Ha van olyan, hogy modernkori tévés intézmény, akkor Adam Savage és Jamie Hyneman tuti az: az Állítólag… műsorvezetői hamar igen nagy népszerűségre tettek szert városi legendákat, hiedelmeket, tényeknek beállított találgatásokat feldolgozó és megcáfoló, vagy éppen megerősítő műsorukban. A műsorban több vendégműsorvezető is feltűnt, közülük Kari Byron, Tory Belleci és Grant Imahara húzta a legtovább, de mivel a nézettség a 14. évadra annyira visszaesett, a producerek váltottak, és a Discoveryn most látható 15. évadban már csak Savage és Hyneman szerepel. Erről és a további újításokról is meséltek nekünk Pasadenaban, a TCA-turné téli állomásán, januárban.

Kezd kifulladni a formátum?

JH: Adam nagyon okos fickó, iszonyú lelkes, és nagyon érdeklődik minden iránt. Van még egy rakás dolog a tarsolyunkban, nem mondanám, hogy elfáradtunk volna.
AS: Az Állítólag… akkor indult, amikor a jobb szó híján házibarkács mozgalom is, megjelentek azok az újságok, amikben a téma iránt érdeklődők tanácsokat kaphattak arra, mit, és hogyan kell vagy lehet házilag összerakni úgy, hogy lehetőleg ne csonkítsák meg magukat, és most, amikor egy kilencéves kislány is tud már 3D-ben akár ruhát nyomtatni magának, is tudunk újat mutatni, szóval nem, nem fulladtunk ki.

A geekek aranykorát érjük? A The Big Bang Theory (Agymenők) hétről hétre 18 millió embert érdekel.

AS: Nem mondanám, hogy aranykor, de izgalmas korszak, az tuti. Engem arra az időre emlékeztet, a II. világháború utánira, amikor az autók már nemcsak egyforma, fekete dobozok voltak, mert a gazdájuk már alakítgathatott rajtuk dolgokat, és amint erre lehetőség nyílt, nem is kevesen éltek vele. Én abban a korban nőttem fel, amiben a számítógép volt a fekete, vagyis ugye szürke egyendoboz, én még nem piszkálhattam a rádiót, a telefont, most meg itt van mindenki kezében egy erőmű, amit kedvére alakítgathat. Az Állítólag… és az Agymenők is arra játszik rá, hogy a világ hirtelen kinyílik, ha kicsit innovatívabbak vagyunk.
JH: Az Állítólag… továbbra is arról szól, hogy felgyűrjük az ingujjunkat, és a minket körülvevő tárgyakkal interakcióba lépünk, és kezdünk velük valamit. Nem tudom, hogy ez a geekek kora lenne-e, én inkább természetes evolúciónak nevezném, az emberek egyszerűen szeretnének változtatni a környezetükön.
AS: Amit nagyon komolyan veszünk, az az, hogy a tudomány nem csak a fiúk privilégiuma, nemcsak azokhoz a srácokhoz szólunk, akik szeretnek gyufával játszani, hanem mindenkihez. Nagyon jó tudni, hogy kislányokat is érdekelnek a műsorban bemutatott dolgok, nincs is annál jobb érzés, amikor valaki megírja nekünk, hogy a műsor miatt kezdett el a fizikával foglalkozni, és most felvették az egyetemre, ahol robotikát fog tanulni. Az ilyenektől padlót fogunk.

Tudósoknak tartják magukat, vagy vagy szórakoztatóipari szakmunkásnak?

AS: Történetmesélők, ehhez ragaszkodtam 11 éve is, és most is ezt vallom. Hétről hétre mesélünk el újabb sztorikat, és mivel az emberek természetüktől fogva nagyon szeretik az ilyesmit, úgy tanulnak meg dolgokat, hogy közben mesélünk nekik. Azért van nyelvünk, hogy meséljünk, nem azért mesélünk, mert nyelvek léteznek.
JH: Én a mai napig nem hiszem el, hogy a tévében szerepelünk, és amikor magyarázunk, igyekszem kizárni a kamerákat, és csak az létezik, az a fontos, amiről éppen szó van. Engem nem annyira érdekel a sztori, bár értem, hogy azt is el kell mondani, fel kell venni, hogy műsor lehessen, és ami sokkal fontosabb, hogy megkapjam a fizetésemet - ezt le ne írja, na jó, most már mindegy - de hálistennek Adamet ez a része jobban érdekli a melónak, mint engem, így rá is hagyom a mesélő szerepét.

Mi a helyzet az új felállással? Miért kellett távoznia a a Grant-Kari-Tory-triónak?

AS: Nézze, ez nem a mi döntésünk volt, nagyon jó barátainkat veszítettük el bizonyos értelemben, de amennyire én tudom, nem tudtak megegyezni a Discovery Channellel. Ezt a műsor executive producere úgy magyarázta, hogy gondoljunk bele: 11 év után egy sima krimisorozatól is kiírnak szereplőket, egyszerűen azért, mert minél többet dolgozol a tévében ugyanazon a sorozaton, annál magasabb a fizetésed, és egyszer eléri azt a pontot, amikor már anyagilag nem rentábilis a műsor mellet megtartani.

A távozásuk mit jelent a műsor szempontjából?

AS: Praktikusan annyit, hogy mostantól kettőnknek kell összerakni és levezetni egy nettó 42 perces műsort, és feleannyi időnk van az egészre, mint eddig. Mindenre oda kell figyelnünk, nem ereszthetünk le azzal, hogy "oké, ezt majd megoldják ők", mert nincs "ők". Ez valahol megnehezíti a dolgunkat, viszont arra sarkall, hogy újabb megoldásokat, módszereket találjunk ki, kicsit fel is dobja a kreatív munkát, bármennyire is rosszul hangzik ez.

Milyen lesz az új évad?

AS: Mivel óriási film- és jelmezrajongó vagyok, ne röhögjön, van ilyen, tényleg, szóval nekem ez az új évad olyan, mint egy ajándék. Foglalkozunk a Simpson-családtól a Szupercsapaton át az Indiana Jones-filmekig mindennel, előkerül a Breaking Bad-fináléban látott M60-as, távvezérlésű gépágyú is. Az Indiana Jones-filmekkel már nagyon régóta akartam foglalkozni, nagyon érdekelt az ostorok működése, hogy tényleg lehet-e őket úgy, és olyan fegyverként használni, ahogy a filmekben, és ehhez meghívtuk a műsorba azt a férfit, aki Harrison Fordot betanította az ostor használatára, sőt, az a férfi készített nekünk egy ostort, aki a filmekhez is szállította a kelléket. Az ostorcsattogtatásból nagyon alapos leckét kaptunk, de emellett lehetőségünk nyílt a filmek ikonikus jeleneteit is újrajátszani, és megnézni, hogy a valóságban hogyan működnének a dolgok, amiket a moziban láttunk. Például megcsináltuk az első film nyitójelenetében látott szakadékot, felette a gerendával, és igyekeztem átlendülni a túloldalra az ostor segítségével, miközben, hadd tegyem hozzá gyorsan, autentikus Indiana Jones-jelmezben voltam. Ez volt az egyik legjobb jelenet az évadban, legalábbis nekem.

Hogyan jut el egy ötlet a képernyőre?

AS: Először is leülünk, és megbeszéljük, hogy mennyire kivitelezhető az ötlet, hogy mi az a módszer, amivel a legjobban le lehet tesztelni. Az első kísérlet mindig a legegyszerűbb lesz, az alapállása az, hogy két faszi a garázsban ezt hogyan bütykölné össze, a klasszikus, tízdolláros, házibarkács kör. Felmérjük, hogy ennek a körnek milyen eredménye lehet, és tekerünk rajta egyet, jön egy köztes próbálkozás, majd a végleges - azt mindvégig tudjuk, hogy mi lesz a végső következtetés. Enélkül nem kezdünk bele, ahogy egy stand-up komikus is pontosan tudja, mi a poén a vicc végén. Aztán elkezdjük a forgatást, és semmi nem úgy alakul, ahogy elképzeltük. Az a legjobb Kaliforniában, különösen az északi részében, hogy egy napnyi autóúton belül mindenféle klímát megtalálhatunk, a sivatagitól a havas hegycsúcsokig. Ez azt jelenti, hogy ha nem úgy sül el a dolog, ahogy terveztük, mindig van valaki, akit fel lehet hívni, hogy segítsen, és egy másik helyszínen is kipróbáljuk a dolgot.
JH: Amiben az Állítólag… más, mint a többi hasonló műsor, az az, hogy a képernyőre kerülő produkciók legalább felének tudományos alapja van, és nem azért filmezzük le, mert jó benne a sztori. Ez nem egyszer okoz gyakorlati problémákat, hiszen egy tévéműsorban el kell adni a dolgokat, miközben minket leginkább a tudományos kíváncsiság hajt, és a módszereink, ha nem tévéről lenne szó, nem lennének olyan látványosak - ebben kell kompromisszumra jutni, megtalálni a megfelelő egyensúlyt a szórakoztatás és a tudomány között.
AS: Nem egy műsor igyekezett utánozni a mienket, volt köztük jobb és rosszabb próbálkozás is. A bénábbakról üvölt, hogy úgy rakták össze, hogy egy producer leült, és megmondta, minek kell képernyőre kerülnie. A tévé általában ugye így működik. Az Állítólag… esetében ez nem így van, mert ugyan mi is leülünk a stábbal, és megtervezzük a forgatást, de ha a végén nem úgy sül el a dolog, akkor is felvesszük az utolsó kockáig, és nem ragaszkodunk a kvázi forgatókönyvhöz.

Mi volt eddig a legmeglepőbb eredményt hozó teória?

AS: Van egy városi legenda egy fickóról, aki olyan részegre itta magát egy buliban, hogy nem tudott beülni a volán mögé, így meggyőzte egy haverját, hogy vezessen ő, csakhogy a haver vak volt. Úgy volt vele, hogy egy vak, jogosítvány nélkül vezető személyt még mindig kevesebbre büntetnek meg, mint őt ittas vezetésért. Beült a hátsó ülésre, és onnan irányította a havert. Megkértük egy vak ismerősünket, hogy vegyen részt a kísérletben, és az derült ki, hogy nagyszerűen vezet, mert kiválóan tudja követni az utasításokat. Már ha azokat egy józan embertől hallja. Berúgattuk Jamie-t, beültettük az autóba, és ugyan én sejtettem, mi lesz ennek a vége, de a végeredmény így is meglepett: amint elindultak, a külső szemlélőnek is nyilvánvaló volt, hogy az autót egy részeg irányítja. Jamie részeg utasításai nyomán a józan, vak sofőr úgy vezetett, mint aki hullarészeg. Iszonyú jól szórakoztunk a dolgon.

Gondolom nagyon unják már ezt a kérdést, de igaz, hogy nem jönnek ki egymással?

AS: A megfogalmazás nem jó. Nagyon jó kollégák vagyunk, kiváló a munkakapcsolatunk, és többet tudunk egymásról mint két jóbarát, viszont annyira eltérő a személyiségünk, az érdeklődési körünk, hogy a magánéletben nem vagyunk barátok.
JH: Nem járunk össze, azt hiszem ez a megfelelő kifejezés rá. Tiszteljük egymást, a másik munkamódszerét, azt, ahogy neki áll egy feladatnak, még akkor is, ha Adam az őrületbe kerget az előkészítési fázisban tett állandó megjegyzéseivel.
AS: Pedig pontosan tudom, hogy hiába nem látom át azt, amit akar, mire forgatunk, minden készen lesz.

Az Állítólag... új évada vasárnap délutánonként látható a Discovery Channel műsorán 17:00-től.