A Universal Channel műsorára most ért el a Kékpróba (Rookie Blue) című sorozat második évada, aminek forgatására a Universal jóvoltából jutottam el. A beszámoló alant, a szereplőkkel készített interjúk majd szépen sorban jönnek.

“Nem értem teljesen, hogy mit akarsz, de őszintén szólva erre kurvára nincs időnk” - mondja az irokézfrizurás csávó egy rendőrruhás színésznek, és idegesen kirohan a képből. A másik csak rázza a fejét, majd amikor elhangzik az “Action!” azaz “Forog!” utasítás, leül az asztalhoz. A Kékpróba című sorozat forgatásán vagyok Torontóban, egy stúdiókomplexumban a város Distillery nevű negyedében, betonnak látszó, de fából ácsolt falak között.

A Patyomkin-falu díszletei között nagy a nyüzsgés, de mindenki mosolyog, és készségesen válaszol a forgatáson lábatlankodó újságírók kérdéseire. A Universal Networks szervezte sajtótúrán tizenöt újságírónak mutatják meg, hogyan készül a nemzetközi koprodukcióban gyártott Rookie Blue azaz Kékpróba című sorozat, amit Kanadában, kanadai stábbal, színészekkel és rendezőkkel, de részben amerikai pénzből, az ABC nevű tévéadó megrendelésére forgatnak.

A hazai viszonyokhoz már hozzászoktam, az újságíró egy szükséges rossz a kertévék számára, aki tekintse kegynek, ha leereszkednek hozzá a tévék vezetői, a színészek vagy a többi tévés - itt minden másképp megy. Komolyan, néha már zavarba ejtő az a kedvesség, amivel találkozunk, senkin, egy színészen, produceren, sajtóson vagy akár a mínusz kétfokos hidegben az utcán várakozó sofőrön nem vettem észre, hogy legszívesebben elküldene már a francba a hülye kérdéseimmel együtt, sőt a forgatás menetrendjét két napon át hozzánk igazították.

Görög, holland, török, lengyel, japán, brazil, angol és francia kollégákkal közösen járjuk be a díszletet, ami olyan nekem, mint egy felnőtt vidámpark. A sorozat belső felvételeit egy szomszéd rendőrőrs mintájára felépített díszletben veszik fel, imponáló az a részletgazdagság, az az alaposság, amivel felépítették az őrs helyiségeit. A túravezetőnk egyébként a sorozat egyik színésze, akinek ebben a két napban nincsenek felvételei, csak azért jött be (minden bizonnyal szerződéses kötelezettségének eleget téve, ennyire ezért nem vagyok naiv), hogy megmutassa nekünk a munkahelyét.

A falak pont úgy néznek ki, mintha betonból lennének, meg is kopogtatom az egyiket, annyira élethűnek látszik, de fából van minden. A falak mozgathatók, az ablakokat ki lehet venni a helyéről, annak megfelelően, hogy éppen az őrszoba melyik részén forgatnak. Matt Gordon laza, közvetlen és folyamatosan anekdotázik, elmeséli, hogyan tanították be őket rendőrségi szakértők a helyes fegyverhasználatra és így tovább.

A Kékpróba öt újonc rendőrről szól, akik Toronto egyik valós kerületében, a képzeletbeli 15-ös őrsön szolgálnak (a valóságban 50-es körzetnek hívják), és mint az ilyen sorozatok esetében szokott lenni, a hangsúly azon van, mit csesznek el hétről hétre, és hogyan tanulnak bele a szakmába. Az ABC műsorán tavaly nyáron bemutatott széria első évada 6,5 milliós átlagnézettséggel futott, a network elmúlt hat évadában egy ilyen erős nyári premier sem akadt.

A készítők szerint a sorozat valahol tudatosan hasonlít a Grace klinika első évadára, ami szintén öt-hat újoncról (rezidensről) szól, mégpedig azért, mert szakítani akartak a bevált formátummal, és nem a nyomozásra akartak koncentrálni, hanem a karakterekre. Ez a várható szerelmi háromszögek és popszámokra hangolt, naplementés dugások mellett annyit tesz, hogy az első 13 részből legalább 12 arról szó, mennyire nem tudnak semmit az újoncok az igazi rendőri melóról, amit az akadémián nem lehet megtanítani. Legalábbis Tassie Cameron készítő, és a sorozat mellett dolgozó szakértők szerint.

A stáb teljes egészében kanadai, amin túl sokat nem érdemes csodálkozni, az utóbbi pár évben az ország tévéipara ráállt a rendőrös sorozatokra, a Rookie Blue mellett ott a The Bridge, a Flashpoint, és a Shattered is itt készül, ráadásul Cameron szerint legalább négy új széria van tervben. Az amerikaiak által lesajnált északi szomszéd meglepően érett, stílusos, jól fényképezett és megírt sorozatokkal bizonyít, a Kékpróba a pilot és az első két-három epizód kissé giccses-nyálas stílusa után egészen vállalható lett, köszönhetően a színészeknek, akik tényleg apait-anyait beleadnak a melóba.

A jelenet, amit az orrunk előtt vesznek fel, nem túl izgalmas, egy kínai bevándorló csajt faggatnak a barátja sötét üzelmeiről. A próbán kívül még háromszor veszik fel, amikor egy színész elkúrja a dialógót, rezzenéstelen arccal folytatja a jelenetet, míg rá nem üvölt a rendező, a legvadabb punkokat is megszégyenítő külsejű Steve DiMarco, hogy bassza már meg, két sorról van szó, ennyire nehéz meló ez? Ben Bass a vétkes, felteszi a kezét, a következő menetben már sikerül elmondani a sorokat úgy, ahogy a fülében (becsszó) biztosítótűt hordó DiMarco elégedett legyen vele. Az egyik kísérőnk, a sorozat mellett egyébként rendezőasszisztensként melózó Chris szerint Kanadába azért szeretnek a leszakadt csavargóra hajazó fazonnal dolgozni, mert gyors, határozott, és a színészek nem mernek neki visszapofázni.

Bass mellett nálunk kevésbé ismert arcok dolgoznak a Kékpróbán, Charlotte Sullivan, Gregory Smith, Travis Milne, Enuka Okuma vagy Eric Johnson neve csak a megszállott tévéfüggőknek mond valamit, talán a kvázi főszereplő Missy Peregrym a legismertebb közülük. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem értenek a szakmához, ha teszem azt Bass a Gyilkos elmékben játszana, nem lógna ki a többi szereplő közül. Az interjúkra jelmezben, sminkben érkeznek, de egy pillanatig nem éreztetik velünk, hogy a hátuk közepébe kívánnának minket. A szokásos sablonválaszok mellett (imádok a sorozaton dolgozni, olyan ez, mint egy nagy család, nagyszerű írókkal/rendezőkkel dolgozom együtt, stb.) némelyikükből előbújik az ember, és mesélnek érdekes dolgokat.

A forgatás érdekes, de a harmadik felvétel után már fészkelődünk, és még egyszer nem akarjunk végighallgatni ugyanazt a beszélgetést. Kísérőink szerint ez már csak ilyen, a napi 12 órás forgatás kilencven százaléka a beállításokra, plánozásra, bevilágításra megy el, meg arra, hogy a színészek és a rendező egy hullámhosszra kerüljenek - a maradék tíz százalékban veszik fel az aznapi penzumot. Egy-egy epizódot hét napon át készítenek, ezt követi az utómunka, a szinkron, a trükkök, a vágás és így tovább.

A költségekről hallgatnak, annyit jegyeztek csak meg, hogy töredéke egy nagy amerikai sorozat gyártási költségeinek. Információim szerint úgy 500 000 - 750 000 dollár közötti büdzséjük lehet a készítőknek (egy Helyszínelők-rész hárommillióba kerül). Nem tudom, mire költi a különbözetet a Helyszínelők, gondolom a színészek fizetésére, vagy a jóég tudja mire, mert a Kékpróba semmivel sem tűnik olcsóbbnak, gagyibbnak vagy másodrendűbbnek a nagy testvéreknél, kommunikációjában pedig tökéletesen egyenértékű azzal.

Képek: Universal, a sorozat a Universal Channel műsorán látható péntek esténként 21:20-tól duplarészekkel.