Az értelmetlen rebootok, remake-ek, prequelek, sequelek és más anyám kínja pénzcsináló módszerek korában csak egy nagy sóhajjal kombinált szemforgatással fogadtam a hírt anno, hogy a Tini nindzsa teknőcök is megkapja a maga újrakezdését, méghozzá Michael "Szargyáros" Bay segédletével, aki egyszer (francokat egyszer, négyszer) már hazavágta egy generáció meghatározó gyerekkori élményét. Mindenki kedvenc verekedő teknőseire valószínűleg ugyanaz a sors vár, mint mindenki kedvenc verekedő robotjaira, vagyis az eredeti alapanyag pofátlan szétbarmolása. Pedig ahogyan a Transformers, úgy a Tini nindzsa teknőcök (innentől TMNT) is komoly kultusz épített ki magának a rajongóknál, leginkább a tévés rajzfilmeknek köszönhetően.

Teenage Mutant Ninja Turtles (1987)

Az első, egyben legismertebb rajzfilmsorozat a franchise történetében, ami mellesleg minden idők egyik legsikeresebb animált tévés szériája is. Egy viszonylag kicsi stúdió, a Murakami-Wolf-Swenson készítette egy francia animációs céggel karöltve, amikor egy - szintén nem nagypályásnak számító - játékcég meglátta a potenciált a TMNT-képregényekben. Az eredetileg ötrészes minisorozat végül tíz évadot ért meg és Magyarországon is óriási népszerűségnek örvendett a gyerekek körében. Az 1984 és 1992 között születettek között biztosan rengetegen emlékeznek, hogy a '90-es években nem volt olyan óvodai/iskolai farsang, amikor ne lett volna valamelyik gyerek óriás teknősbékának öltözve fegyverrel a kezében. Én Raffaello voltam (a képen elöl állok). Mondjuk arra nem emlékeztem, hogy a magyar intro ennyire borzalmas.

A képregény kissé sötét, erőszakos tónusát jóval gyerekbarátabbra cserélték, kicsit változtattak az eredeti sztorin, mind a négy teknősnek saját színt adtak, és kész is volt az egyik legsikeresebb szuperhőssorozat, ami nem a DC vagy a Marvel tulajdona. A kulcs a négy karakter személyiségében volt, még egy hatéves gyerek is fejből vágta, hogy a kék a vezér, a piros a magányos menő, a lila az okos, a narancssárga meg a vicces. Ja, és nagyon szeretik a pizzát.

Ezzel meg is volt alapozva a kereskedelmi siker, a játékgyártók degeszre keresték magukat a franchise-zal, de a készítők nagyon figyeltek arra, hogy a kiegészítő karakterek is működjenek. A kissé bizarr kultusszal övezett April O'Neil, a sporteszközökkel bűnüldöző Casey mellett a gonoszok is mind emlékezetes karakterek, a két cyberpunk mutánstól kezdve a maszkos Zúzón át Krangig, aki valószínűleg a legundorítóbb kinézetű ellenség a gyereksorozatok történetében.

Az óriási sikert hamar három nagyjátékfilm is követte, majd később a sorozat is átváltott valamivel komolyabb hangvételre, amikor a '90-es évek közepe felé minden gyerekrajzfilm sötétebb hangulatot kapott. A tíz éven át remek animációs munkával készülő sorozat végül elegánsan búcsúzott el, hogy aztán egészen röhejes folytatást kapjon a franchise az tévében.

Mutant Turtles: Superman Legend (1996)

Naná, hogy muszáj volt valami anime is a japán játékpiacra, de hiába a menő rajzolás, ha a történet még az eredeti műnél is nagyobb baromság. A teknőcök itt már képesek tovább mutálódni, sőt, négyen egyesülnek a nagy Teknős Szent képében, aki konkrétan Rozsomák szürke ruhában és szárnyakkal.

A bődületes ökörségből két felórás epizód készült, aztán Japánban is úgy gondolták, hogy ezt talán hagyni kéne az amerikaiaknak elrontani inkább.

Ninja Turtles: The Next Mutation (1997)

A kultikus rajzfilmsorozatot Amerikában egy élőszereplős sorozat váltotta, ami a mozfilmek történetét vitte tovább. Abban mindenki egyetért, hogy ennél nevetségesebb faszságot rég találtak ki, amit csak tetéztek azzal, hogy behoztak egy ötödik, lányteknőst, hiszen nyitni kell a lányok felé is, sőt, még azt is kitalálták, hogy a teknősök valójában nem is testvérek, full kiherélve a köztük működő kémia egyik alapját. Hát, elég csúnya vége lett a sztorinak, a borzalmas jelmezek, kiherélt történet és az ismert karakterek hiánya ellenére egész jó számokat hozott a sorozat, azonban a készítők is érezték, hogy ez túl kellemetlen. Annyira kellemetlen, hogy Peter Laird, a képregények megalkotója megtiltotta Kevin Munroe-nak, a 20007-es TMNT-film rendezőjének, hogy bármilyen szinten, akár csak viccként is megemlítse az ötödik teknőst.

Teenage Mutant Ninja Turtles (2003)

A borzalmas élőszereplős sorozat évekre hazavágta a franchise-t, egészen 2003-ig kellett várni, amikor is rebootolták az egészet. A kor domináns stílusának megfelelően a rajzolás áramvonalasabb lett, kevesebb bohóckodás és marhulás került bele, és sokkal több figyelmet kapott az akció. A készítők ráadásul próbáltak minél többet átvenni a képregényekből, ezért a négy teknős nemcsak maradt sztereotíp szereplő, hanem jóval komplexebb személyiséget kreáltak nekik - ha már a szemek animálását ellustulták.

A kifejezetten pozitív fogadtatású első négy évad után azonban a készítők kezdték elszúrni a dolgokat, addig változtatgattak a rajzoláson, amíg egy olcsó Flash-játék grafikáját meg nem kapták, különböző árnyalatú bőre lett a teknősöknek és még az időben is előre küldték őket. A vége felé elkezdtek szemet is rajzolni nekik, mert hát miért is ne. Itt már kezdett szétesni az egész, pedig még Usagi Yojimbóval is volt crossover epizód, ami valljuk be, elég király (az első szériában is volt ilyen, de az nem aratott osztatlan sikert az Usagi-fanoknál).

Mindettől függetlenül a reboot 6+1 évadot ért meg, a fanatikusok között gyakran hallani hangokat, hogy még az első szériánál is jobb, hiszen rendkívül sokat, egész történetszálakat vesz át a képregényekből, ami mindig megbecsülendő. Viszont mivel a Fox, azon belül is a Fox Kids volt a megrendelő, a sötétebb tónus soha sem tudott annyira elsötétülni, amennyire mindenki szerette volna. A későbbi évadok gyengébb animációjától eltekintve ez a sorozat erősen ajánlott azoknak, akik kedvelik az évezredforduló eleji rajzfilmeket, hiszen ekkoriban rengeteg olyan, abszolút vállalható újragondolás született, ami nagyon ügyesen egyensúlyozott a gyerekek és a felnőttek figyelme között.

Teenage Mutant Ninja Turtles (2012)

2009-ben a Viacom 60 millió dollárért megvette a TMNT jogait Peter Laird kitalálótól, és már is elkezdtek dolgozni egy CGI-vel készülő sorozaton, illetve a most bemutatott nagyjátékfilmen is. Én ugyan konkrét ellensége vagyok a számítógépes animációnak, de állítólag a Nickelodeon saját verziója a maga nemében van olyan jó, mint az első sorozat. Ugyan az eredettörténetet megváltoztatták, már legelején behozva földönkívüli történetszálat, a teknőcök tényleg tinédzserként viselkednek, Donatello konkrétan halál oda van Aprilért.

A Nickelodeon nagyon figyelt arra, hogy megfogja a kicsiket, így visszatértek az ökörködős hangulathoz, olyan szinkronhangokat megnyerve maguknak, mint Jason "Pitebaszó" Biggs, Sean Astin és Rob Poulsen, rengeteg korábban működő történetet és karaktert átvettek az előző szériákból, és talán minden eddiginél eltérőbb személyiséget csináltak a szereplőknek. Nem véletlenül rendelték be már a negyedik évadot is. Bármennyire is ellenkezem, ezt az összeállítást megnézve még én is felröhögtem párszor.

Egészen meglepő, hogy a TMNT-franchise-t eddig kizárólag akkor tudták elrontani, amikor hús-vér embereket próbáltak mutáns teknős ruhába rejtve eladni, de mindig kiderült, hogy egy ennyire debil, mégis meglepően jól működő koncepció nem fér el a Megan Fox-pornó mellett.