A nagy networkok fejesei szemrebbenés nélkül képesek lehazudni a csillagokat is az égről, "igen, a Smith című sorozatunknél jobbat eddig még nem látott senki" és hasonlók, persze azt nem várhatjuk el tőlük, hogy mondjuk a Bándi család pesti kalandjairól azt nyilatkozzák (ha már hazai viszonyokat is képbe hozunk), hogy a pilotot látva egy sarokba bújtak és nyüszítettek reggelig. Egy Scott D. Pierce nevű kritikus fogta magát, és a tavalyi sajtóturnén elhagzottakat összevetette a valóságban történtekkel, mindezt azért, hogy jóelőre felkészülhessünk arra, hogy bármilyen szépeket is mondanak a fejesek a premier előtt álló sorozatokról, meg a csatorna szenzációs, új műsorszerkezetéről, egy szavukat nem szabad elhinni.
Amit mondtak: Peter Liguori (FOX) a Drive-ról: Nagyon bízunk a sorozatban. Bátor koncepció áll mögötte, igazi tökös FOX sorozat. Minden esélye megvan arra, hogy az egyik csúcssorozatunk legyen.
A valóság: a Drive három epizód után kaszát kapott, a hátralévő két részt már le sem adják, csak online. Mi van azokkal a sorozatokkal, melyekben annyira nem is bíznak?
Amit mondtak: Kevin Reilly (akkor még NBC) a csatorna tavaszi esélyeiről: Annak ellenére, hogy a FOX-nak ott van az American Idol, meg vagyok róla győződve, hogy fel fogunk zárkózni. Igen, korábban nagyokat buktunk. Ettől függetlenül kiváló sorozatokkal indulunk a tavasznak, nagyon erős a műsorszerkezetünk, és bizonyos sávokban mi leszünk a nyerők.
A valóság: az NBC-nek esélye nem volt megszorítani nemhogy a FOX-ot, de a többieket sem, a nézettségi listán olyat zuhant, hogy rossz volt nézni.
Amit mondtak: Dawn Ostroff (CW) a Hidden Palmsról: Nagyon jól sikerült sorozat. Mindenképpen olyan időpontban akarjuk vetíteni, hogy megfelelő nézettsége legyen.
A valóság: nyárig adásba sem került a sorozat, amikor pedig igen, duplázva ledarálták, nehogy bárki is rászokhasson. Az utolsó epizódot ráadásul július 4-én adták le, akkor, amikor senki nem néz tévét (mintha nélunk augusztus 20-án este nyolcra időzítene az ember valamit, és csodálkozna, hogy nem nézik).
Amit mondtak: szintén Dawn Ostroff (CW) a Veronica Mars túléléséről: Olyan érzésem van, mintha erre a kérdésre már válaszoltam volna. Maguk állandóan ezzel jönnek, pedig a sorozat még mindig képernyőn van, és én is itt vagyok. Semmi nem változik.
A valóság: a Veronica Mars két teljes és egy csonka évad után lekerült a képernyőről.
Sloane (törölt) 2007.07.13. 14:14:55
gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2007.07.13. 14:19:45
csajom viszont teljesen ra van kattanva, a hajat is "veronicasra" vagatta...
kezdek aggodni :]
Sloane (törölt) 2007.07.13. 14:28:22
Fapuma (törölt) 2007.07.13. 15:39:27
ehh..
Beyonder 2007.07.13. 15:52:01
mignon 2007.07.15. 13:14:56
főleg a harmadik évad béna berekesztéséért, megrohadhat a CW!