Van egy férfi meg egy nő. Mindketten házasok, a férfi azt hiszi, boldogan, a nő tudja, hogy nem. Külön világban élnek, a férfi Brooklynban, a nő Long Islanden, egy kisvárosban, ahová a városi népek nyaranta járnak le vakációzni. A férfi tanárként dolgozik, de túl van egy könyvön, ami mellett mindenki elment, a nő pincérnő egy étteremben, ahová a vakációzó turisták általában betévednek. Noah itt látja meg először Alisont. Ez a Showtime The Affair című, tízrészes sorozatának felütése, és ha valaki semmi nem tud róla, akkor javaslom, itt hagyja abba az olvasást, szedje le, nézze meg, és holnap jöjjön vissza. Nem fog csalódni. Akik végeztek az első évaddal, azok bátran klikkoljanak.

Ez volt az a sorozat, ami a pilottal úgy berántott, hogy megállás nélkül nyolc részt daráltunk le belőle a feleségemmel. Nem mellesleg: ez az a széria, amit kötelező a csajunkkal/pasinkkal közösen nézni, mert ahogy a főszereplők visszaemlékezései is mások, a sztorit is másként dolgozzák fel a férfiak és a nők. A The Affair ugyanis az a sorozat, amiben az érem mindkét oldalt megmutatják nekünk. A készítők (a House of Cards első évadát író Sarah Treem és a Homeland izraeli eredetijét kitaláló Hagai Levi) minden epizódot két részre bontottak, melyekben elmesélik nekünk azt, hogyan látta a történetet Noah és Alison. És ha azt tetszenének hinni, hogy egy visszaemlékezésben csak apró különbségek lehetnek két ember verziója között, hát kurvára nagyon tetszenek tévedni.

A történet kerete egyébként egy gyilkossági ügy nyomozása: a két főszereplőt kihallgatják a rendőrségen külön-külön, és ennek során idézik fel a nyári kalandot, mert ugye azt ki lehetett már ennyiből is találni, hogy ezek ketten egymásba gabalyodnak. A felszínen a The Affair egy kriminek tűnik, egy újabb rétegben már romantikus szerelmi drámára hajaz, de legbelül iszonyú bensőséges karakterdráma lesz belőle, ami két ember motivációit boncolgatja, azt, hogy mi mozgatja őket, honnan hová jutnak el egymás segítségével.

Noah írónak képzeli magát, de első regénye tré lett, amit apósa, a sikeres bestselleríró nem győz eleget az orra alá dörgölni. Felesége, Helen, sikeres üzletasszony és milliomos szülei egyetlen örököse, Noah pedig ettől csapdában érzi magát, és egyre frusztráltabb attól, hogy az após-anyós páros ha máshogy nem is, de anyagilag igencsak rátelepszik az életükre. Alison egy szerény háttérrel bíró vidéki lány, aki hozzáment az egyik helyi nagybirtokot igazgató csalág legidősebb fiához, Cole-hoz. Aztán született egy fiúk, és éltek mint hal a vízben, míg a négyéves gyerek tragikus körülmények között meg nem halt. A házasság gajra megy, a feldolgozhatatlan tragédiával sem a nő, sem a férje nem tud megbirkózni, így inkább a dugásba menekülnek, ami minden, csak nem bensőséges közöttük, úgy esnek egymásnak, mintha csak a fájdalmukat igyekeznének kiüríteni a testükből, de mindhiába.

A két főszereplő kapcsolata nyári kalandnak indul, ártatlannak tűnő, de az első perctől nyilvánvalóan súlyos következményekkel járó flörtökkel - a feleségem az első közös perc láttán megmondta, hogy ez sokkal komolyabb lesz, mint egy futó kaland, és igaza volt: a két, otthon csalódott ember egymásban talál vigaszt, vagyis is inkább lel rá arra az énjére, amilyen mindig is szeretett volna leni, vagy amilyenné ismét akarna válni. Az első rész történetéből azonban hamar kiderül: ezek ketten nagyon nem egyformán emlékeznek a dolgokra, arra, hogy ki kit szólított meg először, ki rebegtette meg a pilláját és tolta oda az altestét a másiknak, sőt, még abban is nagy eltérések mutatkoznak, ki milyen ruhában volt, vagy milyen frizurát viselt.

A sorozat pont ettől jó, életszagú, hiszen az, hogy ugyanarra a dologra pár év távlatából két ember ugyanúgy emlékezzen vissza, az majdhogynem kizárt, de ha mégis, az elmesélésben biztos lesznek különbségek - másként emlékszik vissza egy tengerparti együttlétre egy eleve kanos férfi és egy, a dolgokba csak lassan belejövő nő, és így tovább. Rém izgalmas és szórakoztató azon tépelődni, hogy vajon melyik verzió igaz, vajon a férfi hazudik-e vagy a nő, vagy esetleg egyikük sem, csak simán kiszínezik a sztorit, sőt, ez részenként is váltakozik, mert hol ez egyik verzió tűnik hitelesebbnek, hol a másik.

Ahogy haladunk előre a történetben, egyre több háttérinfó kerül elő a főszereplőkről és környezetükről, a karaktereket szépen lassan bontják ki, és amikor számítunk valamire, akkor tuti kapunk az arcunkba valami hirtelen fordulatot - én például nem gondoltam volna, hogy Noah bevallja a kalandot a feleségének. A sztori ugyanis az évad utolsó harmadában már nemcsak Long Islanden, hanem Brooklynban is játszódik, ami egy kicsit megborítja a párhuzamos elbeszélést, és még több időt hagy a karakterépítésre.

Hálás, de nagyon kemény meló ez a két főszereplőnek, Ruth Wilsonnak és Dominic Westnek, akiknek tulajdonképpen a játékidő 80 százalékában ugyanazokat a jeleneteket kell eljátszaniuk kétszer, de mindkét esetben tök másképpen. Szerencsére az alkotók nagyon jól összeszedték a szereplőgárdát, a mellékszerepekben Maura Tierney (a feleség) és Joshua Jackson (a férj) is nagyon jó, de ne menjünk el az idegesítő tinilányklisét kimaxoló Julia Goldani Telles mellett sem, mert ő is nagyon jó. Wilson és West viszont messze kiemelkedik a mezőnyből, láthatóan élvezik a szerepüket és megvan közöttük az a kémia, ami nélkül ez a sorozat soha nem működhetne.

A The Affair az év egyik legjobb újonca, néhol izgalmas, másutt szívbemarkoló, de mindvégig feszült, aprólékosan kidolgozott karakterdráma, amiben ugyan van egy gyilkosság, de istenigazából engem nem is érdekel, mi történt, hogy ki a gyilkos, és miért ölt, mert az, ami a két főszereplő között zajlik, sokkal érdekfeszítőbb. Az első évadot egy baromi nagy cliffhanger zárta le, így fogcsikorgatva várom a második évadot, amiben már nemcsak két, hanem négy nézőpont-karakter is lesz (Helen, Noah felesége és Cole, Alison férje is elmeséli a sztori bizonyos részeit a saját szemszögéből), így még izgalmasabb lesz a lélektani dráma.