Tapasztalt sorozatfüggőként kevés nagyobb baromságot követhet el a zember, mint amit én a Life című zsarus sorozat pilotjának megtekintése után: egy epizód alapján kíméletlenül kiosztottam az egészet, szar ez, írtam, és hagytam a francba az egészet, miközben egész jó nézettséget produkált, és a sorozatjunkie-s kollégák is lelkesedtek érte. Most, hogy itt a hét szűk esztendő (téli ismétlések, sztrájkkal súlyosbítva), csak elővettem a sittről szabadult rendőr történetét, és ma hajnal háromra le is daráltam az eddigi 11 epizódot, mert kérem szépen, ez egy kurvajó sorozat.

Nem ez az első eset, hogy egy gyengébb pilot után talpraálljon egy újonc, és két-három epizód alatt úgy kinője magát, hogy ihaj - nem mindenki indulhat úgy, mint a Lost, van akinek kell egy pár óra, hogy beálljon egy szintre. A Life pontosan azokat a dolgokat hagyta maga mögött, amik az első részben mérhetetlenül idegesítettek, azaz leépítették a sittről frissen szabadult rendőr rácsodálkozásait a világra, és arra koncetráltak, hogy egy ilyen trauma után az életét kvázi visszakapó faszi mennyire tudja azokat a dolgokat értékelni (egy alma, napfény, stb.), amiket mi készpénznek veszünk, és mennyire nem ragaszkodik a mi féltve őrzött tárgyainkhoz, mint egy mobiltelefon vagy egy kocsi. Jó, ebben segít az ötvenmilliós kártérítés, de akkor is.

A sztorit a fenti linken már ismertettem, hála az íróknak, a főszál (ki mártotta be? ki nyírta ki a családot?) meglehetősen izgalmasra sikerült, és az első 11 rész végére kapunk is egy lezárás félét, meg egy kisebb cliffhangert is, ha a sztrájknak vége lesz, jöhet a következő 11 rész. Amitől istenkirály a sorozat, az a főszereplő Damien Lewis és a három állandó mellékszereplő, Sara Shahi (első képünkön), Robin Weigert és Adam Arkin közötti iszonyú jó értelemben vett vibrálás, valahogy él az egész sorozat egy-egy összenézéstől, apróbb mozdulattól. (Azt már csak a szemétláda énem jegyzi meg, hogy ennyi beszédhibás szereplőt még egy sorozatban sem láttam.)

Feltétlenül ki kell még emelni a nagyszerű zenét, már látom előre, hogy ez a sorozat sem fog így kijönni DVD-n, mert nagyon sok szám jogát kellene megszerezni  (itt egy részletes lista epizódra lebontva), a kellemesen filmszerű kameramunkát, és a változatos rendezést, én például a Prince of Persia videójátékos részen sírtam a röhögéstől, bár nem biztos, hogy ez volt a készítők célja. Azt is meg kell említeni, hogy kiváló mellékszereplőket sikerült megnyerni a készítőknek, Sarah Clarke (24), William Sanderson (Deadwood) és Brooke Langton (második képünkön) neve biztos mond valamit a sorozatrajongóknak. Aki a kritikám miatt esetleg nem vállalta be a sorozatot, adjon neki még egy esélyt, mert megéri.