A következő cikket megszállott jövőkutatóknak, tudóskodó jósoknak és mindentudó kisokosoknak ajánlom. Milyen könnyű idióta elméleteket gyalulni magabiztosan, és mennyire vicces ezeket 30 év múlva visszaolvasni.

1977 őszén Tomka Miklós ragyogó cikkében bebizonyította, hogy a több csatorna bevezetése egyszerűen megöli a tévézést, minél több lesz a csatorna, annál kevesebb kedvük lesz az embereknek tévézni, ezért egy darab csatorna bőven ideális. De ne kenjük az egészet Tomkára, akkoriban a nyugat-európai tudósok között is akadt egy-egy súlyos eset, aki hasonló véleményen volt.

A választás lehetősége, sőt, a választás szükségessége már két műsor esetén is csökkenti a nézési kedvet - állapította meg J. Cazeneuve francia tudós, a 2. műsor megindításakor. Több műsor, és az azzal járó gyakoribb kapcsolgatás oda vezethet, hogy hogy a tévét, mint megunt játékszert félredobják, feltételezi egy angol kutatócsoport. Eszerint a tévéműsort akkor értékelik igazán nagyra, ha nincs versenytársa?

De Tomka Miklós egy saját, különbejáratú magyar elmélettel is előállt. Nem úgy van az elvtársak, hogy egy az egyben átvesszük az imperialista tudósok gondolatait. Kell nekünk egy jó kemény, kommunista, a közösségi létformára visszavezetett elméletecske. A levezetés egyébként gyönyörű, persze oltári baromság, viszont jól hangzik.

Szóval az ember ugye megnézi a műsort este, másnap bemegy a melóhelyre, megbeszéli a szaktársakkal, hogy mi volt a tévében. A műsor a beszédtéma. És ez visszafelé is működik: azért nézzük meg a tévéműsort, hogy másnap nehogy tájékozatlan bumburnyáknak tűnjünk. De mindez csak akkor igaz, ha egy csatorna van. Mert jajj, "két, vagy több egyenrangú műsor esetén már nem tudhatjuk, hogy mások mit néztek meg", vagyis a tudós szerint egyszercsak szomorú, vizes síkon találjuk magunkat, a semmi ágán vacogunk, és előbb-utóbb úgy döntünk, hogy lemondjuk a Rádióújság előfizetést, baltával szétverjük a tévékészüléket, mert az egésznek semmi, de semmi értelme ezen a világon. Másnap úgyse tudunk beszélgetni senkivel a Takács Marikáról, meg az Antal Imrusról, a Columbóról, vagy az Angyalról, ha meg igen, akkor meg kell kérdezni előtte, hogy ő mit nézett. Szóval bonyi.

A lényeg egyébként magyarra lefordítva, hogy azért nézünk tévét, mert beszédtéma, ha nem beszédtéma, akkor nem nézünk. A cikk konlúziója brutálisan szókimondó, óriási szerencséjük a gyakorló fotelpatkányoknak, hogy úgy hülyeség, ahogy van:

Alighanem joggal feltételezzük, hogy nemcsak Hollandiában, vagy Belgiumban, hanem általánosan igaz: ahol több tévéműsor van, ott az emberek személyes kapcsolatteremtésének vágya kevésbé 'kényszerít' arra, hogy tévét nézzenek. Egyszerűbben: több tévéműsor vételének lehetősége nem növeli, hanem éppen ellenkezőleg, csökkenti a tévénézéssel töltött időt.

Mondjuk az elméletet szépen meglőtte a távirányító feltalálása, ezek azok a bosszantó mozzanatok, amelyek minden amatőr futurológusok életét megkeserítik. De mondjuk az egész eszmefuttatás távirányító nélkül is ökörség, hiszen csöndesen kihagyta a képletből például a korabeli USÁ-t.