Már a videomegosztókra pr-célból felkerült asztalcsapkodásból sejteni lehetett, hogy a Story Tv-n újjáéledt A la Carte nem az az értelmiségi beszélgetős műsor, aminek szánták. Végül is érvek ütköztetésének, meg értelmes párbeszédnek elég gyenge, hogy Dessewffy Tibor szociológus középszerű műdalnak nevezi a székely himnuszt, mire Pesty László Fekete Doboz dokumentumfilmes válaszul úgy néz fel a sütiből, mint aki az Ördögűző castingjára jött.

A Story Tv szombati adásából ráadásul kiderült, hogy a műsor többi része is pont ugyanilyen értelmetlen, csak kevésbé izgalmas, és több benne a hanghiba. Elvileg a számonkérés és a megbékélés volt a téma, de nem a húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódva, hanem aktuálpolitikailag. Merthogy a Fidesz elvitte a parlamenti helyek kétharmadát.

A Story Tv-nél biztos azt gondolták, hogy akkor ezentúl a kétharmad a tévéműsorokra is kötelező, hiszen Dessewffy Tibort olyan asztaltársaságba ültették, ahol a legvisszafogottabban Bangó Margit beszélt a választásokról: szerinte az országnak új karmesterre van szüksége, és hajrá Orbán Viktor.

Persze nem pártkönyv alapján kell elkészíteni az ültetési rendet, de azért az eléggé megnehezíti a vitát, ha az egyik fél rögtön túlerőben van, arról már nem is beszélve, hogy ha a farnehéz oldalon olyanok ücsörögnek, akik már a kérdést sem értik, viszont képesek olyan hosszú körmondatokat előállítani, amikben nincs állítmány. Igen, Ladányi Andreáról van szó, aki már a videómegosztón terjedő részben is butaságokat beszélt, szombaton, a műsor fennmaradó részében is ragaszkodott ehhez, ráadásul az egészségügyi határérték felett használta a politikai elit, meg a banán szavakat.

És most itt nem arról van szó, hogy az A la Carte azért rossz műsor, mert hülyék a meghívott vendégek. Nem. A vendégek csak esznek, beszélgetnek, vitáznak, tévéműsort ebből a szerkesztőknek és a műsorvezetőknek kéne kanyarítani. De hát Szombathy Pál el volt azzal, hogy az ingét igazgatta, amitől egyébként az egész műsor hangosan sercegett, mintha orkán erejű szél fújt volna a mellszőrzetében. Jakupcsek Gabriella pedig eközben Ladányi Andreát próbálta utolérni, a „Ki tudja hosszabban mondani a semmit” – verseny területi döntőjében. A kedvencem, amikor azt sikerült kérdeznie, hogy „Ha ez így van, akkor most azt tanuljuk, amibe nem lehet belelépni?”.

Pedig egy ilyen beszélgetéshez kellenek műsorvezetők, moderátorok, akik figyelnek arra, hogy ne a hangerő, hanem az érvek győzzenek, és egyébként is a kocsmai vitából érdekes műsor legyen, amit akár a tévé előtt is lehet követni. Például Desseffwy botrányosnak tartott kijelentése után Szombathynak talán meg kellett volna kérdeznie „Hogy mégis miért ne lehetne esztétikailag értékelni bármely zeneművet, még akár egy himnuszt is?” Aztán, hogy ne álljon egyetlen oldalra se, talán csendben megjegyezhette volna, hogy „Tibor, azért te most mégsem, mint zeneművet értékelted a székely himnuszt, ez nagyon is politika. Nem azért utálod ezt a dalt, mert közhelyesek benne a hajlítások”. És akkor már Pesty László sem úszhatja meg annyival, hogy a desszert közben azt csámcsogja, hogy lesújtó, meg botrányos.

Igen, egy értelmiségi beszélgetős műsorban nincs olyan, hogy „jaj ezt nem lehetett volna mondani”, meg, „odanézz, a paraszt, kimondta, hogy himnusz, és közben nem húzta ki magát”. Egy jó vitaműsor ugyanis éppen az ilyen kényes témákat feszegeti, csak az érzelmeket érvekre cseréli. Vitázik.

De persze ez már csak a műsor vége volt, az érdekes, és újat mondó vita esélyét már az első percben eljátszották a készítők. Például akkor, amikor elfelejtették megemlíteni, hogy Pesty László nem egy független dokumentumfilmes, hanem Tarlós István egykori kampányfőnöke, amivel egyébként ugyanúgy hosszú időre kiírta magát a független értelmiségiek klubjából, mint Desseffwy Tibor, Gyurcsány Ferenc házibarátja. És egyébként is, milyen független és nyílt vitát vár az, aki a Story Tv egyik műsorába minden különösebb magyarázat nélkül becsempészi Ómolnár Miklóst, a Story és a Best atyaúristenét?