Amikor egy falu lakosságát kimossa az özönvíz a hegyekben, mindig megjelenik tévében a polgármester feje, hogy elmondja, mi volt, és mekkora a kár. Úgy látszik, a médiareflexek már előredolgoznak a megszorító intézkedések esetében: hívjuk be azoknak a képviselőjét, akik majd jó nagyot fognak szívni. Tehát érdemes ilyenkor keríteni egy autentikus személyt, aki ott van, lent van, lakótelepen lakik igazi hús-vér emberek között, és tényleg.

Végül is tök szép gesztus a Mokkától, hogy nem David Attenborough-t küldik be a Havanna-lakótelepre, hogy lehalkított hangon meséljen a háta mögött legelésző állatok életéről, akik havi 50-ből tengődnek, és mostantól még rosszabb lesz nekik. Hanem inkább kihívnak onnan egy magyarul jól beszélő bennszülöttet (közös képviselő), lila zakóban, akiről az a hír járja, hogy találkozott már azzal az emberfajjal, a titokzatos hétköznapiakkal. "Azt hiszem, hogy ön nagyon sokat tud a hétköznapi emberek életéről, így van?" És akkor az ő szájából sokkal ütősebben hangzik majd a mondat, hogy aki nem tudja fizetni a rezsit, annak lefoglalják, vagy elárverezik a vagyonát. Tőle meg lehet kérdezni, hogy akkor arrafelé a dzsungelben tényleg élnek ilyen kisnyugdíjasok, maga látott már? Meséljen róluk, milyen a protézisük szaga például?

Egyébként a Havanna-lakótelep egyik közös képviselője ezerszer jobb arc volt, mint az összes politikus együtt, aki eddig elhevert a Mokka stúdiójának foteljeiben. És mégcsak nem is Havas volt bunkó, az egész helyzet bunkó úgy, ahogy van, médiástul, országostul, panelprolistul. A szegénység, meg a megszorítások hatása a kisnyugdíjasokra végül is egy csöppnyit zsíros, de azért jó húsos bulvárcupák, lehet rágni, és a beszélgetés végén a műsorvezető kirakhatja a hatásos felkiáltójelet: "Hát ilyen világot élünk. ... Há' ilyen a valóság."