Kedves olvasóink között biztos rengetegen akadnak, akik látták az Elnök emberei című kiváló filmet Dustin Hoffman és Robert Redford főszereplésével. A film egyik kulcsmomentuma, amikor a Watergate-botrányban nyomozó két riporter forrásokat keres bizonyos információk megerősítésére, és a szerkesztőjük jó lecseszi őket, mert két forrás nem elég ahhoz, hogy a Washington Post hitelesnek tekintse az infót.
Mi, illetve én ezzel szemben egy forrást elégnek találtam ahhoz, hogy ebben a posztban jól nekiessek Szellő Istvánnak, és azzal vádoljam, hogy marhaságot olvasott fel az egyik híradóban - pedig jobban tettem volna, ha előtte megnézem az inkriminált adást a neten, és csak utána írok róla, már ha. Nem így történt, így most szeretnék elnézést kérni Szellőtől és minden kollegájától, akit ezzel megbántottam. Mea culpa, mea maxima culpa.
A híradóba elhangzó szöveg egészen pontosan ez volt:
Harmadik fiát jelölte ki utódjának Kim Dzsong Il. Az észak-koreai
vezető döntéséről értesítette a kormányzó kommunista pártot is -
számolt be róla a dél-koreai média. (()) A 24 éves Kim Dzsong Un
jelölése még a pártvezetőket is meglepte. A döntést állítólag január
8-án hozta meg Kim Dzsong Il. Már azóta folynak a találgatások az
utódjáról, hogy dél-koreai és amerikai beszámolók szerint a 66 éves
észak-koreai vezető szélütést kapott augusztus közepén. Állapotáról
semmi hivatalosat nem tudni.
Kixx 2009.01.20. 09:16:13
EasyFriend 2009.01.20. 09:21:39
Ami az újságírás több forrásról szóló egykori amerikai tézisét illeti, a forrásoknak függetleneknek is kell lenniük. Emiatt ez az egész dolog az internet korában képtelenség - néhány ritka kivételtől eltekintve gyakorlatilag lehetetlen ellenőrizni, hogy két forrás egymástól független-e, vagy nem. Ezen a múltkori Csenki vs Best poszt kapcsán tűnődtem el - ha Csenki hazudik az ikertesójától, és aztán az ő wiw adatlapján leellenőrzöm a fotókat, akkor megvan a két forrás - csak éppen nem függetlenek. Vagy ha egy hírügynökséget vagy nagyobb hírportált hekkelnek meg egy álhírrel, az is villámgyorsan szétterjed, és annyi különböző helyen olvashatod már egy órával később, hogy meg nem mondod, hogy a hülyeség forrása egy közös kiindulópont volt.
2009.01.20. 09:24:37
De -személyesen ismerve Szellőt-, akár meg is történhetett volna a dolog.
Ami persze nem menti a dolgot, csak megmagyarázza...
Mifelénk legendásak a cseh nyelven elkövetett valamikori interjúi, az egész magyar diákság nyerített rajta, mikor a Bős-Nagymarosi főmérnök nem értette az állítólag szlovák (na, jó cseh) nyelven feltett kérdést (a visszakérdezés azóta már idézett közmondás mifelénk, mikor valami hülyeség hangzik el, és nem értjük), meg a Havelos interjúja, mikor az öregfiú majdnem elröhögte magát egy izmos cseh mondatszerkezetén.
Gukker 2009.01.20. 12:38:39
Aha, szóval ez igazából egy Kim Dzsong Il-reklám volt a részedről!
Most már tudjuk, hogy a koreaiak beépített ügynöke vagy! :)
Meg Nixoné is. :)