Képzeljük csak el, mi lenne, ha egyszerre hárommilliárd menekült szabadulna rá a világra, ráadásul, csak hogy a kereszténydemokraták is lilát hányjanak, egy szál semmiben. Ugye, hogy a világ összes országában menten a Fidesz-kézikönyv “mit kezdjünk a menekülthordákkal?” fejezetét fordíttatnák le rohamléptekben? A spanyol-brit koprodukciós Refugees című sorozatban márpedig ez az alapfelállás. Spoileresen meséljük el, milyen is ez a sorozat.

Egy szóval: jó. Kettővel: meglehetősen jó. A spanyol Atresmedia és a BBC Worldwide közös gyártású, nyolcrészes sorozata azzal indít, hogy egyszer csak megjelenik kibaszott sok pucér ember a Földön a semmiből, és a mellkasuk közepén, a bőr alatt vörösen izzik valami fény, és amikor kérdezik tőlük, hogy ezt így mégis hogy, azt mondják, hogy a jövőből menekültek, és slussz, ne tessen kérdezni semmi többet, mert nem válaszolhatunk, hiszen azzal a jövőt veszélyeztetjük, meg saját magunkat.

A jelenség az egész világot érinti, ezt a tévéből tudjuk meg, mert mutogatják az utcákat ellepő pucér népséget, de a sorozat értelemszerűen nem fókuszálhat az egész világra, így egy látszólag jelentéktelen spanyol falu sorsán keresztül ismerjük meg a történetet. A főszerepben egy család áll, középkorú fater, fiatalabb feleség, egy lánygyermek és egy fiú, utóbbi még születés előtt. Nagy vidéki birtokon élnek, a legközelebbi szomszéd 3 km-re, a falu központja vagy húszra, a kert végében erdő, benne Bambi és kis családja, a másik irányban hegyek, ami nem szeretne itt lakni, hazudik.

Aztán amikor egyik éjjel egy tökpucér faszi kopogtat be az ablakon, az ember átértékeli a dolgokat, és előveszi a puskát, mert családot meg kell védeni ugye. A családfő azonban mélyen vallásos, így a helyi paptól kér tanácsot, mit tegyen a pucéremberrel, aki időközben lelopja a kiteregetett ruhákat. A felebaráti szeretet nem csak erre az idősíkra korlátozódik, és Alex, az idegen, kap kosztot, kvártélyt, de makacsul hallgat a látogatás céljáról és mikéntjéről. Aztán persze megnyílik, és kiderül, hogy nem véletlenül pécézte ki magának a farmot, hanem azért, mert… És most megállunk, és nem spoilerezünk, mert tessék rászánni ezt a másfél órát, érdemes.

A duplarészes pilotból fájóan nyilvánvaló, mennyire előttünk jár a spanyol televíziózás (a brit partner leginkább csak anyagi és disztribúciós támogatást adott). A Refugees semmivel sem csúnyább, amatőrebb vagy idétlenebb, mint egy amerikai sorozat, a rendezéstől a díszletig a szereposztástól a forgatókönyvekig minden a helyén van, a színészek jók, pedig a legnagyobb név közöttük az a Natalia Tena, aki a Trónok Harcában Oshát alakította. A többieket még mellékszerepekből sem nagyon ismerhetjük, mégsem rosszabbak, mint egy átlag amerikai vagy brit sorozat szereplői.

A sztori alakulása felidézi a Terminátortól kezdve a Vissza a jövőben trilógiában elsütött összes időparadoxont, és biztos vagyok abban, hogy ez a “nem pofázunk a jövőről” dolog csak ideig-óráig tartja majd magát, és azt is megtudjuk, pontosan micsoda elől menekültek a jóemberek a múltba, és hogyan. A főszereplő család minidrámáját a második részben rendesen kibontják, és sorban hullanak ki a csontvázak a szekrényből, melyek közül egy akkora ótvaros nagy paradoxonnal jár, hogy a fal adja a másikat, de ha az ilyesmit nem veszi be a gyomrunk, ne nézzünk időutazós sorozatokat. Nemcsak erről szól a Refugees, hanem arról is, milyen előítéletekkel vagyunk a menekültek iránt, mennyire idióta tud lenni az ember, míg mások megmutatják, milyen az igazi önfeláldozás. A központi kérdés persze az, hogyan etessünk hárommilliárd új, éhes szájat, amikor a bolygó erőforrásai eleve korlátozottak? 

Egy apróság a végére: nem tudom, hogy a főcímet ugyanaz a cég készítette-e mint a True Bloodét, de a hasonlóság kísérteties. Ettől még fasza, persze.

Hol látható: nálunk sehol, a torrentáruházban érdemes keresni péntekenként.