Frei Tamás felvette Pampalini-öltönyét, fejébe csapta a dzsungelkalapot, bevett pár maláriaellenes tablettát és bekente magát negyvenes fényvédőfaktorú napkrémmel. És végre hazalátogatott. Mert hogy itt aztán nagy bajok vannak, benőtte a gaz az országot, a Parlament előtt pedig átszakította a betont a majomkenyérfa.

Nagyon régen járhatott itthon Frei, mert hogy a tegnap esti műsor alapján pont ugyanannyit tud Magyarországról, mint mondjuk Burkina Fasóról. Még jó, hogy nem sétált végig a Körúton, hogy kedves nézőink, hogy ez az út, hihetetlen, de körbeér, és többször is áthalad a Dunán. Vagy mondjuk beadhatta volna, hogy a Parlament egy multimilliomos háza, négy úszómedencével, meg képzeljék el, akkora konyhával, hogy abban negyvenkét hűtő van. Jól hallották, negyvenkét hűtő.

Nem azt mondom, hogy Frei nettó hülyeségeket beszél, meg hogy baromságokat vág be az interjúalanyaitól, mert nem, vannak itt értelmes mondatok, csak az egész kusza, és ha kell a mi Tamásunk kamuzik egy nagyot, alákever valami effektet és kész is van az igazság. Meg ami mögötte van.

De tényleg, hogy lehet komolyan venni egy műsort, amiben egységkormányt követelnek, meg hogy építsük együtt az országot békésen, viták nélkül végre? Ja, és kössünk mindannyian úttörőnyakkendőt, és a kommunista szombatokon fejezzük már be a Népstadion lelátóját. Ezek tényleg nem értik, hogy a demokrácia lényege a vita? Éppen az, hogy nem értenek egyet. És ha a demokrácia nem megy, akkor nem az egységkormány, meg az összeborulás a megoldás, hanem hogy mondjuk ezentúl kevesebbet csalunk. Betartjuk a játékszabályokat, és csak akkor köpjük le a másikat, ha annak van esélye elhajolni. Meg nem rúgjuk hátba, nem fojtjuk meg, nem hallgatjuk le, nem fogadunk el csúszópénzt, nem mutyizzuk meg, hogy mindenki jól járjon, és egyébként sem adunk el áron felül pár ezer tonna sódert vagy interaktív iskolai táblát az államnak. Mert az nem ér.

De maradjunk a tegnap esti Dossziénál. Mert ha túljutunk az egységkormányon, akkor is van ott  még egy raklapnyi baromság. Mert hogy lehet komolyan venni egy műsort, amiben Clintont akarják magyar miniszterelnöknek, mint a szakértelem és a tiszta kezű politika megtestesítőjét? Hol voltak ezek, amikor Clinton lebombázta fél Bagdadot, csak hogy kicsit ne figyeljenek arra, hogy mit is csinált Monica Lewinsky ánuszával?

Meg persze hogy lehet komolyan venni egy műsort, ahol a zavargásoktól zaklatott, polgárháborús Budapest ellenpontja Tallinn, a békésen fejlődő észt főváros, ahol ezek szerint nem voltak halálos áldozatot is követelő zavargások a szovjet emlékmű eltávolítása miatt. Vagy ha meg is halt valaki, akkor sem lőtték ki a szemét, és a békés fejlődés szempontjából ez a lényeg.

És végül, mégis hogy lehet röhögés nélkül végignézni egy műsort, amiben Csernus Imre a kamerába nézve az ország állapotáról nyilatkozva azt suttogja, hogy "a pokolban vagyunk és lesz ez még rosszabb is"? Ja, ha ez a szerencsétlen újból műsort kap a Viasat3-on.

Olyan egyszerűek a tények, amilyen egyszerű a riporter, aki elénk tárja. Orbán és Gyurcsány a két szemétláda, akik ketten együtt elkúrták ezt a kurva országot. Már nem azért, kedves Tamás, de részt vettek még ebben páran, a milliárdokat lenyúló egykori TSZ-elnököktől, a hálapénzen villákat építő orvosokon át egészen az áfacsaló kényszervállalkozókig. És, igen kedves Tamás, nem utaztál te sem mindig Ázsiába meg Afrikába. Néha itt voltál te is.