Kezdjük az új évad első részének vesézgetését két számmal: 14.3 millió és 7 millió. Ennyi nézőt vesztett a Hősök a sorozatpremier óta, és ugyanez érvényes a 18-49-es ratingre is, ami most 2.7 körül áll, de volt 5 felett is. Az első évad aránylag konstans, 13 milliós nézettsége, a történet frissessége, újszerűsége már a múlté, a jelen egy kínlódó, önmagát foggal-körömmel megmenteni igyekvő sorozatról szól, aminek készítői a mai napig nem látják be, hogy egyrészt a kevesebb néha több, másrészt pedig nem ismerik be, hogy bizonyos képességek sorozatba iktatásával (időutazás!!!) ők maguk herélték ki a kovácsjánosokba öltött szupermenek kalandját.
Az valahol érthető, hogy az új évadokba új karaktereket hoznak be, ezt más sorozatok is meg szokták csinálni (kivéve a nyomozós szériákat, de oda meg minek), nem ezzel van baj, hanem a mennyiséggel. Ahelyett, hogy pár lényegtelen, vagy akár idegesítő alakot kivágnának már a picsába a sorozatból, az írók újabbakat írnak be melléjük, a harmadik évad közepére már annyian voltak, mint a BKV milliomos alkalmazottai. Tim Kring egy puhapöcs, aki nem mert megdöbbentőt húzni, nem nyírta ki a kifulladóban levő szereplőket amikor lehetett volna, így hiába papol nekem rebootról, meg tiszta lapról amikor a negyedik évad nyitójelenetében menten vagy hat új arcot tol be a képembe.
A hangzatos, Megváltás alcímet kapó új fejezet duplarésszel indult, de nem tudom miért - a lassabb, merengősebb jelenetekkel a színészeknek tartott alkalmazottak egy-két kivétellel nem tudtak mit kezdeni. Robert Knepper és Christina Rose a két kivétel, szegényeket nagyon sajnálom, hogy ilyen csapnivaló gárdában kell melózniuk, jó, Knepper a Szökés után talán már semmin csodálkozik, szerintem az idegösszeomlástól abban a sorozatban is csak Will Fichtner jelenléte mentette meg.
A Hősök megmentéséhez nem lesz elég a karneválos mellékszál és "kiszivárogtatott" leszbikus felhang Madleine Zima és Hayden között, nem elég azzal fenyegetni minket, hogy Hiro meg fog halni, és ezt majd egy évadon át húzni, hogy az évadzáró utolsó percében Klermackó vére megmentse, és pláne nem lesz jó, ha az egyetlen valamirevaló geciember a sorozatban továbbra is Nathan Petreli-kosztümben rohangál fel s alá. Háromszor aludtam be a premier alatt, ami pontosan hárommal több, mint a House esetben, pedig azt hajnal kettőkor fejeztem be. A Hősök sajnos unalmas, kiszámítható, a nézők intelligenciáját lenéző, szétesett kliséhalmaz lett, amiből innentől kezdve egy árva percet nem fogok megnézni, csak ha fizetnek érte.
dalia · http://dalia.hu 2009.09.23. 15:36:44
teddike · http://teddike.blog.hu 2009.09.23. 15:50:40
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2009.09.23. 16:06:22
Analyzer 2009.09.23. 16:15:39
batortintanyul 2009.09.23. 16:15:47
2002 2009.09.23. 16:17:49
2009.09.23. 16:19:38
csodayoda 2009.09.23. 16:21:40
hirót, ondót és a mattoparkmant sürgősen ki kéne nyírni, mert már rohadtul unalmasak.
Pjotr Fjodorovics 2009.09.23. 16:22:43
2002 2009.09.23. 16:24:29
2009.09.23. 16:37:31
Valakinyolc 2009.09.23. 16:40:15
Én akkor hagytam abba mikor Peternek meghalt az apja (utána még néztem 1 részt de hanyagoltam a többit) és úgy látom jó döntés volt.
Goyo 2009.09.23. 16:47:01
Jedlik 2009.09.23. 16:48:57
lavór 2009.09.23. 16:54:49
Más Magyar · http://masmagyar.blog.hu 2009.09.23. 17:07:16
Nagyon kár érte!Ha befejezik az első évaddal,hozzáadva mondjuk 1-2 plusz részt,akkor filmtörténeti (sorozat) remekművel lenne dolgunk,de igy inkább nézem a Familly Guy-t,az legalább konstans hülye! :D
koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.09.23. 17:19:35
akos1 2009.09.23. 17:28:34
BarneyStinson · http://www.autostat.hu/markatoertenetek/7-markatoertenetek/353-fiat 2009.09.23. 17:35:24
Merras · http://miyazakijun.hu 2009.09.23. 17:38:09
Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2009.09.23. 17:38:41
piszkosfred 2009.09.23. 18:11:24
ladislaus 2009.09.23. 18:54:25
amugy kiváncsi vagyok hogy mire lukadnak ki végre ezzel az időutazással... biztos hogy megvan ez írva előre már...
Azt a Clare babyt blokkolnám :)
EasyFriend 2009.09.23. 19:30:20
nagyonhülyevagyok 2009.09.24. 00:16:24
Megdobbent 2009.09.24. 06:33:23
mhxmqz 2009.09.24. 16:21:43
Metal Warrior · http://ordogvilla.blog.hu/ 2009.09.27. 23:14:25
Különben vicces, hogy a posztoló kicsit sem elfogult... :)) Számomra a Dr. House nézhetetlen. Kétszer próbáltam végignézni az 1. évadot. Először 3 rész után adtam föl, amelyekben mindegyikben ugyanaz történik, másodszorra 8 rész után, akkro végleg...
moli 2009.11.05. 22:24:47
Spawn85 2009.11.06. 12:18:03
Viszont ez a 4. Évad eddig nem rossz, de majd meglátjuk mi lesz belőle...