Elég gány a poén, de nem tudtuk kihagyni. Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy ma este a tengerentúlon ismét felhangzik az ismerős szignál, és hőseink elindulnak világot (mit világot, világegyetemet!) megmenteni, jókat beszólni, szemöldököt rángatni, és úgy általában jól érezni magukat.

A Stargate, azaz a Csillagkapu karrierje egy 1994-es Roland Emmerich filmmel kezdődött, melyet eredetileg egy filmes franchise kezdetének szántak, de a német rendező inkább Függetlenség napját, és Godzillát forgatott a többi rész helyett. A jogtulajdonos MGM 1997-ben indította útjára az SG-1 (CSK-1) alcímmel megtoldott szériát a Showtime csatornán, majd 2002-ben került a SciFi Channelre, és futott be kult karriert. Azóta egy spinoffot is kitermeltek, Atlantis címmel, mely elég sok ponton kapcsolódik az anyasorozathoz, és ez a magyar vetítésben néha okozott egy kis galibát (bizonyos utalások, történetszálak csak a két sorozat együttes nézésével élvezhetők maradéktalanul), de ha lehet hinni a híreknek, akkor a TV2 pótolja lemaradását, és levetíti az Atlantis első szezonját is. Szidtuk a csatornát eleget a Battlestar Galactica tönkevágásáért, de a Csillagkapu melletti kitartásukért megérdemelnek egy virtuális tapsvihart.

A Csillagkapu legújabb szezonja minden bizonnyal tartogat majd egy pár meglepetést, de azt már előre lehet tudni, hogy a Farscape (Csillagközi szökevények) című sorozatból itthon is ismert Ben Browder tovább folytatja a CSK-1 vezetését, és próbálja meg Richard Dean Andersont feledtetni (nem megy), és a szintén ebben a sorozatban feltűnt Claudia Black immáron állandó szereplővé lép elő (ennek örülünk, nagyszerű színésznő).  

Egy apróság a végére: a 10. évaddal az eredetileg csak 7 szezonra tervezett sorozat végképp beírta magát az amerikai televíziózás aranykönyvébe, hiszen az X-aktákat maga mögött hagyva ez lett a legrégebben futó sci-fi sorozat.