A CW sorozata pompás első évadot zárt, olyat, amit néha itthon többen láttak, mint az amerikai tévében, nem viccelünk. Féltettem a másodikat, attól tartottam, hogy elkényelmesednek az írók, és jön a Smallville-betegség, bár ott is csak a negyedik-ötödik évad tájékán köszöntött be a dögunalom és a "kit érdekel" epizódok sokasága. Kár volt aggódni, a második etap, ha lehet, az elsőnél is jobb volt. Spoileres duplakritika jön.

Én soha nem voltam képregényrajongó. Nem nagyon érdekelt Batman, Pókember szerintem egy hülye pöcs, Superman meg szimplán csak cheatel az örök élettel, a végtelen lőszerrel, sérülésmentes GOD-móddal meg a többivel. Aztán Christopher Nolan berúgta a kunyhó oldalát, és a másik oldalon kilépett belőle egy olyan Batman, akit lehetett szeretni, akinek lehetett drukkolni, aki emberből volt. Esendő szuperhős az erkölcsi fölényét fitogtató papírmasé karakter helyett. Az Íjász is pontosan ilyen karakter lett.

Az írók és a sorozatot kézben tartó producerek előtt minden kalapot meglengetek, mert soha nem hittem volna, hogy a második évadra még tudnak egyet tekerni a sztorin, és apróbb hullámvölgyektől eltekintve olyan frankón mesélik el a képregényekben gyökerező, de azoktól nagyon eltérő történetet, hogy a sorozat simán felkerült a hetente nézős, kötelező darabok közé. Oliver Queen a második évadban szinte mindent elveszít, amit csak lehet, a cégét, az anyját, és a húgát is, olyan ellenféllel (Slade Wilson) kell szembenéznie, akit tulajdonképpen ő kreált, és saját elveivel legalább olyan gyakran meg kell küzdenie, mint a gazemberekkel.

Az Arrow világa fejlődik, a karaktereknek íve van, sorsa, ami érdekli a nézőt, és mivel az írók habozás nélkül kinyírják azt a karaktert, akivel már nem akarna foglalkozni (vagy akinek a halála Oliver sztoriját előrébb viszi), van tét is. Az Arrow-ban valahogy valóságos a veszély, nem intézzük el egy legyintéssel a dolgokat, hogy a 39. percre úgyis megoldja Oliver az egészet, vagy ha nem akkor majd beszól valamit Felicity, és kész. A katartikus évadzárás, és a cliffhanger meg pláne jó volt, a Bérgyilkosliga és Slade mirakurutól beszakadt hadseregének pompásan megkoreografált, balettszerű tömegverekedése meg olyan volt, amilyennek egy akciójelenetnek lennie kell.

Ez egy kifejezetten jó, sorozat, és a fenti erények feledtetik az emberrel Stephen Amell mimikájának hiányát, vagy azt, hogy Katie Cassidy (Laurel) személyiségénél egy kólásdoboz is izgalmasabb. Ráadásnak ott van a szigetes múlt, illetve mostantól a ki tudja, hol játszódó, de továbbra is titokzatos előzménytörténet, amit párhuzamosan kapunk meg a jeleneseményeivel. Mikor lesz már szeptember? (sixx)

Az Arrow vitán felül a legszínvonalasabb képregényadaptáció a most futó tévésorozatok közül, és meg merem kockáztatni, hogy mellé az egyik legjobb akciósorozat. Nem aprózzák el a karaktereket, nem aprózzák el a téteket, és még mindig itt vannak a legjobban összerakott, legszebben megkoreografált verekedések - talán csak a Banshee egyes részeivel szemben marad alul. Popcorn szórakozás, de a abból a lehető legjobb. Az első évad remek volt, a második szerintem pedig nem csak hozta ugyanazt a színvonalat, hanem még emelt is rajta.

Magáról az évadzáróról: pofás befejezés volt, bár a CW helyében én inkább egyben adtam volna le a két utolsó részt valami special eventben, nagyon rápromózva, mert megérdemelte volna. Pörgött rendesen mind a kettő, jók voltak a fordulatok, és külön ügyes húzásnak éreztem, hogy nem csak a főszál, a jelen volt évadzáró jellegű. Hanem a szigetes, visszaemlékezős/flashback szálat is úgy építették fel, hogy egyrészt szervesen kapcsolódott a jelen eseményeihez, másrészről ott is akciós, leszámolós faszaság zajlott. Effektíve két sorozat két évadzáróját tolták be egy részbe úgy, hogy nem volt kellemetlen, nem ütött el, egyik se nyomta el a másikat, és nem csak izgalmas tudott maradni, hanem még hozzá is tett a történethez. Le a kalappal.

A szuperhősös műfaj nagy rákfenéje a főgonosz, mert hát szinte minden részben volt valami szupergonosz, akivel jól le kellett Olivernek számolni, úgyhogy a hetiben szállított rosszarcúak színvonalához képest valami kiemelkedőt kell alkotni. Ettől nagyon féltem az elején, de az Arrow megugrotta a lécet, méghozzá nem is akárhogy. Deathstroke, és a köré szerveződött kis tábor ugyanis nagyon ütősre sikeredett. Kellően összetett volt, kellően gonosz, mégis volt érthető motivációja minden tettére - ritka dolog ez manapság a tévében.

Hogy a műfajnál és a csatornánál maradjunk, a Smallville például a tíz(!) évados pályafutása alatt nem tudott olyan élvezetes, hiteles, és szépen felépített ellenfelet összekaparni szegény Supermannek, mint amit most az Arrow prezentált. Mondjuk igaz, hogy az Arrow ebből a szempontból jobb helyzetből indul, mert a Smallville a Superman-saga előtörténete, sokkal kevesebb fix ponttal, és sokkal több "csapdával" a történetben - ehhez képest az Arrow rengeteg mindent tálcán kap a képregénytől, amit aztán a készítők jó érzékkel gyúrnak tévében is jól fogyasztható verzióba.

Amivel bajom volt: még mindig akadnak karakterek, akik csak tölteléknek és agyaggalambnak vannak. Konkrétan páran csak arra jók, hogy legyen kit megmentenie Olivernek, már persze a városon kívül. Na, bumm. Ezen remélem, hogy az új évad változtat majd valamennyit, bár annyira nem volt zavaró. Az évadzáróban volt egy gagyi CGI robbanás, ezt én nem erőltetném - ha nincs rá pénz, akkor inkább ne égessük magunkat a gagyival, mert az picit szúrta a szemem.

Ami nagyon fasza: tetszett az évad végén a "cliffhanger" - aki látta a részt, azt tudja, hogy miért idézőjel. Az évadzáró nálam 9/10, az egész évadra meg rátennék egy kövér nyolcast. Nem igazán emlékszem olyan részre, ami kifejezetten gagyi lett volna, viszont elég sok olyan volt, ami után elégedetten csettintettem. Szóval pacsi a CW-nek, és hajrá. Én elégedett voltam, és várom a folytatást. (Deino)