Kepes András ugye a jófiú, a minőségi tévés, aki nem kurvult el, csak egy kicsit, és azt se úgy értette. A Stúdió 8X egyik bölcsészfejű műsorvezetője, aki a rendszerváltás után még húzta egy ideig a királyinál, de aztán mégis megfordult mindkét nagy kereskedelmi csatornánál, szóval a kevés túlélők egyike. Illetve az is kérdés volt, hogy túlélte-e egyáltalán.

A Világfalu után, amit éjszakára rakott az RTL anno, Kepes eltűnt, és az ilyen eltűnés utáni visszatérések szoktak a legrizikósabbak lenni. Lehet, hogy megöregedett és érzelgős vén faterré változott, aki könnybelábadt riportokat csinál valamelyik cigánytelepről, meg az otthonszülésről, vagy a másik kínos lehetőség, amikor a kiöregedéssel és elkopással egyenes arányban kezdi valaki azt hinni magáról, hogy ő A Profi, és hogy még a szotyihéjból is arany lesz, ha a rendező úr köpi ki a padlóra, úgyhogy elég is lesz csak szotyihéjjal dolgozni, gyerekek. Ilyenkor csusszannak ki értékelhetetlen fércmunkák a vágószobákból.

De Kepesnek az a szerencséje, hogy az MTV-ben nem csak kavargó őskáosz van, hanem azért lassú változások is. Olyan csatornán, ahol helyet kaphat az A la carte, A társulat, a Kulturház, a Szulák és Más, a Szempont, a Tűzvonalban, a Szabadlábon Erdélyben, ott tulajdonképpen nagyon is szükség lenne egy Kepes-féle riportműsorra is, tehát a kérdés, hogy Kepes még mindig a régi-e. Úgyhogy megnéztük a Különös történetek első részét.

Úgy ültem le a tévé elé, hogy ennek az Eduardo Rózsa Floresnek a kalandos élete engem baromira nem érdekel, az ember egy pillanatra megáll a fickó nevénél, de kalandorokból láttunk már eleget, fura fejekből is, most az, hogy van benne egy ilyen délszláv-háborús szál, hát istenem. Csakhogy közhelyes embermesék helyett egy hihetelenül élvezetes anyagot láttunk, kifejezetten vártam, hogy mi fog történni a következő percekben, nem is Eduardo sztorija volt lebilincselő, hanem a sok kis mozaik, amiből ez az egész közép-európai, 20. századi vérzáporos történet összeáll. Ráadásul feltűnő, hogy nincs semmi Tvrtkósan szenzációhajhász kaparás az "erős sztoriért", Kepes nem kempingezik lepratelepen, nem szánkózik a csernobili betonszarkofág tetején. Ja, és nincs állandóan idétlen satyekban. Igaz, vannak háborús felvételek, de azok tényleg ütősek is.

Na jó, annyi trükk azért van a dologban, hogy a Különös történetek első epizódja visszakanyarodás egy korábbi Kepes-sztorihoz, vagyis itt sok szálat lehet szövögetni, archív felvételekkel, sok szereplővel, idősíkokkal, 'akkor és most'-összehasonlításokkal. De az ember mégis azon gondolkozik, hogy mi a Különös történetek titka, miért szögezi a fotelba a nézőt ez a teljesen hagyományos, technikai flikk-flakkok nélkül dolgozó riportfilm? A titok valószínűleg a riporter személyében van, akivel a riportalanyok többé-kevésbé őszintén beszélnek, és ebből hiteles jelenetek születnek. A másik titok pedig a fegyelmezett vágásban rejlik. Semmi terjengősség, és semmi felszínesség.

Onnan is lehet tudni, hogy nem gyenge anyag ez, hogy nehéz is elmesélni, megnézni kell, nem mesélgetni. De azért ne intézzük el ennyivel. A Különös történetek első részének főhőse Eduardo Rózsa Flores, aki a délszláv háborúban harcolt önkéntesként, Kepes már ekkor is készített vele riportot. (És Rózsa Floresről készült a Chico című film is.) Egyébként BBC haditudósítóból lett a horvátok oldalán harcoló katona. Kepes erre a vázra építi fel a riportfilmet, látunk régi felvételeket a háborúból és persze megszólalnak a veteránok. Döbbenetes, hogy azok a fajta visszaemlékezések, amiket az ember csak könyvekben olvasott, meg dokufilmekben látott, ahol a második világháború, és Vietnám ősz hajú tűlélői beszélnek az ölésről, a halálról, bajtársiasságról, a háborúról, azok most a szomszédunkban, Magyarországtól pár kilométerrel lejjebb élő és viszonylag fiatal férfiak szájából hangzanak el. A veteránok ugyanolyan lelki sebeket hordoznak, mint más háborúkban, de ez itt volt a közelben, és nem is olyan régen. Ez az egyik része a filmnek, ami odaszegezi az embert, az apa, aki azért lett katona, mert a fiát megölték, a rombadöntött falvak, és így tovább. Kepes egyébként '93-ban forgatott itt először, aztán '97-ben visszatért, és mindkét forgatásból kerültek be részletek ebbe az epizódba, plusz a mai felvételek, vagyis másfél évtized sűrűsödik ebben az ötven percben. És ugye itt van maga Eduardo is, akinek árpádsávos zászló lobog a kertjében, de a régi riportokban még igazi baloldaliként beszélt magáról, aki megfordult mindenhol a világban, ahol lőttek, és közben költeményeket írt, és aki időközben muzulmán lett, de zsidó felmenői is vannak. Szóval nem egyszerű eset. Mi meg fellélegezhetünk: Kepes visszatérésének volt értelme.

A fotó nem ebből az epizódból való.