Az angol SKY One vett egy nagy levegőt, és úgy döntött, hogy beáll a sorba, engedelmeskedik a kor követelményeinek, és három új drámáját már HD-ben, azaz kurvanagyfelbontásban forgatja le - mindezt 10 millió fontért, mert a minőségnek ára van. A három adaptáció tévés változata mellett további egymillió fontot tesznek félre egyéb HD-projecteknek, remélhetően nem valami realityt fognak majd iszonyú jó minőségben forgatni, hanem mondjuk sitcomokat, vagy mittudomén.
A három sorozat közül a legérdekesebbnek Chris Ryan, egykori SAS-kommandós önéletrejzti ihletésű akciósorozata tűnik: a Strike Back egy kiábrándult veteránról és egy háborús hősről szól majd, akik egy túszdráma kapcsán botlanak egymásba, és majd biztos jól megmentik Londont. A HD-felbontásnak köszönhetően a gaz terroristák minden egyes hajszálának görbülését is láthatjuk majd. Hat egyórás részt kapunk valamikor ősszel. A második egy kétórás gyerekfilm lesz, aminek főszereplője egy Skellig nevű mitikus lényt őrizget a garázsában, ezt speciel mindenképpen kihagyjuk, de a harmadikat, a Terry Prachett Going Postal című regényéből készülő (vélhetően) iszonyú vicces filmet már semmiképp nem, mert a Hogfatheren (képünkön, fent) is sírva röhögtünk.
Az ITV belejentette, hogy náluk lesz látható a hamarosan itthon is bemutatásra kerülő Pushing Daisies, készítenek egy dokumentumfilmet Fülöp hercegről, James Nesbitt (képünkön, lent) háromrészes krimit forgat Midnight Man címmel (aki nem látta a Murphy's Law című sorozatát, azonnal szerezze be az amazon.co.uk-ról, mert kiváló darab), sor kerül egy új üzleti realityre is Natural Born Sellers címmel, amiben hat jelentkező próbál majd eladni minél többet egy-egy termékből, és egyértelműen az Apprentice sikerét kívánja meglovagolni.
Érdekesnek tűnik még a Great British Body című háromrészes reality, amiben a nemzet testét keresik, azaz a nézők beküldött testméreteit átlagolva megpróbálják megformálni a tipikus mai brit nőt és férfit - ezt szerintem az Ország tesztje helyett mondjuk az RTL Klub is bevállalhatná. Kevésbé emeli vérnyomásunkat a Martin Clunes: A Man and His Dogs című műsor, amiben a címszereplő színész kutyái eredetét keresi a világ különböző pontjain - mivel nincs se vizslája, se kommondorja, (hogy a kuvaszokról és a pulikról ne is beszéljünk) mi biztos kihagyjuk a programból. Végül az ITV is beszáll az "énekeltessük meg a jónépet" bizniszbe, de az ő vetélkedőjükben a versenyzőket a számítógép értékeli majd, mármint azt, hogy sikerült-e pont úgy elénekelni a nótákat, ahogy azt kell, vagy sem.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2008.03.20. 14:12:16
Na asszem lenne nagy csodálkozás, ha a végén egymás mellé tennék egy átlagos fotómodell meg egy egy átlagos háziasszony képét (utóbbi az eredményként kijött méretekkel)... Diferencia hegyek...
FAQlyás Menyét 2008.03.20. 14:30:26
Komondor szerintem egy "m".
Hettie · http://www.hettie.nolblog.hu 2008.03.20. 14:37:49
mi? A little britain-t angolkaknak forditottak??? Mikor adja magat a Kis-Britannia...? Isteneeeem !!! (copyright Andrew)
FAQlyás Menyét 2008.03.20. 14:49:46
sixx · http://comment.blog.hu 2008.03.20. 15:05:22
FAQlyás Menyét 2008.03.20. 15:26:02
FAQlyás Menyét 2008.03.20. 15:27:32
vargatom 2008.03.20. 17:26:11
Hettie · http://www.hettie.nolblog.hu 2008.03.20. 18:55:21
Vargatom: husvetvasarnap lesz a bemutato a Sky one-on.
www.skyoneonline.co.uk/tcom/index.html
vargatom 2008.03.21. 17:38:42
Thrasher 2008.03.21. 18:14:05