Aradszky hatalmasat nőtt a szememben, és most nem azon poénkodok, hogy alacsony, azon poénkodik eleget a Koós, hanem tényleg beszólt Fábrynak. És tényleg pár percre csöndben maradt a sómen. Szép volt látni, ahogy megáll a repülő vörös nindzsacsillag a levegőben. Vagy mi.

Volt ugye ez a retró-Showder, ami teljesen jó ötlet, a retró élt, él és élni fog. Csakhogy megvannak a veszélyei, merthogy múltba révedés Fábry Sándorból nem csak azt szokta előhozni, hogy hogyan turkált a csajok bugyijában a házibulikon, hanem azt is, hogy rohadtmocsoládékomcsik, plusz kollaboráns trógerek. Emlékszünk ugye az Élet és Irodalomnak írt emlékezetes levelére, amelyben azt hánytorgatta fel Jancsó Miklósnak, hogy a rendező gyermeke eredeti farmerban járhatott, miközben odakint dúlt a diktatúra.

Úgyhogy várható volt, hogy a retró-showban is az emlékek, színek, szagok, hangulatok úgy felkavarják a műsorvezetőt, hogy végül nem tudja visszagyűrni magába a gyomrából előtüremkedő kásás, savas rögeszmét.

Fel is tette a kérdést Koós Jánosnak, Poór Péternek és Aradszky Lászlónak, hogy hát izé, szóval, akkoriban ti jól éltetek, mi volt a véleményetek a rendszerről. A szokásos hátulról rákanyarodós kérdés ez: hát nem szégyellitek egy kicsit magatokat? Jól mertetek élni (lásd Jancsó farmerja és dobozos söre, fújj). Aradszky szerencsére észnél volt. Régen nem ugatta le már ennyire senki Fábry fejét. "79 és 86 között nem jelenhetett meg lemezem. Van még kérdésed?" - mondta Aradszky kicsit emelt hangon. Fábry hápogott egy ideig, aztán Aradszky még hozzátette: "Meglepődtél, mi?" Ebben az volt a szép, hogy még nem láttuk Fábryt ennyire lafagyni, ennyire kibilleni a slágfertig csávó szerepéből, ennyire megszeppenni. Lehet, hogy újra kéne gondolni ezt a rohadtkollaboránsok kontra elnyomott Fábrysanyi dolgot. Vagy, ha nem, az se baj, de akkor meg ne erőltessük bele egy show-ba.

Nem az a bajunk természetesen, hogy valaki nem imádta azt a rendszert, hiszen nem is lehet retrózni úgy, hogy az ember ne borzongana meg néha attól az elmebajtól, ami akkoriban tombolt, a teljesen debil vezetőktől, a hiánygazdaságtól, szóval az egész hányingertől, szürkeségtől. De sokkal tisztábban beszélt az egész rendszer ellenmondásosságáról maga a dizájn center ősváltozata a cigizős sünivel, mint az idióta kérdés arról, hogy akkor kinek volt jobb, meg szarabb. Fogadjunk, hogy találok olyan embert, nem is keveset, aki jobban szívott akkoriban, mint Fábry. És a sómen tudja jól a lelke mélyén, hogy a fura korszak volt ez, ellentmondásos, hiszen ő maga utalt rá épp, hogy Aczél elvtárs ötször műveltebb volt, mint az összes, rendszerváltás utáni kulturális miniszter együttvéve. És maga Fábry is filmgyárban dolgozott, mert akkoriban még voltak magyar filmek. Lehet azon a korszakon röhögni, lehet rajta kiakadni, lehet rajongani az akkor készült kulturális termékekért, meg a lányok bugyijáért, akik akkor még fiatalok voltak, de ez a farmergatyózás, meg a "ti, a rendszer kegyeltjei bezzeg" - így ciki, és nagyon-nagyon gyér.