Tom Selleck rendőrös sorozata úgy búcsúzott, ahogy nyitott, látványos, nagyívűnek szánt epizóddal, amiben természetesen visszahozták az évad áthúzódó szálát is, amivel szerintem nem foglalkoztak eleget, de ez a háttérben zajló kötélhúzást ismerve nem volt túl meglepő. Spoileresek leszünk.

Maga a zárórész akár sorozatzáró is lehetne, körbeért a Blue Templar-történet, megvan Joe gyilkosa, és a Regan-klán felszámolta a rendőrségi korrupciót, mintha ez valóban lehetséges lenne, ugye. Volt itt minden, mint a búcsúban, még Selleck is kimozdult a családi fészekből és az irodája biztonságából, hogy az aljas utcákon rebegtesse meg rettentő bajuszát. 

A Blue Bloods első évadát ráhúzták a CBS-kaptafára, a karakterek nem nagyon fejlődtek, néha bedobtak nekik egy-két akadályszerűséget, de feleslegesen, mert amit a karakterleírásokban a casting idején közzétettek (Danny - kétgyerekes apa, hű a feleségéhez. Iraki veterán, a seregben beleverték a bajtársiasságot, igazságérzete hatalmas) az jottányit nem változott, nem derült ki senkiről semmi, a család összetart mindhalálig.

Ezzel nem is lenne különösebb baj, csak éppen rohadt unalmas. Még szegény Bridget Moynahan is megmaradt a munkába temetkezett államügyésznőnek, egy nyamvadt faszit nem sikerült mellérakni, a főnökével folytatott románcról meg üvöltött, hogy mennyire nem működik. A nyomozások az ismert kaptafákat követték, nem volt bennük se spiritusz, se semmi, nem volt olyan eset, amilyet ne láttunk volna már hatezerszer valamelyik rendőrös sorozatban.

Miért néztem végig mégis az első évadot? Mert a színészek kifejezetten jók voltak, a megvalósításban hiba nem volt, a zenéket jól válogatták össze, és az egészről az jött le, hogy egy igényesen megcsinált családi/rendőr szappanopera. A második évadra (már ha lesz) én nem maradok, mert egy elég volt belőle, de ez ne tántorítson el senkit.