Van az a hülye mondás, hogy akinek halálhírét keltik, az hosszú ideig él. Már pár hónapja felröppentek bizonytalan pletykák arról, hogy a Tűzvonalban nem jön negyedik szériával, és sajna ezen a héten kiderült, hogy tényleg nem. Az utóbbi évtizedek egyik legjobb - ha nem a legjobb - magyar sorozata három széria után fogta magát és sunyiban kimúlt.
Akik rákattantak a sorozatra, azok tudják, hogy olyan szinten hozzászoktunk ehhez a filmhez, hogy most szinte elképzelhetetlen, hogy nem lesz több széria. Már csak azért is, mert minden hibája ellenére, végre egy olyan krimisorozatot készített magyar stáb, ami nem gagyi reklámfelület, és nem is a nézőt totál hülyének néző kiöregedett filmesek bohóckodása, hanem színvonalas alkotás, amibe a színészek egy idő után már szabályosan bejelentkeztek, mert jó volt ebben a filmben dolgozni.
Úgy tűnik, hogy vége, és az okok között a szokásos töketlenség és bénázás van, hülye vetítési időpont (péntek este!, merthogy a vasárnap este kellett a Csináljuk a fesztivált!-nak), rosszul időzített promók a képernyőn, meg a nézettség esésére való bevett mutogatás (miközben Baló György a koncessziós balhé sajtótájékoztatóján a saját gyártású tévéfilmek fontosságáról mesél). Egyébként ettől függetlenül mi reménykedünk, hogy mégis lesz negyedik széria, legalább 2010-ben. Szó szerinti idézetben közöljük a sorozat producerének, Hábermann Jenőnek a Comment:com kérdésére adott válaszát.
Sajnos a Tűzvonalban c. sorozatnak sem segített a világgazdasági válság, mely nálunk is érezhető lett. A Magyar Televíziónak választania kellett, hogy a futó műsorai közül, melyeket folytat, s milyen új adásokra különít el pénzt. Az MTV személyesen tudatta velem, hogy a Tűzvonalban nem folytatódik, a hivatkozási alap a televízió siralmas pénzügyi helyzete volt.
A sorozat már nem tartozott a nagy nézettségű adások kategóriájába, de úgy gondolom, hogy ennek oka nem a film minőségében keresendő. Ebben inkább közrejátszott a publicitás, a reklám hiánya (ezt több internetes fórum és blog is sérelmezte). Nem lettek megismételve az előző részek a fél éves leállás után. Az új évad kezdete előtt összesen 17 darab előzetest sugárzott a TV este 11 és éjjel 2 között, valamint a vasárnapról péntek 21:10-re való műsoridő áthelyezés sem kedvezett a sorozatnak; lévén, hogy célközönségünk ez időtájt sörözőkben, szórakozóhelyeken ereszti ki a fáradt gőzt az egész heti munka után.
A nézettség a fentiek miatt leesett, így az MTV teljes joggal mondta azt, hogy nem tudják támogatni tovább a műsort. Még annak ellenére sem, hogy a sorozat egyedülálló módon elnyerte Moszkvában az egyetlen ilyen filmeknek rendezett nemzetközi detektív fesztivál első díját a sorozat kategóriában, a filmes szakmában szinte osztatlan az elismertsége, és a nézők is szeretik.
Annyit még elmondanék, hogy a sorozatban részt vett alkotók, színészek, munkatársak szomorúan vették tudomásul a döntést. Egy ilyen alulfinanszírozott produkciót sajnáltak, hiszen azért ez a sorozat lehetőséget adott kétszáz magyar színésznek, és munkát másfél éven keresztül sok kiváló filmes szakembernek. Ez azért köszönhető a Magyar Televíziónak és minden támogatónak. (MMK, ORTT, ORFK, BRFK, VPOP, Fogyasztóvédelem stb.)
ormenysuti 2009.05.28. 15:38:05
Ezt, így???!!! ez hihetetlen...
andris|bandis · http://howtoiphone.blog.hu/ 2009.05.28. 15:43:45
Béke poraira.
wachaz · http://tvmusor.tv 2009.05.28. 16:04:43
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.28. 16:12:15
báró Csekonics 2009.05.28. 16:12:21
Eleve péntek estére tenni egy olyan sorozatot, ami akár kedd-szerda este is megállta volna a helyét?!
Vasárnap meg 'csináljuk a fesztivált' jesszus - hát az még mekkora egy szar!
Kedves MTV - FYI - ez volt az egyetlen műsor, ami miatt rendszeresen érdemes volt a közszolgálatira kapcsolni az utóbbi időben...
Horasz · http://horasz.blog.hu 2009.05.28. 16:23:57
W Joe 2009.05.28. 16:26:38
Pedig nem nagyon van más nézhető magyar sorozat.
bree-gee 2009.05.28. 16:30:34
Bár igaz, hogy volt amit a hülye időpont miatt az mtv videotárból kellett pótolnom másnap.
báró Csekonics 2009.05.28. 16:32:08
Szóval még egyszer: sünt a felelős döntéshozó(k)nak!
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.28. 16:34:42
báró Csekonics 2009.05.28. 16:35:34
2009.05.28. 16:37:58
- tisztában vannak vele, hogy jó műsor,
- erről több helyről is kaptak visszajelzést,
- tudják hogy rossz helyen adják,
- tudják ki a célközönség és az mikor ül a tévé előtt,
- tudják hogy mikor kellene adni, ahhoz hogy legyen nézettsége
és ahelyett, hogy javítanák a hibákat, lemondanak róla. Ügyes.
adamekp · http://adamekp.blog.hu 2009.05.28. 16:37:58
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2009.05.28. 16:38:05
Én szerettem, kár érte.
adamekp · http://adamekp.blog.hu 2009.05.28. 16:38:58
peelou75 2009.05.28. 16:39:45
poTomek 2009.05.28. 16:44:50
Mindegy, majd nézünk helyette Szomszédok ismétlést, jó az....
Bukott Rockzenész · http://b-oldal.blog.hu 2009.05.28. 16:48:06
Ne várjanak addig, amíg a Dühös törzsközönsége és a Papa verőemberei megostromolják az MTV új székházát, inkább indítsák el a 4. évadot!
Egy elkeseredett Tűzvonalban-fan, aki a heti betevő meccsek mellett kizárólag e sorozat kedvéért néz TV-t
Nils. H 2009.05.28. 16:57:16
Hülyék gyülekezete. Petíciót.
Csomán Gábor 2009.05.28. 16:59:03
2009.05.28. 17:05:46
(Talán addig a promóciós része is összejön majd, és nem kell maga magát eladja a sorozat)
Én hiszem, hogy lesz feltámadás!
Treff7 2009.05.28. 17:06:11
pedig majdnem elmentem orvoshoz hogy sztem ez jó és biztos valami bajom van (csak jan. óta nézem, mikor lekapcsolták a többi adást nálam, persze az rtl és tv2 maradt szigorúan és hát azok nívójához képest 1Xűen szuper volt) de akkor mégiscsak jó volt valóban.
van fejlődés az m1-en! évek óta lássa mindenki!
ui.: a beugró xar. gyengég a színészek és nem játszanak 1más "alá" rendesen inkább 1mást szívatják pedig az pont 1x vicces csak. ÖSSZESEN
algi 2009.05.28. 17:09:46
2009.05.28. 17:12:05
Vuk, Kemény kalap, Szomszédok, Kisváros, Utánam srácok, Öregberény, Életképek ismétlés, Ötvös Csöpi filmek, Família Kft. + a szokásos Önök kérték ezer új ruhába (Egyszer már tetszett, Önök kérték stb.)
Ezt meddig lehet csinálni? Erre már van egy tévé (igaz, csak prémium kábeles csomagokban): Filmmúzeumnak hívják!!!
(ez nem azt jelenti, hogy nem szeretem a fenti filmek némelyikét (sőt), csak azt, hogy ez nem egy közszolgálati adó, nem egy modern adó, nem egy élő adó.
norbert79 2009.05.28. 17:13:05
bulista 2009.05.28. 17:13:54
Ezt élő ember nem tudhatja...Elvesztik a BL-közvetítés jogát, először sunyi módon 2010. júniusára jósolják az egyetlen nézhető és kedvelt magyar sorozat folytatását - aztán kiderül, hogy eszük ágában sincs folytatni...
A Tűzvonalban akkor volt igazán a csúcson, amikor vasárnap este adták kellő promócióval, aztán hétfőn későn este megismételték azok számára, akik nem tudták valamiért megnézni. Legalább ilyen fontos volt, hogy az I. évad után csak rövid szünet volt, és jött a II. évad. A III. évadot megelőző több hónapos szünet és az alkalmatlan időpont, a reklám elszabotálása gyakorlatilag halálra ítélte a sorozatot - ez van, ha alkalmatlan emberek vannak döntési helyzetben, ahol a lehető legtöbbet tudják ártani...
Dark Wolf 2009.05.28. 17:15:42
silverwol 2009.05.28. 17:16:35
aszinkron degenerátor 2009.05.28. 17:19:42
Lucky király volt, meg Demsa sem volt rossz.
nem biztos, hogy árt egy év pihenő, de aztán jöjjön vissza Bordás "vanabí csáknorrisz Attila!!!
Merras · http://miyazakijun.hu 2009.05.28. 17:20:21
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2009.05.28. 17:22:55
MTV legnézettebb műsorai 900e-1m nézettséggel vannak (most tekintsünk el tőle, hogy azok milyen típusú műsorok) és a Tűzvonalban mostanában 400e hoz kb.
A hátránya pont a különlegessége, hogy szerializált. A kereskedelmiken sem nagy a nézettsége (a csatornához képest)a hasonló típusú amerikai sorozatoknak (Szökés, Hősök, most már a Lost)
Kreta 2009.05.28. 17:23:43
Ha egyszer szétszalad a stáb nehéz lenne összerántani, pedig ez tényleg válalható sorozat nem úgy mint az új Linda pl.
Rocko- 2009.05.28. 17:23:52
tényleg mértékekkel jobb a hazai mûsoroknál.
mackóság 2009.05.28. 17:24:36
Évek óta reménykedtem, hogy végre valaki összaerak egy magyar bűnügyi sorozatot.
Szerintem a nézők 85%-a szívesen néz magyar színészeket, magyar színhelyeket, magyros történettel. Sokkal közelebb áll hozzá, mint a német autopálya vagy pláne San Francisco utcái...
Ráadásul ebben a sorozatban profi SZÍNÉSZEK játszottak, nem úgy, mint a keradók szappanoperáiban. Stohl Andrást lehet nem szeretni a viselt dolgaiért, de az biztos, hogy nagyon jó színész. Ha megnézitek, minden egyes szereplőnek remekül megrajzolt személyisége van.
A péntek esti időpont valóban rossz, de aki akarja, az a neten a tuzvonalban.com-on bepótolhatja elmaradásait.
Szegénységi bizonyítvány a királyi tévénél, hogy az egyetlen nézhető és nemzetközi szinten is sikeres sorozatát akarja befejezni.
Talán nem kéne új autókat venni a vezetőknek, meg ki kéne hagyni pár zanzibári, meg thaiföldi tanulmányutat és talán akkor maradna pénz egy jó produkcióra.
Mennyi kéne összekalapozni, hogy menjen tovább a sorozat? Ezt most komolyan kérdezem!
bukott madonna, nagy didikkel 2009.05.28. 17:25:48
Kreta 2009.05.28. 17:26:10
columbo 2009.05.28. 17:28:49
atomantal 2009.05.28. 17:28:56
pazola 2009.05.28. 17:33:05
Santer 2009.05.28. 17:33:28
Csináljunk mi magunknak open source Tűzvonalbant!
nina2000 2009.05.28. 17:34:49
akyyy 2009.05.28. 17:35:10
Santer 2009.05.28. 17:36:08
Az meg eléggé kurvanagy égés lenne.
lajosss 2009.05.28. 17:36:29
sajnalom kar erte,magyar tv vezetosegenek izleseben bizva, varjuk gyoziket helyette !
funfun 2009.05.28. 17:44:50
tettike 2009.05.28. 17:52:24
I-brahi 2009.05.28. 17:55:00
Ha eddig nem esett le volna valakinek, én tuti alá fogom írni a petíciót, ha lesz ilyen. Hogy ennyire hülyék legyenek az MTV-nél...
tettike 2009.05.28. 17:56:11
ZöldszemM2 2009.05.28. 17:56:19
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.05.28. 18:00:04
@mackóság: "Ha megnézitek, minden egyes szereplőnek remekül megrajzolt személyisége van."
Volt. Ez az első két évadban működött is, de itt a harmadikra már nem volt benne lehetőség, illetve elszakadtak ezektől (pedig a magyar filmeknek pont ez az erőssége...), és a színészeken is látszik, hogy ettől elbizonytalanodtak. Sajnálom ezt a harmadik évadot (a második felét), mert amellett, hogy rosszul csinálták meg, látszott, hogy jól akarnák, hogyha nem kellene kényszeresen ragaszkodniuk az első évadban megteremtett és leszabályozott karakterekhez, valamint a magyar rögvalósíághoz :-(
Kicsit több szabadságot, meg egy mozifilmet kívánok a stábnak a jövő évre! :-)
Az rendben, hogy negyedik évad nem lesz. Ebbe még belenyugszom... Na de és ötödik?
vadász2 · http://kariblog.blog.hu 2009.05.28. 18:03:35
Én is sajnáltam, hogy nem ismételték meg másnap, mint az első évadnál.
Jövőhéttől tűzvonalban az M1-en! Az első évadtól naponta!
kemendib 2009.05.28. 18:15:45
Рихард · http://posztinfo.hu/ 2009.05.28. 18:17:56
Szóval, az RTL komolyan elgondolkodhatna azon, hogy mondjuk a Napló ellen küldené a Tűzvonalbant, a Cobra 11 ellen.
Üdv, egy médikus.
Budapester81 2009.05.28. 18:18:52
nem tudom hogy az indexnek milyen személyi vagy netán szponzori érdekeltsége van a tűzvonalban. De ilyen elfogultságot pláne poztiv irányban nem tapasztaltam még az index oldalain. Lehet hogy nem olvasom eleget.
A tűzvonalban meglátásom szerint egy rétestésztává nyújtott 24 klón.
szerintem az utóbbi évek legjobb magyar krimi sorozata a 6 részt megélt a Privát Kopó volt.
Remek színészekkel. Közölük nem egy a tűzvonalban is szerepelt.
remek volt humoros, Eszenyi Enikő, Kern András fergeteges volt benne.
kár hogy azóta még csak hasonló magyar sorozatra sem emlékszem.
The Glow 2009.05.28. 18:20:14
Már a többhónapos szünet is nehéz volt, de az az érzés, hogy végleg vége lenne???
Ettől szomorú és elkeseredett leszek.
Az első részek óta sokat változott ez a sorozat is. Profibb lesz, közönségigényhez fekvőbben pergős, eltűnt a kezdeti lassúság. Ugyanakkor tényleg pár szempontból elvesztette a szó legszorosabb értelmében egyedülálló kiválóságát: például mindig is voltak ugyan kisebb ugrások a forgatókönyvekben, de most egyre szétszórtabbnak tűntek az írók, és az első egy-két évad igazi meglepetései is elmaradtak mostanra. Persze, néha erőltetik a "senkiről nem lehet tudni, ki is valójában és mit akar" motívumot, de azért az az érzés már nem jön elő, mint amikor az első évadban majd minden szereplőről sorra derült ki, hogy mögöttes motivációi vannak (Kolonics, Herceg, Alter, Kálmán bá "ezredesi" szereplése, Zsuzsa, meg majd mindenki). Tényleg mintha a karakterek sem mind lennének annyira eltaláltak, összetettek. (Bár nekem pl. Mészáros, Yoshi kifejezetten tetszik, és végülis Janával sincs bajom, csak lehetne kicsit bonyolultabb alak).
De bármit változott is a sorozat, messze, messze, messze a legjobb volt, ami a magyar tévéknek az utóbbi néhány évtizedben készült.
Csak remélem, hogy valamiért meggondolják majd magukat.
MediaSlave 2009.05.28. 18:24:10
Olyan jól beilletsztett program volt a péntek estéken!
Рихард · http://posztinfo.hu/ 2009.05.28. 18:26:45
Szóval, Tűzvonalbant az RTL-re, a Napló ellen.
Рихард · http://posztinfo.hu/ 2009.05.28. 18:28:50
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2009.05.28. 18:32:08
Kedves Budapester81,
az elfogultság nem jó szó. ugyanis tisztában vagyok a sorozat hibáival, de emellett jónak tartom, ez nem elfogultság, hanem (szubjektív) vélemény.
másrészt ez nem egy mti hírblog, hanem egy médiablog, amibe elég sok személyességet viszünk, erről szól.
ha meg neked a privát kopó jött be utoljára, akkor váljék egészségedre.
Sikamlós Jim DiGriz 2009.05.28. 18:34:25
nem tudom, hogy önnek milyen személyi vagy netán szponzori érdekeltsége van Kern Andrással kapcsolatban, ilyen elfogultságot, pláne pozitív irányban még nem tapasztaltam Kern András iránt.
Teljesen megdöbbent, hogy nem csak hogy valaki szeret valamit, de ráadásul az még más is, mint amit ön szeret. Az, hogy meg is írja a blogjában, arra pedig már tényleg nehéz kulturáltan véleményt mondani.
Úlfhéðinn · http://tinyurl.com/do9ks 2009.05.28. 18:36:14
Tegyék vissza inkább vasárnap estére!
Gazuzem 2009.05.28. 18:39:53
Dark Wolf 2009.05.28. 18:55:31
Volt. Ez az első két évadban működött is, de itt a harmadikra már nem volt benne lehetőség, illetve elszakadtak ezektől"
Ez mennyire igaz. Emiatt IS nagyon gyenge ez az évad.
szs. · http://szabosandor.blog.hu 2009.05.28. 19:07:25
kamarti 2009.05.28. 19:08:37
ahelyett, hogy azt találnák ki (persze, miután a sorolt hibákat-hátráltató tényezőket igyekszenek javítani), hogy hogyan csináljanak egy jó, élő köztévét a qva sok lóvé(m!)ból, ha már van legalább két egyértelműen sikeres, stabil közönséggel rendelkező műsoruk (Beugró, Tűzvonalban) amelyeknek a nézői, többségükben legalábbis, hajlandóak voltak alkalmazkodni a csatorna-, illetve időpontváltás(ok)hoz és egyéb bénázásokhoz, s akik többségükben nem otthonülő-tévénéző nyugdíjasok, hanem fiatalabbak, tehát a reklámozóknak is jobban bejönnek, illetve távlatilag is több van bennük, mint az idősebb korosztályban, ahelyett húznak egy ikszet. Okos.
mikor lesz kész a petíció???
és tudom, hogy azért ha alulfinanszírozott is a dolog, mégis sok pénzbe kerül, de ennek legalább egy részét nem lehetne mondjuk összeszedni úgy, hogy nyomnak Tűzvonalban-pólót/sapkát nemtommit, mert talán lenne olyan része a törzsközönségnek, amelyik az ilyesmik megvásárlására is hajlandó lenne áldozni? mondom ezt azért is, mert nem olyan régen volt egy másik sokat (minimum 200 színészt péel) ígérő sorozat a köztévén, ami nyilván szintén sokba került (HD minőség!), és mégsem tudtam belőle megnéznbi csak egy részt, azt is csak azé szenvedtem végig, mer közeli ismerősöm volt az egyik aktuális a 200ból. ha jól emlékszem, azt senki se siratta, annál többen voltak csalódottak vagy dühösek.
És ha rá is fér egy szusszanásnyi idő a stábra, ha egyszer szétszélednek, és minden színész (márpedig itt jócskán voltak sokat foglalkoztatott színészek is!) teleírja a naptárját 2012ig, nehéz lesz újra összehozni őket.
És amúgy meg kikérem magamnak, hogy épp a köztévé az, amelyik nem hajlandó áldozni arra, hogy ne csak a szemetet kapjuk a pofánkba. és akkor még van képe bármelyik médiákoknak aszondani, hogy azér megy csak a BK meg a JR meg a sok egyéb szar, mert az kell a népnek. Hát nem, nem kedves MTV, más (is) köll(ene), de csináljuk meg magunknak, vagy mi???
jack o'neill 2009.05.28. 19:11:01
1, Ha tudják, hogy rosszul promozzák, rosszkor adják mé' nem azon változtatnak?
2, Fas*om tele van, hogy kicsiny hazánkba, ha valaki(k) balf**zságot csinál(nak) egyből a gazdasági válságra fog(nak) mindent.
3, Az Angyalbőrben, és a Kisváros első pár évadja után az elmúlt évek egyetlen igazán élvezhető sorozata volt szerintem.
Szórakoztató volt, gyakran izgalmas, a beszólások meg külön megértek egy misét!
Sajnálom.
kamarti 2009.05.28. 19:18:40
tényleg, szégyellje magát, aki a válságra meg a kevés pénzre hivatkozva épp ezt szórja ki (és mellette van pofája ismétlőtévévé rendezni a királyit, bár tényleg, 26odszorra sincs semmi bajom a Keménykalap és krumpliorral, mondjuk a saját gyártású Csináljuk a fesztiváltól viszont egyenesen hányok, ha véletlen belefutok)
Parajpuding 2009.05.28. 19:19:24
És kiragadva az erőletettségből még valami: A Stohl úgy járt, mint a Jacques Foche után Napóleont játszó színész. Egyszerűen nem tudtam komolyan venni. Érdekes. De Niro, Hanks bármilyen szerepben hiteles tud maradni. Ettől persze - ahogy olvasom a bejegyzéseket - sokaknak tetszett és nekik hiányzik is.
Viktor-a-konyhában · http://viktorakonyhaban.blog.hu 2009.05.28. 19:27:21
Erre mi történik? Rossz helyre teszik, nem promózzák, majd csodálkoznak, hogy esik a nézettség. És ezt nyilvánvalóan csak úgy lehet kijavítani, ha megszüntetik. Gratulálok.
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2009.05.28. 19:27:29
kifelejtettem a posztból, és emiatt lehet, hogy páran félreértették: hábermann jenő a sorozat producere, nem az mtv képviselője.
mostmár beleírtam.
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.05.28. 19:28:36
Amatőr pöcsök.
Nemadomfel 2009.05.28. 19:30:17
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.05.28. 19:32:38
1csepp 2009.05.28. 19:37:54
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2009.05.28. 19:38:25
kb 1,5-2m USD-os költségvetés = 5x1 óra szappan vagy 1x1 óra heti sorozat
Talán az utolsó heti sorozat a kereskedelmin tv-ken a Szeress most volt 2003-ban, ami lényegében Barátok közt volt csak hetibe.
smidgen 2009.05.28. 19:43:51
kamarti 2009.05.28. 19:47:00
Pilgram (törölt) 2009.05.28. 19:51:27
Kedves Kertévék!
Itt lenne a remek alkalom arra, hogy az évek alatt a pofánkba nyomott sok szar szemét után (BB, VV, BK, JBRB, és még a többi felsorolhatatlan mennyiségű szar), valami értékeset karoljatok fel, és vigyetek tovább!
Szóval tessék megkeresni Hábermann Jencikét és azonnal felajánlani neki megfelelő anyagi és promóciós hozzájárulást, és sokmindent megbocsátunk nektek!
üdv:
Egy Tűzvonalban rajongó.
Pilgram (törölt) 2009.05.28. 19:52:51
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2009.05.28. 19:55:52
Columbofelesége 2009.05.28. 20:03:56
Az első két évadot véletlenszerűen néztem, a mostanit már rendszeresen.
Valaki említette az Életképek c. sorozatot. Na az, katasztrófa. Nyögvenyelős Szomszédok-klón. Hihetetlen alakításokkal, és a címével ellentétben életszerűtlenül.
Kérem vissza a Tűzvonalban-t!
Panyika · http://www.magyaritasok.hu/ 2009.05.28. 20:11:47
Sics68 2009.05.28. 21:02:15
Bár egyes apró (főleg logikai) bakik elkerülésére jobban oda kellett volna figyeljenek az alkotók.
Na mindegy, reménykedjünk benne hogy valamék kereskedelminek mondott szennycsatornánál valakinek lesz annyi esze hogy felkarolja...
kgonzo 2009.05.28. 21:04:02
Persze a péntek nem a legjobb, mert olyankor rendszerint jégkorong meccsen vagyunk (idényben) , de akkor is fölvettük mindkét műsort (beugró, tűzvonalban). Ebből a szempontból a kedd, s a vasárnap sem lett volna jó, de a szerdával kiegyeztünk volna. :)
Mindegy. Legalább a beugró emberi időpontban van.
aranysirály 2009.05.28. 21:20:46
Inkább a hibák kiküszöbölésére kellene koncentrálni és tanulni a hülyeségekből, mint elkaszálni.
Hoppá!
Empty 2009.05.28. 21:22:28
dr. gernika 2009.05.28. 22:00:11
Itt lehet még panaszkodni.
sophie. 2009.05.28. 22:10:53
sophie. 2009.05.28. 22:11:29
VOGAben 2009.05.28. 22:19:11
Az utóbbi epizódokat csak a videótárból láttam. Sőt a teljes utóbbi évadot.
Maradt nekem a Family Gay. Szar ügy. Megyek a tóra. Vitorlát bonts!
balfék 2009.05.28. 22:27:41
larry 2009.05.28. 22:34:56
Nagy kedvencem volt, remélem lesz jövője.
Ja, és ez újra rávilágít arra, hogy egy rendesen összerakott internetes TV tisztességes nézettséget vonzana.
csalint 2009.05.28. 23:04:43
Az RTL ad egy szép összeget az MTV-nek... ők raknak kicsit hozzá és ebből elkezdik folytatni a sorozatot. Az RTL elkezdi hetente levetíteni az első évadtól kezdve, persze szép mozgó animációkkal promózva a műsorai közben a balfelső sarokban. Újságokban teljes oldalas reklámok mint pl a Kalandra fal!-nál. Mire a harmadik évad végére érnek, elkészülnek az új részek.. megegyezés szerint vagy levetíti az mtv és utána való héten pl az rtl... vagy elöbb levetíti az rtl.. ott a premier... az ismétlés meg az mtv-n... Rajongótábora nővekedne a "csakRTL-tnézek" gondolkodású nézők miatt... Mtv is megtartaná azt a szerepét hogy ők most akkor értéket közvetítenek...
Az utóbbi évtizedek legelismertebb magyar sorozata! Mikor foghatnának össze máskor a "konkurensek" és dönthetnének a NÉP javára, ha nem MOST!
RTL! MTV! Ti jöttök!
mizrolist 2009.05.28. 23:09:53
ave 2009.05.29. 00:30:20
Kar erte...
RTL vagy masik kertv egy sorozatra ennnyit nem fog kolteni, lathatoan dragabb produkcio mint a baratok kozt.
Ha azt is nezik elegen, ugyan minek koltenenek tobbet?
ave 2009.05.29. 00:32:03
A nyavajanak mutatjak meg, hogy a kovetkezo reszben is el az, akit epp lelonek az adott reszben. Raadasul egybol az adott resz utan a reklamblokk eleje egybol a kovetkezo resz promoja. Micsoda marhasag.
boozoo 2009.05.29. 01:20:28
De azért biztos kár érte.
DonPapa 2009.05.29. 02:26:00
Majd a Sláger Rádiósok felhívják reggel a górét, és megkérdezik az okokat, jól.
Don
dr. gernika 2009.05.29. 07:11:44
@DonPapa: Bár úgy lenne... de szerintem egyikük sem nézte. Írsz nekik sms-t?
netsrot7 2009.05.29. 07:23:24
I-brahi 2009.05.29. 07:40:44
www.petitionspot.com/petitions/tuzvonalban
kaskala 2009.05.29. 07:58:38
Remélem nem fog elkallódni és hamarosan ujra megcsillogtatja páratlan tehetségét a nézők milliói előtt.
Shadora 2009.05.29. 08:13:30
Amior egy fél évig nem volt, akkor egy kicsit nehezen kapcsoldtunk vissza a nézésébe, mert akkor már a férjem is nézte, de az utóbbi hetekben újra egymásra találtunk. Péntekenként a gyerek korábban fekszik, hogy a Beugrónál már ott ülhessek és fel se kelljen kelni a Tűzvonal végéig... :)
Kár érte! De Magyarország ilyen, ami jó, arra nincs szükség.
forexfelix 2009.05.29. 08:18:22
CSak gratulálni tudok a forgatókönyv íróknak és az egész gárdának.
Na és a hab a tortán a felkonvertálás jó minősége 720p-re. :)
Visszavárjuk őket!!!!!
Pen Ge 2009.05.29. 08:37:54
nymzon 2009.05.29. 08:42:50
Circus 2009.05.29. 08:43:54
;)
és igen - kár lenne érte...
robian 2009.05.29. 08:49:39
Pen Ge 2009.05.29. 08:52:49
Stoney Hill Billy 2009.05.29. 09:07:50
Sajnos sokat kihagytam, péntek estéimet gyakran töltöm sörözőkben, szórakozóhelyeken.
kár érte
pipacsaripacspapucs 2009.05.29. 09:19:14
TEHÁT...
Itt volna az esély a bigbráner meg valóvalag tévéknek egy kis javításra: Megfinanszírozhatnának egy szerintem nem is túl drága sorozatot. Vagy esetleg valami Kálomista-féle elkötelezett pénzember beszállhatna... A petíciót is persze azonnal aláírnám, amint az orrom elé kerülne, de azért nem adnak egyetlen betaSP kazit sem a bótban...
pipacsaripacspapucs 2009.05.29. 09:21:27
APU, UGYE ÚJRAKEZDŐDIK?
pipacsaripacspapucs 2009.05.29. 09:26:07
pipacsaripacspapucs 2009.05.29. 09:29:43
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.05.29. 09:33:10
bar most meg jol el vagyok maradva
pingwin · http://pingwin.blog.hu 2009.05.29. 09:36:12
pipacsaripacspapucs 2009.05.29. 09:41:51
Grafithuszar 2009.05.29. 10:11:48
[imi] · http://twitter.com/forgoimi 2009.05.29. 11:01:47
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2009.05.29. 11:38:11
http://fedor.blog.hu/2009/05/29/bordas_ezredes_mentoakcio
Tényleg, miért nem lehet itt trackback-elni?
mizrolist 2009.05.29. 22:06:57
Circus 2009.05.29. 23:29:08
igen, mindenképpen hitelesebb, reklámnak se rossz...
mindazonáltal, ha tényleg ki akarják nyírni, akkor, mint azt már valaki írta, én a kereskedelmiek helyében már ott toporognék az ajtóban.
Várj csak... lehet, hogy pont ez a cél? Felverjük az értékét, és eladjuk jó pénzért?
Na, ezt is kisakkoztam, nincs felvétel valami reklámirodában? Épp ráérek :o)
M958 2009.05.30. 09:57:45
Meg ezzel hogy lövöldöznek nem lehet abbahagyni ,olyan izgalmas!
Imádom!!!
Bordás 2009.05.30. 14:24:09
Bordás 2009.05.30. 14:26:20
Bordás 2009.05.30. 14:27:28
Bordás 2009.05.30. 14:28:18
Bordás 2009.05.30. 14:28:55
Scroll_Lock 2009.05.31. 22:43:32
szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2009.06.02. 12:44:45
komolyabban: az az mtv-s nagyember, aki anno átette péntek estére, már halálra ítélte a sorozatot, csak most hirdetik ki az ítéletet.
amúgy ciki ennyit áradozni róla, telis tele volt gázos jelenetekkel, és szopmroú és hihetetlen, de gázos színésznőkkel...(a rendőrnők... jujj) főleg a producer kishuga (vagy kije?)...! Brrr.
persze kár érte, a sok szar közt tűrhető volt. Néha jó. Ennyi.
micmackó 2009.06.03. 14:16:35
A sorozatot kb az első széria felétől fedeztük fel. Az ismétléseket szívesen megnéznénk, ha nem éjszaka lennének. No, és persze az új szériáknak sem volt megfelelő reklámja, nem beszélve az idétlen ide-oda időpontvariálásról. A szánalmas, vasárnapi "fesztiválcsinálás" helyett az ismétlések is jobbak lennének. Kérjük a negyedik szériát! Ne hagyják abba a sorozatot!