Ahogy a filmeknél, úgy a sorozatoknál is egyre nehezebb új ötleteket találni. Mondjuk csinálna az ember egy sorozatot Y-generációs jóképű gengszterekről Londonban, de még ha szerez is hozzá ismertebb színészeket, pusztán a téma alapján kemény meló rávenni az embereket, hogy pont ebbe nézzenek bele. A Sony streamingszolgáltatása, a Crackle hiába létezik már 2007 óta, nem tudott piacvezető lenni. Éveken keresztül Jerry Seinfeld Comedians In Cars Getting Coffee című műsora volt a legexklúzívabb tartalmuk, ám idén januárban ezt is elveszítették, igen, átment a Netflixre.

Nem volt más választásuk, bele kellett nyúlni a zsebbe, hogy végre olyan sorozatot csináljanak, ami megüti az ingerküszöböt, hogy a Crackle is felkerüljön a térképre. Egyébként voltak már korábban is sorozataik, például a Dennis Quaid főszereplésével készült The Art Of More, ami két évadot élt meg, de nem lett belőle House Of Cards.

Az utóbbi egy évben felpörögtek az események és jelenleg hét különböző sorozatuk is az előkészítés valamelyik fázisában van. Ennek az új időszaknak az egyik első fecskéje a Blöff című Guy Ritchie film adaptációja, ami nem is a legjobb kifejezés, hiszen nem a történetet vették át, hanem a történetmesélési stílust, így a londoni alvilág alapján készült egy teljesen önálló sorozat. A főszereplők fiatalok, és jelentősen felpumpálták a családi drámát, hiszen két óra helyett itt tízet kellett érdekes helyzetekkel megtölteni. Ezt mutatja be most itthon, szintén Sony-család tagjaként a Viasat 6 csatorna, minden csütörtökön este 10 órától.

A történet középpontjában három jóbarát áll, akik simlis munkákból tartják fent magukat, de magukra vonják a londoni alvilág és a rendőrség figyelmét is. Ahogy az lenni szokott, a főszereplők három különböző, jól ismert archetípusnak felelnek meg. Először is ott van Albert, akit a Skinsből ismerős Luke Pasqualino alakít. Ő az agy a bandában, kiterjedt kapcsolati rendszere van, hiszen már az apja is gengszter volt, börtönben is van már hosszú ideje.

Lucien Laviscount hozza az erőt a trióba, ő alakítja Billy-t, a bokszolót, a vándor cigányt, vagyis az eredeti film Brad Pitt karakterét, ő az  egyszerű srác, akinek helyén van a szíve. A vicces harmadik szerepében Rupert Grintet látjuk, aki a nemesi származású Charlie Cavendisht alakítja. Pénze nincs, csak az öröksége és züllött erkölcse. 

Albert és Billy egy nagy tartozást szeretne rendezni, amihez azt a fülest kapják, hogy nyúlják le a kubai Sonny Castillo (Ed Westwick) szállítmányát. Meg is kapják a címet Castillo barátnőjétől, de ugyanabban az időben két ugyanolyan mikrobusz áll ugyanabban a kereszteződésben, a srácok pedig nyilván nem azt rabolják ki, amelyikért mentek. Ezzel egyszerre jobban és rosszabbul is jártak, a zsákmány összehasonlíthatatlanul nagyobb, cserébe viszont sokkal nagyobb a célkereszt a hátukon. Valaki még videóra is vette a rablást, vagyis nagyon hamar nagyon messzire jut az akciójuk híre.

A sorozat tíz epizódon keresztül mutatja be, hogy hogyan próbálnak kimászni ebből, miközben egyértelműen nagy rájuk a kabát. Az első néhány rész a karakterek háttértörténetével is sokat foglalkoznak, először Albertre és Charlie-ra koncentrálnak a készítők. Charlienál az elszegényedett posh család helyzete egyszerre vicces és drámai, Albertnek pedig úgy van a vérében a bűnözés, hogy az apját szinte alig ismeri, hiszen életének jelentős részét börtönben töltötte.

A sorozathoz Guy Richie-nek semmi köze, Alex De Rakoff volt az ötletgazda, ő próbálta olyanná tenni a sorozatot, mint a film volt: a videoklipes vágások, a gyors közelítések mind a 2000-es filmet idézik, és az is, hogy a szereplőknek markáns akcentusa és szavajárása is van, már csak ezért is érdemes eredeti nyelven nézni. A gond csak az, hogy ez a stílus 2017-ben nem jelent igazán újdonságot. A sorozat könnyed hangvételéhez passzol, talán túlságosan is, ugyanis semmenyire sem komolyan vehető a történet, így nehéz szurkolni a szereplőknek. Mindig van valami bonyodalom, de nem kell attól félni, hogy bárminek is következménye lenne.

Ezzel nincs baj, de be is árazza a sorozatot: egy popkorn akció lesz  rágógumiföldéről, ahol minden nagyon rossznak néz ki, de még pont annyira, hogy a történet tovább tudjon gördülni. A férfi szereplők mellé igyekeztek néhány fontosabb női alakot is a történetbe kanyarítani, hogy ne érződjön annyira durva kolbász-fesztiválnak a sorozat. Albert anyja mellett két fiatal lánynak jut nagyobb szerep, az egyik Chole, aki az arany elpasszolásával segít a fiúkon, a másik pedig Lotte, a kubai maffiózó a barátnője. Fontosak a történet szempontjából, de inkább a funkciójuk jelentős, de nem sikerült igazán érdekessé és esendővé varázsolni őket, mindketten túl szépek ahhoz, hogy igazak legyenek, a fiúk mégis rájuk vannak szorulva. 

Nincsenek túl nagy gondok a Blöffel:  igényes munka, fiatal, izgalmas arcok a szereplők, de egy több mint 15 éves filmből veszi az inspirációt, így aztán a végeredmény minden, csak nem friss. Bármennyire is szerették volna az aktuális állapotokhoz igazítani a történetet, például mobiltelefonokkal, az összkép nem elég bátor ahhoz, hogy igazán mainak érezhessük. Így viszont nem lesz az a zászlóshajó, amire a Crackle-nek szüksége lenne. Persze innen Magyarországról nézve ez nem túl nagy probléma, tíz héten keresztül lesz a Viasat 6-on egy új sorozat, és kész.