Friderikusz Sándorról sok mindent el lehet mondani, és nagyon sok mindent el is mondanak a kollegák, pályatársak, ellenségek, meg úgy egyébként mindenkinek van róla véleménye, mondják egoistának, akadt, aki egyenesen letolvajozta, de egy dologban mindenki egyetért: a pali a tévézéshez igenis nagyon ért. Kár, hogy egy nemrég megjelent könyvben ezt oldalanként kétszer el is mondja nekünk, márpedig a mű 432 oldalas.

Mihancsik Zsófia jegyzi a kötetet mellesleg, ő az, aki egy hatalmas lélegzetvételű interjúban próbálja megmutatni, ki is ez a Sándor úgy egyébként. Az első furcsaság ezzel kapcsolatban az, hogy ugyan interjúkötetnek állítják be az Eddig-et, az alany mégis társszerzőként szerepel, ami azért annyira nem kóser, mint ahogy az sem, hogy a kérdező a könyv bevezetője szerint már évek óta együtt melózik Friderikusszal, jól ismeri, így pontosan tudja, mik azok a kérdések, amiket nem szabad neki feltenni.

Félreértés ne essék: a könyv évekre elegendő témát szolgáltat a bulvársajtónak a Vitray-hoz fűződő ambivalens viszonytól Gát György kvázi tolvajnak nevezésén át a Pálffy István meggyilkolására szőtt részeg tervig, szóval van ebben a kötetben bőven olyan esemény, amin lehet csámcsogni a dohányzásra kijelölt helyiségben, csak a magánélet, az, ami valahogy nagyon kimaradt belőle - márpedig egy ilyen igazán részletes, és egy teljes életpályát felölelő műben ennek szerepelnie kellett volna.

Maga a szerkezet egyszerű, mint a faék, szakaszokra bontva ismerjük meg a nyíregyházi amatőr rádióriporterből tévés nagyhatalommá váló Sándor történetét, menetközben betekintünk a gulyáskomenizmus, majd a rendszerváltás televíziójába és rádiójába, kiderül, hogy a kertévétet hatalommániás amatőrök irányítják, és nem, Fridi nem talicskázta ki a pénzt a köztévéből, sőt, inkább betolta a lóvét a dűlöngélő székházba. Az, hogy ebből mi igaz, és mi nem, az persze vita tárgya, Fábry Sándor minden bizonnyal másképpen emlékszik azokra az incidensekre, amikkel kiírta magát a húsosfazékból, bár az a sztori, hogy Friderikusz adott neki egy barna bőrzakót, mert annyira ácsingózott rá, még nekünk is sok volt.

Amellett, hogy Friderikusz érdemeit nemigen mernénk vitatni (a számok makacs dolgok, márpedig 91-99 között nemigen akadt műsor, ami az ő produkcióit meg tudta verni egy az egyben), sőt, kézséggel elismerjük, hogy kurvára ért a televíziózáshoz, azt szerenénk megjegyezni, hogy a könyv nem attól lesz jó, hogy a főnöke alá bő nyállal bekérdező riporter és az alany oldalankét egyetért abban, hogy hát igen, Friderikuszon kívül senki nem ért a televíziózáshoz itthon. Kis sértettséget is kihallhatunk az Eddig-ből, csak zavarja Sándort, hogy nem lett tévéelnök, és az is, hogy az a tévé, ahol éppen dolgozott, az adott időszakban nem volt hajlandó 2-3 Friderikus-produkciót a képernyőn tartani - pedig ez lett volna a legjobb megoldás, maga a Kánaán. Ja, igen, ezt onnan tudjuk, hogy Fridi elmondta. Sokszor.

(fotók: friderikusz.hu)