A Másfélmillió lépés Magyarországon-ról szóló cikksorozatunk első és második részéből megtudhattuk, hogyan született a sorozat ötlete, hogyan folyt a két évig tartó előkészítő munka, és hogy milyen felszereléssel forgattak, illetve túráztak a csapat tagjai. A harmadik részben arról lesz szó, miben különbözik a Másfélmillió más tájfilmektől, és hogyan élték meg a két és fél hónapig tartó vándorlást a stáb tagjai. A sorozat készítésének kulisszatitkairól Peták István szerkesztő, Szabados Tamás operatőr és Heincz László világosító mesél olvasóinknak.
Lehet nem szeretni a Másfélmilliót, vagy közömbösnek lenni iránta, de azt mindenki elismeri, hogy a korszak tájfilmjeitől és természetfilmjeitől teljesen elütött. Talán pont azért, mert nem egyszerűen természetfilmnek készült.
Peták István: Azt gondolom, hogy a nézők éppen azt díjazták többek között, hogy amikor nézték a sorozatot, megélték, hogy ők is jönnek velünk, rácsodálkozhattak Magyarországra, és pontosan érezhették, hogy mi nem akarjuk sem szépíteni, sem csúfítani, ez a film tényleg olyan, ahogy mi láttuk, illetve ahogyan elsősorban Rockenbauer Pál látta. Mindegyikünk bedolgozott, de az, hogy mi jelenik meg, az a rendező, ebben az esetben Pali látásmódját tükrözi. És ez a látásmód mindenképpen újszerű volt. Mert bármelyik addigi természetfilmet megnézzük, picikét olyan, mintha egy fényképalbumot nézegetnék. Nagyon szép tájak vannak fényképezve, van egy narrátor, és ezek az alkotások nagyon korrektek és színvonalasak is lehettek, de azért mindegyik egy picit művi volt. A Másfélmillió lépés pedig éppen a személyessége miatt különbözik ezektől. Tehát nem csak a néző és a riportalany között jön létre rögtön egy személyes kapcsolat, hanem a film maga tulajdonképpen Pali személyes önvallomása Magyarországról.
Heincz László: Tulajdonképpen a kéktúra útvonala csupán egy apropó, ürügy, hiszen a sorozat nem kizárólag erről szól. Annak a léte és ötlete adta a film apropóját, de mégis: nem ez volt a filmnek a valódi témája. Nagyon jó a Hernád-Sajó epizód, nagyon erős a Cserhát-film. Ezek szinte látnivaló nélkülinek mondott kis tájak, de pontosan amiatt lettek jók az itt forgatott anyagok, mert a lényeg az ember, az ő mindennapja és a léte, és az öröme, és a küszködése, ami ezeknek a filmeknek a valódi témája.
Persze a mi stábunknak volt egy igen nagy szerencséje, amely a formából fakadt. Ez a társaság nem Volga-ajtókat csapkodva érkezett, hanem porosan, izzadtan, fáradtan. És ezért nem tűntünk 'pestieknek', nem tűntünk föntről jötteknek, hanem egyszerű utasoknak, akik mellesleg filmeznek. Természetesen ehhez szükség volt arra, hogy a Pali a megfelelő hangot meg tudja ütni a riportalanyokkal. Ez volt a nagy titka a Palinak, hogy képes volt arra, hogy ezek az emberek elfogadják.
Pali és Sáfrány Jóska terepszemlés ismerősei sokszor úgy fogadtak bennünket, mintha régi barátok lennénk. A Cserhátban, Sámsonházán megismerkedtek Erzsi nénivel, Lajos bácsival a nagyon kedves párral. És a velük való beszélgetésnek a spontaneitása éppen abban gyökeredzik, hogy ők ketten már toporogva vártak bennünket, már számolták a napokat. Hogy a Pali, meg a "Józsikám" megérkezzenek. Fantasztikus volt, és ez jött át a mozin. Amikor az öregek ott leültettek bennünket a néhány perces felvétel végén, a filmen is látható paraszti ételhez, az asztalhoz, az egyszerű konyhában és a szobában, az nagyon sokat jelentett. Úgy éreztük magunkat az asztaluknál, mintha haza érkeztünk volna. Igazából közel harminc év távlatából sem lehet elfogódottság nélkül ezekről a dolgokról beszélni.
Volt egy másik kincse ennek a sorozatnak: az akkori tudományos életnek a krémje, például Zólyomi Bálint a botanika professzora, Pócs Tamás botanikus, Juhász Árpád geológus, Dercsényi Balázs művészettörténész, Bándi Gábor régész (ha a nevekre kattintunk, fotókat nézhetünk meg a filmből). Ezek az emberek, akik akkoriban naponta szerepeltek a tévé képernyőjén, váltogatták egymást a Másfélmillió filmkockáin. És ezek az úgymond tudományos percek, egy professzor gondolatai, minden zökkenő nélkül követték "az egyszerű" embereket. Attól, hogy valaki világhírű botanika professzor, attól még a filmben egy pillanatra sem tűnt nyomasztóan nagyobb súlyúnak Lajos bácsinál és Erzsi néninél.
Szabados Tamás: Az életemben minden földrészen járhattam a munkám miatt. Az Antarktiszon is! A Kilimandzsáró-film, ha úgy vesszük, szintén egy különlegesség volt. Vagy különlegesség volt Ausztrália, a Távol-Kelet, Japán. És mégis, a hozzám legközelebb álló munka ez az "egyszerű" magyar sorozat volt. Az a tíz bolond, akik ott végigbaktattunk, mindent megkaptunk ettől a forgatástól. Örömöt, összefogást, közösségi életet, esténkénti tábortüzet. Volt értéke annak, amit csináltunk. Hiába voltam mondjuk A Hétnek dolgozni Nigériában, vagy voltam luxushotelekben bizonyos meghívások miatt. Ezek nem akkora értékek, mint egy ilyen bolondság, hogy az ember baktat, és megcsinálja élete legkedvesebb munkáját. Ezt a bizonyos Másfélmillió lépést. Másrészt ez volt még az az időszak, amikor elcsíphettünk ilyen kis különös csodákat Magyarországon.
Az én Másfélmillió lépéses munkámból szívemhez legközelebb álló kis pici rész, a vihar a Mátrában, amikor a Kékes alatt elkapott minket egy eső, és az esőkabátjaink, azok a barna esőkabátok lobogtak a szélben, zuhogott az eső, és nem zártam el a kamerát, nem dugtam el, hanem megpróbáltam úgy dolgozni, hogy ne ázzon nagyon el, de mégis vissza tudjam adni azt a látványt. Az én emlékeimben ez a legszebb része a munkámnak.
Ez a társaság végül is annyira összeszokott, annyira megszokta azt, hogy mi egymásra voltunk utalva, hogy nekünk minden mozzanat az életünkben egy picit ennek a Másfélmilliónak a folytatása…
Heincz L.: …képzelje el azt, hogy a társaság nem akart hazajönni, világvége hangulat lett úrrá a csapaton az utolsó egy-két napon…
Szabados T.: …talán jellemző erre az egészre, hogy a Sinkó László, aki egy Kossuth-díjas művész, aki óriási szerepeket játszott, és mégis, amikor sokszor azt mondják neki, hogy 'jajj művészúr, maga volt a Másfélmillióban, aki ott gyalogolt velük!', akkor ő ennek örül, pedig nem volt velünk végig, de mégis kialakult egy olyan kapcsolata ezzel a tíz emberrel, amit soha nem tud elfelejteni.
Minden novemberben lemegyünk a Pali sírjához, és minden augusztusban Sinkó László meghívja az egész társaságot a kertjébe. És mindig vidámak ezek a dolgok, nem szomorkásak, legfeljebb a szomorkodás annyi, hogy miért nincsenek ilyen filmek manapság.
Heincz L.: Az öcsémmel a film forgatását megelőző egy hónapban kijuthattunk az Egyesült Államokba, ami akkor igen nagy szó volt. Én akkor 21 éves voltam, és egy ilyen Egyesült Államok-béli utazás egy, az akkori Magyarországról jött fiatalember számára mindenféleképpen meghatározónak és a világlátását döntően befolyásolónak kellett volna lennie.
Velem nem ez történt, mert ahogy hazajöttem a tengerentúli útról, egy nap szünet után azonnal indultunk kéktúra-filmet forgatni. Mire a végére értünk a Másfélmillió lépésnek, nagyjából a bakancstalp kopásával egyenes arányban tűntek el az államokból hozott élmények úgy, ahogy voltak. Ez a hazai vándorút, ez a 76 nap, messze-messze fölülmúlta az őrületesen nagy élményt, az USA-béli utazást. És ez a Pali személyének köszönhető. A Pali személye és a Pali lénye, világlátása volt a kulcsa ennek az egész sorozatnak a sikeréhez. Ez a két és fél hónap elképzelhetetlen szárnyalást jelentett. Olyan energiákat, érzéseket és alkotókedvet szabadított fel a csapat minden egyes tagjában, hogy mindenki önkéntelenül hozzátette a magáét. Gyakorlatilag ez egy nyaralás volt, egy utazás, amelyről - mellesleg – sorozat készült. Mert egyikünk sem tekintette megterhelő munkának.
A sorozat megtekinthetó az MTV videótárában is. Katt ide.
norti 2008.11.23. 15:20:26
gasparnorbertpal · http://geoabc.blogspot.com 2008.11.23. 15:22:12
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2008.11.23. 15:25:31
norti, ha a 'sorozatklasszikusok' tagre kattintasz fönt, akkor találsz egy csomó retró rajzfilmes bejegyzést, amit korábban írtunk.
zgobolos 2008.11.23. 16:04:21
A legdurvabb ma sztem az RTLK hangja. Sok sok eve nem kepesel elzavarni a bariton csavot es berakni par csajt. En hallottam ilyet, jelentem sokkal vidamabb mint egy lathatatlan medve.
kispufi 2008.11.23. 16:25:45
de nemcsak a másfélmilliónak, hanem most már ennek a cikksorozatnak is. köszönjük szépen.
Bambika 2008.11.23. 16:26:51
zozocam · http://termeszetfilm.blog.hu/ 2008.11.23. 16:36:25
...És mindenkinek csak annyit, hogy nem rajtunk, hazai természetfilmeseken múlik(jómagam is ezzel foglalkozom), hogy nem láttok ilyeneket ma a magyar tv csatornákon.
És tudjátok az a vicc, hogy pénz is akad rá.
De majd itt neten, ügyködünk...!
Papp Sanyi 2008.11.23. 16:40:30
kiricsizoltan · http://comment.blog.hu/ 2008.11.23. 16:47:31
igen, ez most ennyi volt.
az és még egymillió lépést tartaláékolom, a szt. istván vándorlásról szeretnék egy posztot valamikor. igaz, az rendszerváltás utáni, de a másfélmillióhoz kapcsolódik.
Prinzessin Erbsen (törölt) 2008.11.23. 16:47:44
erdekes, hogy mi is eppen ezt erezzük, ha uton vagyunk a keken
a Cserhat pedig annyira a szivünkhöz nött, hogy itt vettünk ingaltan es ma mar itt lakunk, nekem a valasztasnal szempont volt a Kektura utvonal.
A gyerekeim ugy emlekeznek erre hogy sorozatra, hogy ez volt az a film, amikor anyahoz nem lehetett szolni - nem reg megneztek, es nagyon csodalkoztak, hogy ugy mit egy folytatasos krimit!
Par eve a Tiszarol keszült filmhez ültem le ugy mint anno, az orat figyelve a programot ahhoz igazitva.
A Duna turarol keszült filmet nezve ugy kiabaltam kenu kormanyosanak, hogy hogy huzza, mint egy futbal szukolo.
Jo hogy van ez a film: köszönöm a keszitöknek
Laylla 2008.11.23. 16:59:11
Amikor gyerekként arra sétáltunk, mindig azt mondták róla, hogy ő az, aki bejárta a fél világot, de mégis a mi gesztenyésünk volt neki a legszebb.
Papp Sanyi 2008.11.23. 17:05:13
a törrökk 2008.11.23. 17:06:40
Részese voltam idén nyáron a Szent István vándorlásnak, ami feledhetetlen élmény számomra. (www.szentistvanvandorlas.hu) Kicsit úgy éreztem, mintha visszalépve az időben Rockenbauer Pálékkal vándoroltam volna. Fantasztikus volt ez a csapat is, akikkel ott megismerkedtem, ma is tartom a kapcsolatot.
Az utolsó napon Hollóháza előtt, fent a Milicen nekem is összeszorult a szívem.
Ami nyugtat, az csupán az, hogy jómagam amikor csak tehetem, minden hétvégémet a hegyeben töltöm.
De a Kéktúra nagy csapatban, egyben megtéve az valami más.
Szerencsésnek vallom magamat, hogy ha rövid ideig is, de színesebbé tette nyaramat.
Nekünk augusztus másodikán a Börzsönyt átszelve, a Csóványos csúcsán adatott meg, hogy személyesen találkozzunk azzal a Tolnai Ferenc-cel, aki '79-ben a mérőkereket tolta.
Belegondolva abba, hogy jelenleg mit érzek az Északi középhegység iránt, illetve hogy fizikai fájdalmat érzek ha egy-két hét kimarad a túrázásból - mindezek alapjait gyermekként 7-8 évesen elöször megnézve a Másfélmillió lépés... tette le.
fhh 2008.11.23. 17:33:45
Zsoolt · http://www.annyit.blog.hu 2008.11.23. 17:42:09
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.23. 17:45:06
A hangulata zseniális. Közben meg egy nagy mosolyogtató-szívszorító-fejcsóválós korkép is az egész...
Misi 2008.11.23. 17:52:28
Emlekszem meg a nagyieknal neztem mindig de nyaron haverokkal is neztuk.
Jacopo Belbo 2008.11.23. 17:57:37
Köszönöm ezt a cikksorozatot, remek az ötlet, remek a képanyag. A mai plasztik sztárok és nívótlan bulvármédia korában elsőre szélmalomharcnak hittem e cikksorozatot. De most úgy látom, mérhetetlen szolgálatot tett vele: az olvasók szeretik a témát, sokan újranézik a sorozatot az mtv-tárban, és képzelje, a Mokép internetes áruházában a 10 legnépszerűbb cím között szerepelnek a filmek! Gratulálok, Ön egy modern kori Don Quijote!
bbandi 2008.11.23. 18:13:14
birdito 2008.11.23. 18:18:18
ergo 2008.11.23. 18:19:22
kispufi 2008.11.23. 18:33:42
Egyébként, nem tudom, lehet-e, szabad-e ilyet kérdezni, de az MTV Videótárában Vitray úgy emlékezik '87-ben Rokira, hogy két hónapja még a terveiről beszélgettünk, aztán másképp döntött, s egy honlap is azt mondja, hogy magával végzett. Tudni valamit, bár nem szeretnék kegyeletsértő lenni és maximális riszpekt az életműve iránt, hogyan és miért halt meg Katalinpusztánál a sátrában?
exilis 2008.11.23. 18:53:05
szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.11.23. 18:56:50
szilárdan... · http://www.flickr.com/photos/haazee 2008.11.23. 18:58:27
Magyarország első valóságshow-ja volt a Másfélmillió lépés Magyarországon, de akkor még nem hívták így.
MrMojo 2008.11.23. 19:08:30
No és a főcímzene?!
Tiszta időutazás volt végigolvasni az írást!
Köszi szépen!
bbandi 2008.11.23. 19:10:06
kispufi: Valóban, összekeveredtek a wikipedia lapok :)
gábornok 2008.11.23. 19:11:29
Pali bátyánk EMLÉKE'nek is ajánlott olvasmány, a táji hatások összhangzatának esetleges további fülvájásához: Hamvas Béla: Öt géniusz c. műve.
Könnyebb kicsit)): John Hillaby: Gyalogyszerrel Nagy-Britanniában..(és az eedetileg inspiráló ~..Európában!) Üdv!G.
2008.11.23. 19:18:30
Csetmenszky 2008.11.23. 19:21:35
Lucilius 2008.11.23. 19:44:21
Lődörgő Hollandi 2008.11.23. 20:11:01
Kálmán 2008.11.23. 20:27:06
Én ezen sorozat hatására vettem Kéktúra igazolófüzetet - 600 Ft mindössze - s járom évek óta a kéktúra útvonalát. Ezt az érzést csak az adja vissza, ha ott vagyunk és túracipőben/bakancsban járjuk az országot. Ne hagyjátok a lelkesedést elveszni, vegyetek igazolófüzetet - persze ez csak annak kell, aki bélyegezni akar a megadott pontokon és később jelvényt akar kapni - és menjetek! Peterdi Pál mondta: "A láb mindig kéznél van!" Útra hát, hétvégenként, szánjatok erre időt, még mindig lehet száz és száz csodát látni, vidéki falvakat látni, emberekkel beszélgetni és nézni-látni a gyönyörű tájat!
kacsasult 2008.11.23. 20:31:30
sammiedavis 2008.11.23. 20:47:57
zsoltix 2008.11.23. 20:56:05
immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2008.11.23. 21:30:54
kese_ 2008.11.23. 21:52:44
-The Godfather- 2008.11.23. 22:00:05
fiam · http://csajszinene.blogspot.com/ 2008.11.23. 22:04:10
hüjehalyó · http://www.aldi.hu 2008.11.23. 22:12:29
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.23. 22:17:55
Veér Farkas 2008.11.23. 22:24:21
Szerintem a negyedik részben legyen szó arról, hogy mi a francért nem lehet helyesírás-ellenőrzőt futtatni a(z egyébként az Indexen szokatlanul jó színvonalú) cikk megjelentetése előtt.
A vesszőhibákat mondjuk az sem szűri ki (van belőlük pár), de legalább az elütések jó részét igen.
liidiiia 2008.11.23. 22:32:08
macihagyma 2008.11.23. 23:02:56
Te mocsadék!
Tudjátok hogy halt meg R. Pali? :O(
butyko 2008.11.23. 23:31:51
Végigolvastam a három részes cikket és az ÖSSZES commentet !
Észrevettétek,hogy SENKI sem írt libsikről,cigókról,zsidókról?Senki sem mocskolódott,szélsőségesezett,stb.
Ha igényes cikkeket írtok,a commentek is igényesek,színvonalasok lesznek.Hihetetlen sok ember van,aki a szépet és jót keres a világban,és boldog,ha talál ilyet.
Ha elindultok ebben az irányban,akkor valami nagyot tudnátok alkotni,az igaz és jó ügyek hasznára.
Ez a cikk sorozat remek lépés volt ebben az irányban!
Innentől kezdve lelketek rajta !
szabóZ · http://comment.blog.hu 2008.11.23. 23:37:02
ragyás 2008.11.23. 23:47:23
Biztosan fog még hasonló színvonalú film készülni, vagy esetleg készül is csak nem vesszük olyan könnyen észre, mert nagy a ricsaj a sok csatornán. A mostani műsorkészítők magukról készítenek műsort. Legyen az egy néhány másodperces tudósítás, vagy egy hosszabb stúdió műsor, nincs meg az a fajta alázat a készítőkben, hogy ne ők szerepeljenek, hanem a riportalany, vagy műsor vendége.
Addig viszont jó visszaemlékezni, ameddig várunk az új tehetségekre.
A Másfélmilliót lehet kapni valahol DVD-én?
nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2008.11.23. 23:56:54
Francois Pignon 2008.11.23. 23:58:14
RxTx 2008.11.24. 07:02:33
Kazimír 2008.11.24. 08:20:49
Amikor a nap vége felé a Kéken, az utolsó dombtetőre érve lenéz az ember a következő falura, majd a környékre; szabadulna már a hátizsáktól, s a bakancstól, miközben tudja, hogy emberi vacsorája nem lesz, de talán 1 sört még megihatunk valahol; és fáradtan összemosolyog a túratársával. Az ott az ÉN Magyarországom...
Még sok ilyen élményt szeretnék.
Köszönöm a sorozatot és a cikksorozatot is!
Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.11.24. 08:55:10
Czigler Zsolt 2008.11.24. 09:44:58
Na ,ez a feladat és ezt üzeni ma is a Másfélmillió.Kalandra fel!
Barack Obama (törölt) 2008.11.24. 09:51:41
Bush kolléga legyen máskor udvariasabb az ilyen "okos" emberekkel, akik a szólásszabadságot meg tudják sérteni :D
whale 2008.11.24. 11:31:41
Üdv!
Nem tudom, hogy egyre gondolunk-e, de én résztvettem egy "Szt. István vándorláson" 1988-ban. István király halálának 900. és a kéktúra 50. évfordulója alkalmából. Az túra két végpontjáról indult egy-egy csapat és Dobogókőn találkoztunk. Én a keleti csapatban gyalogoltam. Rólunk is készült film anno, sőt emlékeim szerint Dobogokőn az MTV közvetítőkocsival rögzítette a megemlékezést...
whale 2008.11.24. 11:33:48
gastro, missing in action 2008.11.24. 11:40:44
Megnézni, hogy most hogyan élnek az emberek ezeken a tájakon? Szerintem érdekes lenne...
.Szabcsi. 2008.11.24. 13:13:18
Rapax 2008.11.24. 18:18:12
Az "Szent István vándorlás," amit az egyik korábbi hozzászólás említett, a Peták István által készített 36 részes dokumentumfilmre vonatkozik. Ebben a "Másfélmillió lépés..." útvonalát járják be, megmutatják, mi és mennyit változott azóta, illetve olyan helyeket is bemutat, melyek a legendás sorozatba nem fértek be. Ez csak VHS formátumban létezik. Kb. fél évvel ezelőtti érdeklődésemre azt válaszolta a kiadó illetékese, hogy egyelőre nem tervezik a DVD kiadást.
metmet 2008.11.25. 00:08:46
ivcsek · http://abalaton.hu 2008.11.25. 06:23:57
S ha marad idő, akkor tovább minden magyar falvat...
Niterider · http://sportpalyafutas.blog.hu/ 2008.11.25. 13:17:45
bacinus 2008.11.28. 01:46:12
jozicsenko 2008.11.28. 14:10:16
sziasztok!
az mtv-n fellelhető, persze ha valaki tudja, vegye meg, megéri!
joz
coley 2011.03.19. 14:39:40
Már ismertem a sorozatot, de végig csak akkor néztem érdekes módon amikor kint éltem Norvégiában. Én is meglepődtem magamon, de annak ellenére, hogy milyen lenyűgöző helyeken túrázhattam ott, este mégis a másfélmillió lépést kezdtem nézni és arra gondoltam milyen jó lesz egyet a Bükkben sétálgatni :))
HSG · http://admin.freeblog.hu/profile/123844/ 2015.09.18. 22:55:03
Megnézni természetesen szabadon már nem lehet, azóta nagyot fordult a világ kereke! A Bayer-féle bohócváltozat köszön vissza minden próbálkozásra...:(
zoltankiricsi 2015.09.21. 04:07:38