A BBC éppen a dél-koreai bel- és gazdaságpolitikai helyzetről készített komoly, élő interjút egy valószínűleg ott élő szakértővel. Az még nem igazán zavarta meg a műsort, amikor a háttérben betotyogott a szakértő mögé egy kisgyerek: a riporter levegőt sem véve fűzte bele a mondatába, hogy "Azt hiszem, bejött az egyik gyereke".

De utána pár másodpercben lemegy egy teljes és tökéletes Benny Hill-show: mikor a gyerkőc már épp elkezdene rajzolgatni az asztalnál, mögötte, egy járássegítőben gurulva, apró kezeivel őrülten kalimpálva megjelenik egy még kisebb gyerek, őt pedig egy láthatóan halálosan ideges anyuka (vagy dadus?) követi, aki - nem tudva, hogy ezzel semmit sem segít a helyzeten - megpróbál összegörnyedni, és úgy kiterelni, vagy inkább kirángatni a gyerekeket a szobából, aminek viszont idő közben becsukódott az ajtaja.

A riportert mindenesetre nem nagyon érdekli a dolog, de a szakértő arcán és sűrű bocsánatkérésein az tükröződik, hogy ennél még Észak-Koreában is szívesebben lenne, az se baj, ha valamelyik kínzótáborban, ha cserébe véget ér végre az őrület a háta mögött - és az egész világ előtt.