"Létünk ingoványra épült, mely a sötét mélybe húz” – énekelte Máté Péter, de egy életveszélyes műsorral kevesebb fenyegeti a nézőket a csatornák közötti szörfölgetésben. Véget ért a Szenes-turné, minden idők legkegyetlenebb valóságshow-ja, hazamentek a legények, és az egész széria minőségéhez híven a záróműsor is gyatrára sikeredett, de amatőr régészként legalább levonhatjuk a tanulságokat.

A mérleg: A farmotoros Ikarus a magyar iparművészet csúcsa, Szenes Iván szövegei nem is olyan rosszak, a régi slágerek egy része megüti a közepes szintet, néhány pedig teljesen rendben van. Amiben viszont mi, magyarok, nagyon nagyok vagyunk, az a nemzeti slágerkincs felelőtlen elherdálása, és a totális illúziórombolás. Ha mi fedeznénk fel újra Omara Portuondót, akkor valószínűleg egy Yamaha szintetizátorral, meg egy elektromos gityóval a háta mögött énekelne lakodalmas ritmusban és kilötykölődő kannás borral a kezében.

Mondjuk a Szenes-turné sztárjait ne hasonlítsuk Omara Portuondohoz, rossz kimondani, de Mary Zsuzsi, Kovács Kati, Aradszky hangját kikezdte a rozsda, Koósra pedig teljesen rászáradt a részegember szerep. És itt van még Payer Öcsi, meg a dumája az utolsó adásban. Ha valaki úgy indul neki egy számnak, hogy „Szécsi Pali, Latinovits Zoltán után nem egy rossz. Még mindig harmadik vagyok ebben a nótában”, akkor egy kicsit kinyitjuk a fülünket, hogy mi jöhet. A Szeretni bolondulásig az egyik legprofibb magyar sláger, és Payer Öcsi így harmadikként megmutatta, hogyan kell olyan stílusban elénekelni, mintha a ferihegyi droszton valután, fegyveren, vagy más apróságon összeszólalkozó taxisokat hallanánk.

Az utolsó adásból kiderült az is, hogy a résztvevők sejtették, hogy gázos lesz. Kovács Kati elárulta, hogy félt újra úgy énekelni, hogy nincs playback-támogatás. De a végére megnyugodtak, mert a közönség egy része süket, a többi meg hálás, és tapintatos, csak otthon a tévé előtt meri kimondani, mint a nagymamám, hogy hát a Zsuzsi nem tud már úgy énekelni. De élőben nyilván nagymamám is a „de örülök, hogy látom, Zsuzsika” formulát húzná elő a cekkerből.

A slágerekkel magukkal annyira nagy baj nincs, ezt onnan is lehet tudni, hogy a Megasztárban ugyanúgy könnyes szemmel lóbálta mindenki a Rúzsa Magdi-táblákat amikor Enya, és amikor Máté Péter-dal hangzott el. Úgyhogy no rinya! Az is világos, hogy ezek az előadók élő legendák, akik mögött van teljesítmény. A gond ott van, hogy a Szenes-turné dalnokainak már nincs hangja, az eredeti ritmust is inkább megváltoztatták, nehogy ki kelljen énekelni a nehezebb részeket. A mögöttük dolgozó zenekar is a lakodalmas, és nem a táncdal felé tolta a dolgot, úgyhogy azokat a legendákat, amiket a Dob+Basszus, vagy a Megasztár visszadobott a köztudatba, most sikerült visszataposni a presszózene szintjére. Gondoljunk már bele, hogy a táncdalfesztiválok zenekara, a Stúdió 11, hány tagú volt és milyen színvonalú, és hasonlítsuk össze azzal, amit itt kaptunk zeneileg! Nem az a gond, hogy retrózgatunk, hiszen a Buena Vista-őrület is retroőrület, hanem az, hogy ezt jó öreg magyar gagyivá nemesítve szeretnék nekünk beadni, lézershow-val, szavazással, Bebével.

Egyébként a jókívánságokat és köszönőleveleket ne az MTV-nek címezzék kedves olvasóink, hanem az Interaktív Kft-nek, aki egyébként a tv2 számára gyártja a vetítenivalót.