A magyar tévénéző a szerbekkel és románokkal ellentétben, de a németekhez, spanyolokhoz, franciákhoz hasonlóan hozzá van szokva, hogy beül a doboz elé, és kedvencei saját anyanyelvén szólnak hozzá. De lássuk csak, mi is történik, míg Jack egy velős "Damn it!" helyett (most már) Kőszegi Ákos hangján ékes magyarsággal dörmögi az orra alá, hogy "A betyárját!".

A megrendelés

A filmvásárokon beszerezett jó kis sorozatokat ehhez valamelyik szinkronstúdióban veszik kezelésbe. Ma Budapesten 31 szinkronstúdió működik, de a tévék általában egy konkrét stúdióval dolgoztatnak: a Tv2 és a Hallmark  például a Masterfilmmel. A tévé gyártásért felelős részlege tehát felveszi a kapcsolatot a stúdióval, akinek költségvetést és nem utolsó sorban - általában meglehetősen szoros - határidőt ad a megrendeléshez. Ez leggyakrabban 3 hét egy sorozathoz, de nem ritka az sem, hogy annyira sürget az idő, hogy a szinkronmunkák csak egy héttel járnak a futó sorozatok aktuális része előtt. A kereskedelmi tévék indulásának idején pedig akkora mennyiségű anyagot kellett hirtelen magyarítani, hogy előfordult, hogy délelőtt készült az, ami este adásba került. A stúdió tehát bevállalja a munkát, amihez fordítót, rendezőt, gyártásvezetőt, hangmérnököt és vágót rendel.

Fordítás

A stúdió technikusa első lépésben 2 dvd-t ír az anyagból. Egyiket kapja - jó esetben az eredeti szövegkönyvvel együtt - a szakmában rendszeresen dolgozó 40-50 fordító egyike (akiket a Pannóniás ősidőkben még dramaturgnak hívtak). Neki nemcsak az adott idegennyelvet, hanem a magyart is magas szinten kell művelnie, ugyanis a szöveghű fordítás mellett egyből használható szájszinkront kell készítenie, vagyis olyan hosszú mondatokban kell magyarítania az eredeti szöveget, hogy annyi ideig tartson elmondani, amíg a karakter beszél a képen. Erre a szakmabeliek szerint magas színvonalon kb. 15 fordító képes ma Magyarországon. A rossz fordítás hibáit persze a felvétel során lehet és kell is korrigálni, de ez jelentősen lelassítja a munkát. A fordítók védelmében azért tegyük hozzá, hogy csak jó - de nagyon ritka - esetben van egy hetük pl. egy teljes film elkészítésére, általában 3-5 nap alatt kell végezniük, és a nagyon szoros határidők nem sok időt engednek a finomítgatásokra.

Tekercsek

A megtekintő-dvd másik példánya a rendezőnél landol, és hozzá jut el az elkészített fordítás vaskos szövegkönyve is.  A rendező ilyenkor egyrészt nekifekszik, és jó pár órás melóval 20-40 mp-es, lehetőleg értelmes, kerek párbeszédekből álló jelenetekre, párbeszéd-darabokra szedi szét a filmet - ezek innentől kezdve tekercs névre hallgatnak. Másrészt már a film első megtekintésétől kezdve vadul pörgeti a fejében a szakmában dolgozó 4-500 színész hangját, és azon agyal, hogy kik is lennének jók az adott karakter megformálására. A végső választásban az értelemszerű életkori, alkati  hasonlóságok mellett leginkább a szereplő karaktere, habitusa, szerepe befolyásolja a választást. No meg, hogy az adott színész gázsija belefér-e a költségvetésbe, és a forgatás belepasszírozható-e a zsúfolt naptárába - de ez már a gyártás asztala.

Gyártás és a híres krumplilista

A jelenetekre cincált dialóglista aztán a rendező által kért színészek nevével együtt a gyártásvezetőhöz kerül, aki első lépésben egy földi halandó számára átláthatatlan lepedőnyi táblázatot készít, melyben vízszintesen a tekercsek száma, függőlegesen a karakterek vannak feljegyezve. (Csak, hogy el tudjuk képzelni: egy 42 perces sorozatepizód kb. 80-90 tekercsből, egy 90 perces játékfilm 180-200 tekercsből áll, a sorozatszereplők száma a sorozat témájától függően 10 és 30 között mozog, de szappanoperákban ennek a duplája sem ritka.) Ebben aztán körökkel jelzi, minden egyes karakternél, hogy melyik jelenetben szerepel. A lepedő valószínűleg ezek miatt a  sebtiben odavetett körök miatt kapta a nem túl szofisztikált, de vicces "krumplilista" elnevezést a szakzsargonban.

Ha kész a krumpli, megkezdődik a gyártásvezetők munkájának legfontosabb, sok kreativitást, türelmet, empátiát, meggyőző erőt és leginkább mobiltelefont igénylő munkája, vagyis az egyes forgatási napok leszervezése. Egy nap kb. 90 percnyi anyagot készítenek egy műteremben, tehát vagy egy teljes film vagy egy sorozat két normál vagy 4 rövid epizódja készül egy nap. A sorozatok külön problémásak, mivel sok állandó szereplőt kell összehozni egy időpontra, ami főleg a nagyon elfoglalt, felkapott színészek esetében nem könnyű feladat.

A cél ráadásul, hogy a párbeszédeket lehetőség szerint valóban együtt vegyék fel, így aztán igazi zsonglőrnek kell lenni a jó gyártásvezetőnek, aki egyrészt jól logisztikázik a sok emberrel és időponttal, másrészt jó anyaként és pszicsológusként kezeli mindenki hasfájását és egyéni kívánságait. Amik azért előfordulhatnak szép számmal még akkor is, ha a színészek általában örülnek a felkéréseknek, mert a filmszinkronos gázsik ugyan jóval alacsonyabbak a reklámszinkronosoknál (ott majd tíz éve is már 40-50000 Ft volt egy tévé-, és 20-25000 Ft egy rádióreklám), de az egy főszereppel kaszírozható napi 30-40000 Ft még így is nagyságrendekkel jobban hoz a konyhára, mint a színházi fizetés. De, ha minden nehézség ellenére kész a forgatási terv, végre jöhet a felvétel.

Na, akkor kezdjünk!

Itt az egyik főszereplő a hangmérnök, aki nemcsak a felvétel tisztaságára, de a jól érthető, tiszta beszédre is figyel, no meg kezeli a pultot és beadja a rendező által éppen kért tekercs képét a lehalkított eredeti hanggal együtt. A színészek a hangszigetelt szobában fejükön fülessel koncentrálnak a képre, és megpróbálják lehetőleg egy próba után egyből érthetően és a szituációnak megfelelő hangsúllyal elmondani a szövegüket, úgy, hogy szinkronban legyenek a karakter szájmozgásával is. Ami nem mindig akar passzolni. Ilyenkor maradnak ki aztán mindenféle töltelékszavak a végső verzióból.

Többek közt ezeket a döntéseket is a rendező hozza meg, aki mellesleg abban a kivételezett helyzetben van, hogy a jelenlevők közül egyedüliként ismeri a teljes filmet. E tudás birtokában instruálja a színészeket, segít nekik, hogy a film hangulatához, a szereplő jelleméhez, a szituációhoz stb. megfelelően szólaljon meg a karakter. (Régen a rendező csak erre, a "művészetre" figyelt, a kulimunkát, vagyis a pontos szöveget, az artikuláció és a szájszinkron helyességét a rendezőasszintens figyelte. Ma már ilyen poszt nem nagyon létezik.) A tekercs felvétele ideális esetben a próbát követő első alkalommal sikerül és megtartható, ha nem, további szöszölések következnek az elfogadható verzió megszületéséig.

Utómunka

Előbb-utóbb azért csak elkészül a teljes dialógfelvétel, ekkor kerül a vágó asztalára, aki rendbeteszi a teljes felvételt, vagyis egyrészt időrendbe szerkeszti a színészekhez igazítottan felvett tekercseket,  másrészt pontosítja a szájszinkront. Ilyenkor bukik ki az is, ha valami kimaradt esetleg vagy lenyelte a számítógép ördöge, vagyis, ha pótszinkronra van szükség. Ha mindez kész, ismét színrelép a hangmérnök, aki a felvett hangot összekeveri az úgynevezett nemzetközi hanggal, ami a zenét, a zörejeket és az atmoszférát tartalmazza.  A kész anyag végül dvd-re kiírva vagy Beta-kazettára visszaírva esetleg elektronikus úton kerül megrendelőhöz, aki adáskazettákról sugározza felénk a jót. Mi meg a távirányító lehetőségeit kihasználva végül vagy megnézzük vagy sem.