Van úgy, hogy kis példányszámú képes magazinok főszerkesztőit elcibálják egy egzotikus országba, ahol ötcsillagos hotelban lakhatnak, megnézhetnek pár folklórestet, meg kapnak egy vaskos Power Point-prezentációt a rohamos léptékkel fejlődő turisztikáról. Az ingyen nyaralásért cserébe aztán írnak egy semmitmondó úti beszámolót. Az ilyen cikkeket általában úgy lehet kiszúrni, hogy:
- Olyan lapokban jelennek meg, aminek a címlapján magyar politikusokkal, esetleg a Mikroszkóp Színpad tagjaival készült interjút hirdetnek.
- Az író tátott szájjal csodálkozik, hogy más népek milyen máshogy élnek, teszem azt, bekezdéseken át taglalja, hogy Indiában kaotikus a közlekedés.
- A szerző már az első mondatokban kijelenti, hogy minden az országgal kapcsolatos sztereotípia igaz, mondjuk, Hollandiában tényleg mindenki fapapucsban csattog.
Nos, a Mix Magazin, a Vörös Október Ruhagyár konfekcióöltönyébe bújtatott Playboy nagyon ilyennek tűnő cikket közölt. Nem is lenne ezzel semmi baj, hiszen megérdemli, aki képes kézbe venni egy olyan újságot, amelyikben Budai Bernadett kormányszóvivőt faggatják a magánéletéről, majd pár oldallal később könnyed interjút közölnek két újraválasztásban reménykedő MSZP-s európai parlamenti képviselővel.
De azért a szocialista kampánybulvárhoz szokott olvasókat is meglephette, hogy Regös István főszerkesztőnek Thaiföldről csak egyetlen egy dolog jutott az eszébe. Igen, a modern szociáldemokráciában eddig kevés hangsúlyt kapó kúrás. És az még meglepőbb, hogy az Egy hét szerelem című cikkben nyíltan, az olvasók előtt tesz romantikus vallomást, miszerint kurvázni egyáltalán nem olyan bűnös dolog, sőt Pattayán még a lányok is nagyon élvezik ám.
„De még a prostitúció is más, mint Európában vagy Amerikában. Úgy tűnik, ezek a lányok nem szenvednek attól, amit csinálnak. Mintha kedvelnék az ügyfelüket. Igaz, pénzt kapnak érte, és egész családot tartanak el belőle. A férfiak is úgy viselkednek, mintha jelentene nekik valamit az adott időre bérelt nő. Tudom, szörnyű gondolatok, de akkor is ez látszik igaznak. Nemcsak szexkapcsolatok alakulnak, hanem érzelmes is s szövődnek itt. Ha csak egy hétre is. De ez is valami ebben a szeretetlen világban. Egy hét szerelem ebben a szeretetlen világban. Egy hét szerelem, még ha ára is van. És itt kötelezően kijelentem, hogy tudom, hogy a nyomor teremti a prostitúciót, és elítélem. Az élet meg állandóan felülírja az igazságot.”
De az ázsiai mellett az európai és amerikai prostitúciót is jól ismerő, égszínkék térdzokniban szakmai utakra tévedő szakértő ezzel csak a legbénább önleleplezésnek járó aranyozott marhalábszár-kisplasztikát érdemelné ki, de kissé beljebb vannak olyan mondatok is, ami miatt még a Német Szobafestők Szövetségének párcserés szvingerklubjából is azonnal hatállyal, örökre kitiltanák.
„Kéz a kézben. Hetvenes urak húszas lányokkal, fiúcskákkal. Fiatal, európai, kigyúrt fiúk, hasonló felállásban. Itt mindent szabad, amit nem tilt a törvény, mint például a fiatalkorúak prostituálását! Az nincs is!”
Ez az igazi bazdmeg, a pedofíliát tagadó, a prostitúciót kellemes esti fagyizásnak beállító, szemét, térdzoknis hazugság. Talán Gyurcsány Ferenc elgondolkodhatna azon, ha már úgyis belelendült a sajtótermékek állami bojkottjába, akkor a Magyar Hírlap után az állami pénzekből élő (többek közt az Intercityn is ingyen elvihető) Mix Magazint is felvehetné a tiltólistára. Végül is a sötét, kispolgári szalonrasszizmus és a harmadik világot análdildóval vidáman prostituáló hülyeség nem is állnak olyan távol egymástól. Addig is pedig Regös Istvánnak nagy tisztelettel és őszinte szeretettel küldenénk ezt a kedves kis videót!
Update: Regös István kérésére felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy a Mix Magazin főszerkesztője saját költségén utazott Thaiföldre.
Az utolsó 100 komment: