A múlt héten távozott Vészhelyzet helyére érkezik csütörtökön John Wells új sorozata, a Southland, ami nem orvosos és még csak nem is ügyvédes, hanem a harmadik legkedveltebb tévés zsáner, a zsarus sorozatok egyik képviselője. Ettől persze még a vérnyomásunk nem menne feljebb jobban, mint mondjuk ha megtudnánk, hogy Győző a zebracsíkos fürdőköpenyt leopárdpettyesre cserélte, de az NBC beharangozója sokat segített a helyzeten: ez a sorozat minden bizonnyal véletlenül kerülhetett erre az adóra.

A Kingshez hasonlóan (amit alaposan ekéztünk az elég lapos pilot miatt, aztán meg majd' magunk alá csináltunk a gyönyörűságtől, olyan fasza lett a harmadik epizód), és mondjuk a CBS tavalyi próbálkozását, a Swingtown-t is számba véve a Southland a harmadik olyan sorozat záros határidőn belül, aminek semmi, de semmi keresnivalója nincs a network tévéken. Miért mondjuk ezt? Mert a történet, a képi megvalósítás, a dialógusok mind a három esetben ÜVÖLTENEK a kábelcsatornák után, hadd mutassunk már kicsive többet, hadd ne kelljen már kisípolni a káromkodásokat, hadd már. Az ugrás után a teljes pilotot megmutatjuk.

A Southland ugyanis pont olyan, mintha a Drót és a Kemény zsaruk szerelemgyerekét látnánk, kicsit visszafogva ugyan, de az istrángot izomból rángatva, hiszen vannak káromkodások benne, csak kisípolják őket, meg van erőszak is, csak nem úgy mutatják, mint a Kemény zsarukban, és persze vannak pedofilok, meg elrohadt hullák, meg nagyon-nagyon szar nap a friss húsnak, a Ben MacKenzie alakította újonc járőrnek, aki az ilyen filmekben obligát összes zöldfülü-klisét megkapja, nem lőjük le mindet előre, de el lehet képzelni miről beszélünk. A zene kiváló, a szereplők jók (többek között Ben Mackenzie, Tom Everett Scott, Michael Cudlitz és Regina King), a kamera pedig állandóan akcióközelben, pont mint a Kemény zsarukban.

A történet egyébként Los Angeles egyik nagyon kemény körzetében játszódik, ahol bandák uralják az utcákat és a nagymamák is M-16-os gépkarabéllyal mennek a boltba. A főszereplők sokan vannak (ez egy kicsit Boomtownos beütés is), és mindenkit megmutatnak az utcán és otthon is, ehhez persze nem maradhat el az epizód végi zenés montázs, hogy tört volna bele az ujja a billenytűzetbe annak, aki ezt a fajta pilotlezárást először kiagyalta. Egy epizód arra pont elég, hogy akarjak még belőle többet, de arra nem, hogy a szereplőkkel bármilyen szinten is azonosuljak - ebben volt zseniális a két előd, ott egy óra pont elég volt arra, hogy izomból drukkoljak Vic Mackey-nek vagy Jimmy McNulty-nak. A pilot alant, én megvárnám, míg befuffereli az egészet a gép, és csak utána nyomnám meg megint a play gombot.