teheti (az okokról majd bővebben egy külön posztban), vesz egy lovat egy sameszán keresztül, ezzel párhuzamosan négy fogadó meg nyer egy szakajtónyi pénzt, mert rájönnek, hogyan próbálja manipulálni a futamokat az egyik tréner. Ez így nem túl izgalmas, de az, ahogy egy-egy momentummal, aprósággal (Hoffman manírjai, a tolószékes fogadó arcjátéka, a menedzser dadogása, stb.) egész karaktereket rajzol nekünk Milch és Mann, az valami szenzációs.

A piloton vastagon rajta vannak Mann stílusjegyei, a zeneválasztástól a hanggal, a teljes csenddel való játékon át az arcokra a lehető legváratlanabb pillanatokban ráközelítő kameráig, nagyszerű a vágás ritmusa és a versenyek felvétele is. Ez egy olyan pilot volt, amit a valódi, január 29-én esedékes bemutatóig még bőven vissza lehet és kell is nézni legalább egyszer. Nekem kötelező darab lett.