Láttak már harminchét éves, nagydarab, szakállas faszit egy sorozat évadzáró része alatt sírni? Nem egy épületes látvány, legyen elég annyi, mégsem érdekel. Végigdrukkoltam a Friday Night Lights utolsó epizódját lezáró meccset, a Döntőt, és együtt örültem a szereplőkkel, átéltem a kínjukat az első félidő borzalmas szereplése láttán, és üvöltve hajszoltam győzelembe őket, pontosan úgy, ahogy a képzeletbeli Dillon város összes lakosa tette az NBC szívszorító, de mégis felemelő sorozatában, amit sajnos egyáltalán nem biztos, hogy viszontlátunk szeptemberben.  Könnyes, elfogult ömlengés jön, csak az klikkoljon, aki az ilyet el bírja viselni.

A pilotot látva valami bizseregni kezdett bennem, szinte éreztem, hogy ezzel a sorozattal nem lehet melléfogni, hiszen egy nagyszerű regény alapján készült (TexasRanger néven kommentelő olvasónknak innen is köszönöm a tippet), amit mérsékelt sikerrel már filmre is vittek, és persze a témája is örök: az amerikai álom, a "ha nagyon akarod a sikert, akkor nem kerül a végén" témakör, a szereplők előtt tornyosuló akadályok és azok leküzdése - ezt helyezhették volna bármilyen környezetbe, sikeres lehetett volna a dolog, de a FNL alkotói a futballt válaszották, azon belül is a középiskolait, azt, amit ép, európai ésszel nem nagyon lehet felfogni.

Mi itt nem értjük, hogy mi a nagy pláne abban, ha egy kis poros város középiskolájának van egy futballcsapata. Nem tudunk azonosulni azzal a mindent elsöprő rajongással, amivel Dillon városka lakosai közelítenek a 16-18 éves játékosok felé. Pont ezért lehet érdekes ez a sorozat nekünk, európaiaknak is, mivel betekinthetünk abba, ami az USA lényege, a kisemberek életébe, és szembesülhetünk mindazzal, amivel egy olajboom után úgy maradt városka lakosai kénytelenek megküzdeni minden nap.

A futball ettől eltekintve csak a háttértörténet, nem tolakszik annyira előtérbe, hogy elriassza a nézőket - talán ott hibázott az NBC, amikor a sorozat promótálása során ezt az aspektust emelte ki leginkább, és nem az emberi drámára helyezte a hangsúlyt, de ezen már kár polemizálni. A FNL ugyanis sokkal többről szól, mint egy középiskolai futballcsapatról. Van benne családi dráma, tiniszerelem, a déli államokra kimondatlanul is jellemző rasszizmus, és emberi kapcsolatok minden szinten, olyan iszonyatosan szívszorító jelenetekkel, hogy csak néz az ember.

Azt, hogy Kyle Chandler és Connie Britton nagyszerű színészek, eddig is tudtuk, de azt már komolyan nem értjük, hogy honnan sikerült ennyire homogén, káprázatosan tehetséges fiatal színészekből álló gárdát verbuválni köréjük. Egyetlen egy karakter sem lóg ki a többi közül, a színészek olyan átéléssel és alázattal oldják meg feladatukat, hogy azt tanítani lehetne. Kiemelhetnénk bárkit, de mindek, nem lenne fair a többiekkel szemben.

A forgatókönyvek ritkán látható egyenletes színvonala, a kiváló rendezés, a filmes hatásokat erősítő állandó kézikamerás felvételek, melyeknek köszönhetően végig ott vagyunk, akcióközelben, akár a pályán történtekről, akár az öltozői lebaszásokról legyen szó - ez mind hozzájárult ahhoz, hogy egy felejthetetlen évadot tudjunk magunk mögött. Igen, kicsit giccsesre sikerült a vége, de ezt másképp nem lehetett befejezni, nem lehetett elvenni ezektől a kölyköktől a győzelmet, nem hagyhatták cserben a sorozatot hűségesen követő rajongókat.

Két, nemrég lezajlott internetes szavazáson azt kérdezték az amerikai tévénézőktől, hogy melyik veszélyeztetett sorozatot mentenék meg az enyészettől, ha lehetne. A Szívek szállodája és a Veronica Mars mögött az FNL végzet harmadik helyen, remélem az NBC döntnökei is figyelemmel kísérték ezeket a szavazásokat, és a jóelőre berendelt hat forgatókönyv azt jelenti, hogy lesz második évad a sorozatból. Ha mégsem így lenne, akkor  sem szabad sokat bánkódni, hiszen itt van nekünk a tökéletes első évad, amit amúgy is nagyon nehéz lenne felülmúlni.