Harmadik epizóddal folytatódott hétőn a Trónok harca az HBO-n. A tovább után spoileresen tárgyaljuk a rész legfontosabb eseményeit.

Na, akkor meg is érkeztünk. Vége van a tökölésnek, illetve mostanra aztán végképp nem lehet már ráismerni a sorozatra, ami általában olyan tempóban haladt, ahogy a mások tartanak a Fal felé. A héten mintha sikerült volna sprintbe váltani, mert szűk egy óra alatt elég sok minden történt, szinte az összes fontosabb szálon. Ez viszont egy kettős érzéssel jár, mert ahogy egyre közelebb a vége, úgy lesz egyre frusztrálóbb azt nézni, hogy a karakterek a vesztükbe rohannak és az ovis veszekedéssel vannak elfoglalva, miközben mindjárt kopogtatnak a Mások.

Az igencsak megpakolt epizódból is kiemelkedik Havas Jon és Davos Sárkánykőre érkezése, ami magával hozza a sorozat az egyik leginkább várt találkozását, Dany és Jon között. Több évnyi várakozás után nem könnyű felérni az elvárásokhoz, de legalább tudták kompenzálni az első beszélgetés esetlenségét. A nagyobb tempó mellett kellett az is, hogy a szokásosnál több percet kapjon az epizódban minden ami Sárkánykőn történik, így volt idő olyan pillanatokat is megmutatni, amire a Trónok harcának nem mindig van ideje.

Sikerült szépen érzékeltetni a két legtipikusabb hős közötti különbségeket, amik egy részéről már ezekben a kibeszélőkben is esett szó. Mióta Dany az eszét tudja meg akarja hódítani Westerost, ezt a számára idegen és ismeretlen kontinenst, pusztán azért, mert erre született. Az eszközökben nem válogatott és ha néha el is bizonytalanodott, mindig volt mellette néhány erős férfi, hogy felsegítse a padlóról. Emilia Clarke teljesítménye nem mindig kifogástalan, de itt sikerült érzékeltetnie az őrületet és a józanságot is.

Ehhez jó kontrasztot adott a megfáradt Havas Jon, aki ebből az egészből nem kért semmit, nem akart ő háborúba kezdeni, beállni a vadak közé, vagy elárulni a lányt, akit szeret, vagy vezetni az Éjjeli őrséget az Éjkirály ellen, de főleg nem akart meghalni. Viszont ezek mind megtörténtek vele és valamilyen különös oknál fogva képes volt megőrizni a józan eszét. Az utolsó Targaryennel szemben neki közel sem olyan szilárd az identitása, viszont (részben Tyrion hatására is) ő is megtanult kapaszkodni a ténybe, hogy fattyú és, hogy ezért mindent ki kellett érdemelnie.

Tényleg tűzről és jégről van szó, viszont nálam nincs egyensúly, Havasból hiányzik a gőg és ettől összehasonlíthatatlanul szimpatikusabb, mint Dany. Aki ráadásul nem látja be, hogy hiába mondta azt, hogy ő összetöri azt a kereket, aminek Tyrell, Lannister, Stark meg Baratheon küllői vannak, mikor elmondják neki, hogy jön egy komolyabb erő, ami tényleg elpusztíthatja ezt az egészet, akkor nem tud váltani.

Jon kimondja azt, amit a nézők szinte kezdettől fogva tudnak, hogy a különböző nagyurak gyerekesen viselkednek a homokozóban, mindenkinek van valami baja a másikkal és csak arra tud gondolni, hogy hogyan gyilkolja meg a másikat, ezzel bosszút állva valami korábbi halálesetért. Ebből kellene kiszállni és Dany teszi is egy lépést, mikor bocsánatot kér a szülei bűneiért, ami kezdetnek nem rossz, de összességében kevés. Különösen vicces, hogy miután Jon elmondja ezt a hasonlatot, Dany ovisként reagál és sértődött hangon megjegyzi, hogy mióta idejött ez az északi ember, nem nevezte őt királynőnek, nem fogad esküt és még le is gyerekezte. 

Nem is találhatta volna jobban fején a szöget a fattyú király, de úgy tűnik az embereket nem lehet megmenteni a saját hibáiktól. A korábbi baklövésekkel meg tele a padlás, az epizód rengeteg jelenetében volt valamilyen utalás a múltbéli eseményekre. Rögtön az elején ugye azt látjuk, hogy megérkeznek délre az északi seregek, akiknek aztán le kell tenniük a fegyvert. Egyből beugrik nekünk a Királyvárban, illetve az Ikreknél lemészárolt Stark katonák hada, akiket hasonló körülmények között gyilkoltak le. Ebben a tekintetben Jon mintha nem is tanult volna Ned hibájából.

Aztán Tyrion és Jon visszautalnak a sorozat egyik legtöbbet idézet mondatára, amit a törpe mondott a fattyúnak, hogy lesz szíves soha el nem felejteni, hogy mi valójában, mert a világ többi tagja úgysem fogja. Később utalnak Robb egyik legügyesebb cselére, ami azért is emlékezetes, mert nem mutatták meg a nézőknek. Akkor még elfogadtuk, hogy nincs pénz minden epizódban komoly összecsapásokat mutogatni, a hetedik évadra ez némileg megváltozott, de nem tudom, hogy örülni kellene-e neki, mert azért igazán sok pénz továbbra sincs, ami Casterly-hegy bevételénél inkább ártott, mint használt.

Az egy dolog, hogy nincs sok értelme a város bevételének és nem csak azért, mert ez csak továbbviszi a felesleges civakodást. A trükkös bevétel után megtudjuk, hogy a Lannisterek érezték a vesztüket és inkább elhagyták a várost és inkább kerestek maguknak egy olyan harcot, amit meg tudnak nyerni, úgyhogy bevették a Tyrellek otthonát. A várost pedig egészen hasonló módszerekkel veszik be, mint annak idején Yunkait, csak itt a csatornához kapcsolódik Tyrion személyes története.

Casterly-hegy bevétele nem marad túlságosan dicsőséges és ezek után kár is volt belőle bármit is mutatni, ugyanis ezzel a megoldással körülbelül úgy nézett ki, mint ilyen gimnáziumi történelem órákon használt videokazetták illusztrációja harcokról, amiket minimális összegből forgattak le, de a készítők azt hitték, hogy a gyenge reprodukálása a csatának segíti az elmélyülést, miközben az ellenkező hatást fejti ki. Azt legalább már meg sem próbálták érzékeltetni, hogy mennyire harcoltak jól a Tyrell-katonák, csak Jaime bemondására kell elhinnünk, hogy a körülményekhez képest jól. Illetve arra sem kaptunk bizonyítékot, hogy tényleg Sam édesapja, az idősebb Tarly a legzsenibb hadvezér ezen a vidéken.

A Tyrellek részéről mostanra már csak a Töviskirálynő maradt egyedüli fontos játékos, de most az ő ideje is eljött, de legalább a halála közben is menő lehetett és odapiríthatott Jaime-nek. Ki kellett derülnie, hogy ki volt a felelős Joffrey haláláért és ha az öreglány megmérgezte az egykori királyt, akkor már neki is ilyen halál jutott, bár ez pont Jaime jófejsége, ami biztosan hamar megbánt. De ez már csak a hab a tortán. Az epizód ugyanis az utolsó Lannister-győzelmek egyikéről szólhat és talán nem véletlen az utalás Robb diadalára Suttogó erdőben, ami után nem sokáig élvezhette a sikert.

Jaime elpusztítja a Tyrelleket, Cerseinek meg Euron elhozza ajándékba Homok Elláriát, meg a lányát, ami egyszerre biztosít remek lehetőséget egy szadista bosszúra, ami részben ugyanúgy történik, ahogy Myrcella halála, hogy újabb utalást véssünk fel a listánkra. Persze az egész kap egy Cerseis csavart, ami lehet sokakat elborzaszt, de a királynő imidzsét nem nagyon lehet már gonoszabbra festeni. Arra is felhívja ez a jelenet a figyelmet, hogy mekkora kár, hogy a Martellekkel, illetve Dorne-nal ennyire nem sikerült mit kezdeni a sorozatban. Mindössze Oberyn Martell színes egyéniségét lehet felmutatni, azon kívül minden unalmas és felejthető lett, sajnos.

Az epizódban Bran és Sansa nagy találkozása is kínzássá alakul, ahol Bran változását talán sikerült el is túlozni. Annak idején elég nagy botrányt kavart, mikor Ramsey megerőszakolta Sansát és a vágással sikerült Theon nézőpontját hangsúlyozni az egészből. Most Bran magát az esküvőt emlegeti fel Sansának és az egész csak arra jó, hogy a lehető legérzéketlenebb módon mutassa meg nekünk: ez a Bran, már nem az a Bran.

Sansa is megváltozott, amit szintén illusztrálni kellett valahogyan, amit nem sikerült erőlködés nélkül megúszni. Kicsit fura, ha eddig senkinek sem jutott eszébe bélelni a páncélokat. De lehet, hogy Eddard Startk halála után már nincs, aki mondogassa az embereknek, hogy közeleg a tél, a többieknek meg maguktól nem tűnik fel, hogy milyen hideg van. Szintén kicsit szájbarágós volt Kisujj elmélkedése arról, hogy hogyan lehet ezt a bizonyos játékot jól játszani. Viszont az epizód legnagyobb erénye, hogy olyan tempóval haladt előre, hogy ezek a megbicsaklások sem sodorták veszélybe a teljes képet, illetve azt, hogy megkaptuk végre az első epizódot, amiről messziről érezni ezt a hetedik évados érzést, ami eddig sokszor hiányzott.

Viszont ezek a folyamatos utalások néha úgy jöttek le, mintha egy listán mennének végig a készítők, amihez tartaniuk kell magukat és ha elfogadjuk, hogy Havas Jon félig Targaryen, akkor különösen vicces volt például, hogy miután kimondja, hogy “Nem vagyok Stark” rögtön elreppen felette egy sárkány és szinte orra esik. Kis adagokban jók az utalások, de az epizódban néha olyan volt, mintha percenként jönne egy újabb és egy idő után már arra gondoltam, hogy Westeroson az idő tényleg egy lapos kör és mindenkivel mindig ugyanaz a néhány dolog történik újra és újra.

Persze ezt az egészet még Martin találta ki és a könyvben még szerteágazóbbak ezek az oda-vissza utalgatások, amiken a sorozatban egyszerűsíteni kellett. Így is elég jó nézni, ahogy dőlnek a dominók, de hamarosan ideje lesz valami olyat is húzni, amit nem láttunk korábban, ha a sorozat akarja tartani azt a kiszámíthatatlanságot, amivel annak idején rendelkezett.

Egyéb megfigyelések:

• Oké, hogy felpörögtek az események, de Jorah fénysebességű gyógyulása talán még ebben a formában is túlzás volt. De mi lesz ennek a jelentősége? Vagy ez az egész csak egy metafora volt?
• Melisandre elbúcsúzott egy időre, az a tippem, hogy nem is látjuk egy darabig, hogy nagyot üssön, ha majd újra feltűnik.
• Annak idején remek volt, mikor Stannis meglátogatta a Vasbankot, de ehhez képest a mostani jelenet Cersei-vel elég gyengére sikerült, viszont ebből a szálból még akár ki is sülhet valami váratlan.
• Mark Mylod igazán élvezhette a sárkánykői részeket forgatni, mert igyekezett annyi totált használni, amennyit csak lehetséges, hogy lássa mindenki: ezeket nem stúdióban vették ám fel.
• Én már elengedtem a rémfarkasokon való kattogást, de a hivatalos after showban is eléggé kiakadtak, amiért Jon nem vitte magával Szellemet Sárkánykőre.
• Azt is nehéz követni már, hogy a különböző flottákkal mi van, de Dany-nek előbb-utóbb el kell már fogynia a hajóinak, ha Euron csapatai folyton elsüllyesztik őket.
• Egyébként Euron lehet, hogy szórakoztató karakter, de számomra egy hatalmas lufinak tűnik, aki előbb-utóbb úgyis elbukik és addig csak azért van ott, hogy mindenkit, de főleg Jaime-t idegesítse. Kár.

A következő rész tartalmából: