Amikor annak idején a csajom bevállalta a szólót az anyáknapi nagycsoportos ünnepségen, nemigen fordult meg a kis fejében, hogy a) egyszer ezzel pénzt is kereshetne, b) majd  Blikk címlapon hozza, hogy a legújabb pláza budijában smárolt XY pályatársával. A tízmillió megasztáros országában azonban úgy látszik, hogy ez a boldogulás egyetlen üdvözítő útja, az RTL tehetségkutató össznépi dzsemborijára jelentkezők legalább hárommegyede azt hiszi magáról, hogy tud énekelni, pedig.

Férfiasan bevallom, a második elődöntő kimaradt valahogy, de ezt a harmadikat lelkesen végignéztem, hogy aztán soha a büdös életbe ne csináljak ilyet, pedig úgy tudom, itt még a műsorvezetők is akrobata-mutatványokkal szórakoztatják a nagyérdeműt. A Csillag születik című műsorral ugyanaz a bajom, mint az összes magyar reality-vetélkedővel (kivéve az egészen kiváló Lúzer FC-t), azaz a casting és a zsűri.

Az RTL azt harsogta, hogy hónapokon keresztül járták az országot, és még a legelrejtetebb zugból is elővakarták a szájukkal haragzúgást utánzó lakatosokat és a kocsmai versmondó bajnokságokat nyomasztó fölénnyel nyerő adóellenőröket, ezzel szemben az elődöntőben olyan énekes túltengés mutatkozott, hogy ihaj. Nem vagyok hajlandó elhinni, hogy ebbe az országban csak és kizárólag énekhangukkal hódítani kívánó csiszolatlan gyémántok vannak - esetleg nem ártott volna alaposabban körülnézni, és akkor több népdalénekes, táncos, akrobata, humorista, bűvész vagy tűznyelő is előkerült volna, és nem kellene marnia magát az embernek a borzalmasan hamis és erőltetett előadások hallatán, melyekhez a zsűri lelkesen asszisztált például tegnap este is.

Már a Megasztár harmadik szériája alatt is kiderült, hogy itthon a "zsűri" azt jelenti, hogy négy-öt önnön (képzelt) nagyságától teljesen elájult celeb ül egy asztalnál, és olyan faszságokat ismétel, hogy a "hangoddal forradalmat lehetne csinálni". Tegnap Fábry volt az, (akitől pedig elvártuk volna, hogy megmondja a tutit) aki másfélmillió néző előtt csinált totál hülyét magából, amikor a Kovácsovics Fruzsina nevű erőtlen Avril Lavigne-klón előadása láttán maga alá vizelt a gyönyörűségtől, és a negyvenkettes férfibakancsban mikrofonállványt rugdosó tini produckióját atombombához hasonlította, pedig egy besült szilveszteri petárda sem volt benne, nemhogy kraft. A lázadás meg nem abból áll, hogy a színpadi berendezést amortizáljuk, ebben azt hiszem egyetértenek velem a kedves olvasók is.

Nem értem, minek ülnek ezek a nagyszerű "szakemberek" az asztalnál, ha minden vidéki karaoke-bárban is nevetségesnek tűnő számnak 9-10 pontot adnak. Miért nem lehet megmondani, ha valami szar? Miért kell elhitetni ezekkel a szerencsétlenekkel, hogy amit csinálnak, azzal befuthatnak? Nagyon veszélyes ám, amit művelnek, mert ezek a 16-17 éves csitrik kajakra elhiszik a csontig nyalást, és borzasztó nagyot fognak csalódni, amikor egy olyan embernek adják elő szánalmas kis dalaikat, aki ért is a dologhoz, és úgy vágja ki őket, mint macskát szarni.

A nép, az áldott, sms-ben véleményt formáló plebs is bűnös ebben, mert a "ha ezek ilyen magas pontot adtak neki, akkor fasza" elv alapján sikeresen továbbjuttatták a remegő hangú és végig hamis tinisztár reménységet, ahelyett, hogy a műsor elején valóban egyedit és érdekeset bemutató népdalénekest, vagy a kis zongorista kölyköt nyomták volna tovább. Nem baj, kérem szépen, csak akkor ne tessék ágálni Lola meg a NoThanx ellen, mert ezt is magunknak köszönhetjük.