Az előző két részben (első, második) megismerkedtünk a Doktor múltjával, jelenével és jövőjével. Most pár olyan részletet szeretnék bemutatni, ami az előző részekbe nem fért be. Teljes természetesen ezáltal sem lesz a cikksorozat, hiszen hétszázvalahány tévéadást, kétszázvalahány önálló regényt, és csak a jóég tudja hány hangjátékot, képregényt és rajongói írást még akkor se tudnék három blogbejegyzésben összefoglalni, ha mindet láttam-hallottam-olvastam volna...

Varázspálca vs. technikai magyarázat

Ahogy azt már említettem, a Doctor Who készítőinek eredeti szándéka az volt, hogy olyan dolgokat mutassanak be, melyeket tudományos szempontból többé-kevésbé meg tudnak magyarázni. Ez persze elég nehézkes egy olyan sorozat esetében, ahol egy több száz éves főszereplő alakváltó időgéppel utazgat az űrben, de becsületükre legyen mondva, sokszor megpróbálták tartani magukat a "sci-fit írunk, nem tündérmesét" elvhez.

Ezek a Dalekok WiFi-n kapják a működésükhöz szükséges áramot

Például a Dalekok első történetében perceken át beszéltetik a szereplőket arról, hogy a vécépumpával felfegyverzett sótartóba zárt mutánsok csak saját városuk fémpadlóján tudnak közlekedni, tehát biztosan onnan nyerik működésükhöz az áramot. Később azonban, a Földön való felbukkanásukkor már parabolaantennákat viseltek a hátukon, azt megmagyarázandó, hogy miért tudnak hirtelen a londoni flaszteron is közlekedni - "nyilván" az antenna útján kapják az energiát. Az ilyen magyarázkodás vélhetően nehézkessé tette az írók dolgát, úgyhogy leszoktak róla, és felbukkantak olyan segédeszközök, berendezések és eljárások, melyek magyarázatával már nem foglalkoztak. Persze később megjelentek hivatalos és félhivatalos írások, melyekben magyarázatot próbáltak adni mindenre (emlékszünk: a Csillagok háborúja kapcsán is megjelentek olyan képeskönyvek, melyekben szerepelt a fénykard hosszmetszete, meg az, hogy hol van a hiperhajtómű az Ezeréves Sólyomban), de ez már nem a történeteket írók dolga volt.

A leghíresebb ilyen szerszám a "szónikus csavarhúzó". Ez a kütyü a második Doktor kezében tűnt fel először, és producerről producerre változott, hogy mennyit engedték használni. Egyesek ugyanis úgy gondolták, hogy ha a főszereplőnek van egy olyan szerkentyűje, amivel bármit meg tud csinálni, akkor a történetekben a bonyodalmak megoldása túl egyszerű, ergo unalmas lesz. Végül az ötödik Doktor el is vesztette a kütyüt, mely a régi sorozatban többé nem bukkant fel.

Lumos colloportus... ja nem, az egy sokkal bénább angol mese ;)

Nem úgy az újban! Az új szónikus csavarhúzó igazi multifunkcionális szerszám: nem csak zárak és ajtók kinyitására alkalmas, de segítségével a Doktor bele tud nézni gépek, számítógépek, sőt, akár emberek belsejébe is. Ezen túl tud forrasztani, és a TARDIS-t távirányítani. Egy megkötés maradt: bár a Doktor időnként megpróbál úgy tenni, mintha ez nem így lenne, a szónikus csavarhúzó nem jó fegyvernek.

A modernizált varázspálcán az új sorozat több alkalommal is viccelődött: az egyik részben például egy másik, jövőből jött szereplő nevetségesnek találja, hogy valaki csavarhúzót épít "szónikus technológiával", nem valami komolyabb berendezést, például fegyvert. Később egy, magát a Doktornak képzelő XIX. századi férfi a sima csavarhúzóját nevezi szónikusnak, és amikor a valódi Doktor megkérdezi, miért, ő válaszul odaütögeti azt valamihez, és kijelenti: "Hangot ad ki, tehát szónikus."

Hasonló a Star Trek-ből, Stargate-ből és egyéb Star-ral keződő sorozatokból ismerős dilemma megoldása: miért beszélnek minden bolygón angolul? Nos, a hetvenes évekbeli kánon szerint ez a Doktor telepatikus képességeinek kihatása volt barátaira, az új sorozatban viszont egyértelművé tették, hogy mindez a Doktor és a TARDIS együttműködése: a TARDIS telepatikusan fordít a Doktornak, és akik vele vannak, azok rajta keresztül ugyanúgy látják és hallják mindennek a jelentését (illetve amikor beszélnek, az már a másik faj nyelvén hangzik el).

A TARDIS éppen nem telepatizál senkivel sem, mert eltűnt a kék rendőrbódé ajtaja mögül. Kilences nem boldog.

Az új sorozat ezzel is viccelődött egy sort: a negyedik évadban az egyik útitárs meg akarja tudni, mire fordít a TARDIS akkor, ha ő eleve a helyiek nyelvén szól egy helyihez. Ksérletképp latinul szólít meg egy pompeii lakost, aki erre lassú és tagolt londoni tájszolásban tájékoztatja, hogy "nem beszélni keltául". Ez nyilván üzenet volt a rajongóknak, hogy ne próbálják túlragozni a kérdést :)

Látja? Nem látja? Na látja!

A psychic paper, alias "varázspapír" egy viszonylag új találmány. Szerepe ugyanaz, mint annyi más kütyünek a sorozatban: segítségével úgy juthat be a Doktor bizonyos helyekre, hogy az írónak nem kell különösebb magyarázatot kitalálnia hozzá. Működése egyszerű: az amúgy üres papírdarabon az emberek mindig azt látják, amit látni akarnak. Tehát ha a Doktor a maga rámenős stílusában azt mondja nekik, hogy a KÖJÁL-tól jött, a szerencsétlen fickó, akinek felmutatja, már készíti is elő a HACCP nyilvántartást. Kivéve, ha trenírozva van hipnózis ellen - vagy zseni, mint például Shakespeare.

Technoblabla

Ilyen előzmények után talán nem meglepő, ha azt mondom, az alkotók folyamatosan meglehetősen komolytalanra veszik a technikainak szánt szövegeket. Tehát ha a Doktor elkezd örülni egy "tribofizikális-hullámforma makrokinetikus extrapolátornak" (vagy valami hasonlóan zagyva karaktersorozatnak), akkor nem szabad elkezdeni azon gondolkozni, hogy mi is az; egyrészt mert csak egy műanyagból készült kellék, másrészt meg úgyis mindjárt elmondják, mire lesz jó a történet szempontjából :) Ugyanígy ne akadjunk fel azon, amikor Tizes egy olcsó 3D-s moziszemüveggel detektálja az "üresség részecskéit".

Bár ez csak egy sajtófotó, nem kizárt, hogy Harmadik már megint éppen felcseréli valaminek a polaritását

A leghíresebb pszeudoterminusz pszeudotechnikusz a harmadik Doktorhoz fűződik, aki rengeteg dolgot úgy oldott meg, hogy "felcserélte a polaritást". Híressé vált mondása: "megfordítom a neutron-áramlás polaritását". Aki mindezt irritálónak találja, biztos azt se hiszi el, hogy létezik fénykard vagy Halálcsillag ;)

Elveszett részek

A tévézés történetében volt pár sötét pillanat. Az egyik ilyen az volt, amikor Európa nem vetett ki egységesen óriási védővámot a dél-amerikai szappanoperák importjára, a másik pedig az, amikor a BBC-ben valaki úgy döntött, hogy a régi műsorokra már nem lesz többé szükség.

Utóbbira persze legalább minimális magyarázatot lehet találni: a színészek szakszervezete az ötvenes évektől kezdve erős nyomást gyakorolt a BBC-re, hogy régebbi műsorok ismétlése helyett inkább újakat készítsenek (az ismétlésért ugyanis nem kaptak pénzt a szereplők). Ekkoriban a videómagnó még a tévétársaságoknál is ritka és drága jószág volt, akárcsak a szalag, így az adásba kerülő műsorok szalagjait - hacsak az nem lett kimondottan megőrzésre kijelölve - letörölték, és újra felhasználták. 1974-re emiatt az 1963-69 közti időszak összes adásának maszterje megsemmisült  (tegyük hozzá, hogy nem csak a BBC csinálta ezt: többe közt az ITV "At Last the 1948 Show" című sorozata - benne a pre-Monty Python Graham Chapman - John Cleese párossal, illetve a Python másik felének korai zsengéje, "Do Not Adjust Your Set" is ugyanerre a sorsra jutott).

Ez még csak félig lett volna probléma, de a hetvenes évek elején a BBC archívum filmre átjátszott szalagjait is elkezdték kidobálni! Csak egy befolyásos Doctor Who-rajongónak (másodállásban médiaszemélyiségnek és lemezproducernek) sikerült elérnie, hogy felhagyjanak ezzel a rossz szokásukkal, de addigra már teljes részek eltűntek, főleg az 1970-ig tartó fekete-fehér korszakból (első és második Doktor). A Harmadiknál a veszteség szerencsére csak annyit jelentett, hogy néhány történet egyes részei színes helyett csak rosszabb minőségben és fekete-fehérben élték túl a selejtezést.

"Re-con"

Az otthoni videómagnók csak a hetvenes évek második felében kezdtek elterjedni, ezért az ennél régebben elveszett részek felkutatása nem egyszerű dolog. Ennek ellenére néha egészen döbbenetes dolgok történnek, például egyszer egy teljes egészében elveszettnek gondolt rész (= egy történetetet elmesélő, több 25 perces adásból álló mini-sorozat) előkerült egy távol-keleti tévéadó archívumából. Máskor cenzori hivatalból kerültek elő olyan jelenetek, melyeket erőszakos mivoltuk miatt kivágtak az adásba kerülő szalagról! Ennek ellenére jellemzően rajongók tévéképernyőről 8 mm-es filmre felvett klipjei, illetve más műsorokban levetített részletek alkotják az alapanyagot, amiből a rekonstrukció, azaz re-con készül.

Az első Doktor utolsó történetének utolsó része csak "re-con" formában van meg. Ez a "diavetítéses" verzió.

Szerencsére az összes Doctor Who rész hanganyaga megvan a korabeli rajongóknak köszönhetően (ez általában azt jelentette, hogy a szalagos magnó mikrofonját odatartották a tévé hangszórójához). Ezen túl rendelkezésre áll John Cura "tele-snap"-jeinek archívuma is. Cura egy jókora piaci rést töltött be a negyvenes évek második felétől kezdve: mivel a műsorokat egy időben még a BBC sem tudta rögzíteni, a színészek, rendezők, később pedig az újságok és rajongók számára az egyetlen vizuális emléket egy-egy adásról az általa készített "screenshot"-ok jelentették. Az alap "re-con" tehát az eredeti hanganyagra diavetítés-szerűen rávágott állóképeket jelenti, néha kiegészítve ilyen-olyan formában megmaradt, sokszor csak pár másodperces mozgóképes jelenetekkel. A hivatalos verziókban mindezen túl forgatás közben készült állóképek is feltűnnek.

Az iménti állóképes jelenet egy kísérleti, rajzfilmként újjáélesztett változata.

Lelkes amatőrök - a BBC hallgatólagos beleegyezésével - különböző házilagos és fél-profi megoldásokkal igyekeznek "életre animálni" az állóképeket, a Monty Python-nál felbukkanó, fényképekből ollóval kivágva mozgatott, saját rajzokkal kiegészített jelentekre hajazva. Még lelkesebbek egyenesen rajzfilmszerűen - Flash-ben vagy raytrace alkalmazásával - próbálkoznak ugyanezzel. Sajnos utóbbi próbálkozások idő és pénz nélkül valószínűleg sosem fognak élvezhető eredményt produkálni, ezért az adások törlésének leállítását egykor elérő rajongó 2006-ban életnagyságú Dalek-okat ajánlott fel azoknak, akik a még mindig hiányzó 108 adásból egyet-egyet fellelnek valahol.

Elveszett, mégis megmaradt: a Dalek faj a második Doktor trükközésének köszönhetően megsemmisíti saját magát

A végére egy érdekes történetű klipet raknék: az 1967-es "The Evil of the Daleks"-ből csak egyetlen adás (=egy epizód a hétből) maradt meg - azt is vagy húsz évvel később találták meg egy kirakodóvásáron. Viszont fennmaradt egy "hogyan készült/behind the scenes" filmecske az utolsó rész nagy csatajelenetének forgatásáról. Ennek részleteit összevágták az eredeti adás hangfelvételével, a fentebb látható eredménnyel. Érdekes, hogy itt olyan szögből láthatjuk a jelenetek egy részét, ahonnan nem kellene, ezért pár trükköt kiszúrhatunk; például hogy valójában csak 3-4 teljes méretű Dalek mozog a képeken: az "egyik" kimegy a képből, a "másik" bejön másfelől. A harci jelenetekben néha furcsa fejrészű Dalekokat is megfigyelhetünk - ezek egy játékgyárból jöttek: ők voltak a feláldozható makettek, míg a teljes értékű modellekre igyekeztek vigyázni. Mindezeken felül szerintem zseniális a Dalek Császár "össze-visszhangzó", dübörgő beszéde.

Ez tehát annak a története, hogy a világ leghosszabb ideje futó sci-fi tévésorozatának egy része már csak állóképek és hang formájában létezik. Most jönne csak jól egy időgép, hogy visszamehessenek a hiányzó epizódokért, nem?

Képek: Doctor Who Image Archive, (C) BBC
Forrás: Internet (csak így:) + DVD extrák