Egészen szürreális napokat élünk: nem elég, hogy a válogatottunk nemcsak nem ég le, de egyenesen az Eb eddigi legszórakoztatóbb meccsét játssza Portugália ellen, és így most már harmadszor telnek meg nagyobb köztereink ünneplő szurkolók ezreivel, de olyanok is megtörténhetnek, hogy Hajdú B. István verset mond.

Én még emlékszem valamelyest a nyolcvanas évek televíziózására, és akkoriban láttam utoljára hasonlókat, ami összefügghet azzal is, hogy akkor voltak utoljára valamirevaló nemzetközi eredményeink fociban. A Mexikó előtti hetekben például teljesen normálisnak számított volna, ha mondjuk Vitray Tamás vagy Knézy Jenő kiáll egy saját költeménnyel (szerintem a Képes Sportban nagyjából minden héten leközöltek egy hasonló átköltést), most meg mindenki megdöbben.

Tény, hogy József Attila Altatója (Ébresztő címmel) Dzsudzsák Balázsnak címezve morbid hatást kelthet sokakban, én viszont inkább csak ámulva néztem, amikor szembesültem vele, mert nem hittem el, hogy ilyen megtörténhet. A Zimány Lindától Böde Dániel pofára eső zsíroskenyeréig számos aktuális utalással telezsúfolt vers a példa arra, hogy bármi megtörténhet: ha Hajdú B. István elszavalhatja ezt a köztévében, akkor tényleg nincs a világon lehetetlen. Élvezzük ki, hogy most nem a megszokott mederben mennek a dolgok!

(A verset egyébként láthatóan még az Eb előtt vették fel, képzelhetjük, mennyire izgulhatott a kommentátor, hogy legyen alkalom bejátszani ezt a felvételt még a szilveszteri műsor előtt, de arra, hogy Dzsudzsák két lövéséből is gól születik pont a portugálok ellen, valószínűleg még ő sem számított.)