A kilencvenes évek egyik legemlékeztesebb sorozata, a Melrose Place tegnap este támadt fel poraiból a CW-n, és fog majd nálunk is hamarosan (tippem szerint a TV2 műsorán), mert apróbb gyermekbetegségektől és egy kissé érthetetlen szereplőválasztástól eltekintve a MP 2.0 pont olyan guilty pleasure, mint amilyen az előd volt: letagadja az ismerősei előtt, de titokban már alig várja, hogy láthassa az új epizódját.

A Melrose Place vonzereje abban rejlett, hogy az írók a lehető leghihetetlenebb, legbotrányosabb, legidétlenebb, legillogikusabb és legelképzelhetetlenebb történetszálakat vezették elő hétről-hétre, mégpedig rezzenéstelen arccal, úgy téve, mintha az lenne a normális, hogy egy parókás vörös nő szerelmi csalódásában rárobbantja a házat a többiekre. Mindenki dugott mindenkivel, mindenki átvágott mindenkit, gyilkosság, öngyilkosság, több amnézia, halálos és annak tűnő baleset, egy felrobbantott ház, maffiakapcsolatok, gyerekrablás, sorolhatnám a motívumokat reggelig. 

Az újrában  az első részben máris kapunk biszexuális szereplőt, kurválkodó szereplőt, gyilkos szereplőt, zsaroló szereplőt, kleptomániás kokainista szereplőt és gyógyulóban levő alkoholista szereplőt, mindezt közel ugyanolyan fazonokkal megoldva, mint amilyenek az eredetiben is voltak, Billy, a szegény íróember helyett van Rady, a szegény filmes, Jake, a keménycsávó helyett meg Auggie, az érző lelkű keménycsávó és így tovább - csak Ashlee Simpson-Wentz lóg ki a szereplők közül, mert egyfajta arckifejzése van, és az sem túl érdekfeszítő. (Bár ha belegondolunk abba, hogy a szintén nem egy színészóriás Andrew Shue hét évadot nyomott le az eredetiben, akkor minden érthető.)

A kisebbik Simpson-lány kivételével elégedettek lehetünk az arcokkal, Shaun Sipos kellőképpen lazacsávó ahhoz, hogy minden rosszat feltételezzünk róla, Katie Cassidy kis híján sikerrel lép bele Heahter Locklear cipőjébe, de még nem tud annyira geci módon beszólni, mint Amanda Woodward, Stephanie Jacobsen pedig, attól eltekintve, hogy ausztrál akcentusa random előjön, és ettől az ember kissé kizökken a hangulatból, pontosan alkalamas arra a szerepre, amire beválasztották, a szép, lelkes medikáéra, aki kurvának áll, hogy fizesse a tandíjat.

Az eredeti szereplők közül Laura Leighton (Syd) és Thomas Calabro (Michael) már a pilotban fontos szerepet kap, és ha minden igaz, Josie Bisset (Mrs. Mancini) is visszatér majd, sőt, Grant Show (Jake) és Heather Locklear (Amanda) feltűnése sem kizárható. Ha jönnek, ha nem, ez a remake megáll a lábán nélkülük is, mert nem akar több vagy más lenni, mint az eredeti volt, csak kissé modernebb, a mai közönség ízlésének megfelelőbb, de hajszálpontosan ugyanolyan idióta és giccses szappanopera, amit imádunk nézni, csak nem merünk bevallani még magunknak sem.

A végére beágyazunk egy klasszikus jelenetet, amihez hasonlót egyelőre nem láttunk az MP 2.0-ban, de nyugi, az eredetinek is kellett három évad, mire idáig eljutott.