De nagy baj nem történt. A nikotinsárgás-barnás díszlet látszólag eltűnt, de valójában csak befestették kékre. Hálistennek megmaradt az a koncepció, hogy a díszlettervezésnél semmiképp sem szabad figyelembe venni, hogy emberek fognak eléje ülni, más emberek meg nézni fogják, tehát most lehet olyan alezredest látni, akinek méteres agancsok nőnek a fejéből, valamint akit nem érdekel Hiller István - és ugyan kit is érdekelne -, az nézhet busóálarcot meg al-Dzsazírát a mögötte belógó egynegyed plazmatévén. Mert attól lesz a műsor modern értelemben vett európai, hogy teszünk bele plazmatévét, aztán azon fut valami irreleváns.
Szóval nagy rombolás nem történt, a Nap-Kelte 1980-ból előreugrott 1990-be, helyből, mert ilyen tehetséges és jól szervezett stáb ez. A lényeg még mindig változatlan: van félóránk eldönteni, hogy az összevissza beszélő Horn Gyula direkt egy órával korábban kelt, hogy lerészegedhessen, vagy le se feküdt. Az lehet a Nap-Kelte titka, hogy sehol máshol nem jut erre harminc perc.
