Aktuálpolitikai üzengetés, halottnak hitt, de nagyon is élő és tűzrőlpattant anyuka, párhuzamos valóság - mozgalmas évadot zárt a Hawaii Five-0. A poszt írásának pillanatában a Twitteren éppen csak nem dobogós a #H50 tag, vagyis meglehetősen sokan beszélnek odaát a hétfő esti évadzáróról. Aki nem naprakész, esetleg a TV2-n követi a sorozatot, semmiképp ne kattintson, vagy ha igen, akkor ne háborogjon majd, hogy elrontottuk a szórakozását.

Ahogy az lenni szokott, a jók mindig szívnak. Esetünkben Kono, a csinos, ámbár kórosan sovány rendőrlány lett a közellenség, hála az évad első harmadában elhintett, majd jó sokáig altatott cselekményszálnak. Mert ez a lyány bizony belezúgott a helyi Yakuza főnökének fiába, aki ráadásul apja örököseként úgy vinné tovább a családi bizniszt, hogy az már törvényes. Yakuza öcsi meg éppen csak most szabadult a sittről, és máris rosszban töri a fejét: szépen lenyúlja Kono pisztolyát, teszi amit tennie kell, az őt börtönbe juttató valakit egy fejlövés garantáltan a másvilágra küldi. A holttest persze előkerül, Kono meg szopóágra, még szerencse, hogy McGarrették gyorsan elrejtik a rendőrök elől.

A Csapat eközben egy meglehetősen gyanús és meglehetősen véres repülőben vizsgálódik: naná, hogy a CIA nemlétező titkos börtöneiből nemlétező foglyok térítik el a nemlétező légijárművet. Egyből elő is húzzák a terrorkártyát, Amerika veszélyben van, indulhat a vadászat. Ki más segíthetne, mint a sorozat főgonosza, a néhány résszel korábban kilőtt és szétégett arcú Wo Fat. Ő most egy olyan szuperbiztos börtönben múlatja az időt, amit egy hadsereg vigyáz, a díszlettervezőt meg megihlette a Bárányok Hallgatnak és Fort Knox páncélterme.

Mark Dacascos egyébként végre kiélhette magát, egyenesen zseniális, ahogy előlép a sötétből és végre szemtől szemben láthatjuk azt, ami az arcából megmaradt. Külön tetszett az apró, de folyamatos kézrángás, nyilván jópár ideg is megsérült a nagy leszámolás során. Wo Fat egyébként népszerű a McGarrett család körében: kiderül, hogy Steve folyton kavaró anyukája is meglátogatta az úriembert. McGarrett kiakad, hogy az anyja már megint nem mond igazat, amaz meg pityereg, már éppen elmondaná, hogy ezúttal mi az igazság, a teljes igazság, de erre nincs idő, mert hát a terroristák még odakint császkálnak.

Nem mesélném el az egész epizódot, visszatérnék inkább Kono sztorijára. Sikerül bizonyítania, hogy a kisebbik Yakuza-fiú, Michael lőtt a pisztolyával, aki persze szintén sejti, hogy Kono már nyomon van, az összetűzés elkerülhetetlen. A két testvér egy ránézésre is nagyon drága villában ugrik egymásnak, egy ránézésre is nagyon oda nem illő szőnyegen viaskodnak, és ki nem találják: jófiú dulakodás közben megöli az öccsét. Említettem a szőnyeget, van róla kép is: valamelyik kellékes nagyon hanyag munkát végezhetett a sniccerrel, a kárpit meg tuti wall-mart gazdaságos valami. Vagy csak a kéró tulajdonosa nem akarta, hogy összeművérezzék a csodaszép márvány padlót.

Jófiúnak menekülnie kell, nyomában a Yakuza bérgyilkosai. Kono a szívére hallgat és a sráccal tart. Kísérőjük McGarrett anyu, így nem fogjuk megtudni, hogy mi a nagy titok, amit annyira el akart mondani a fiának. Na de nincs sorozat cliffhanger nélkül, az előbbi meg nagyon nem az, még akkor sem, ha az úti cél éppenséggel Kína. Úgyhogy irány a szuperbiztos börtön, Wo Fat nagyon örül, McGarrett már kevésbé: valakik éppen berobbantják a börtön falát, odakint komoly lövöldözés van, Steve meg egyedül az ősellenséggel. The others are coming - mondták anno a LOST-ban, a folytatásban meg Prison Break lesz. Talán. Merthogy az már nem derül ki, hogy kik akarják annyira Wo Fat halálát. Adott a korábban is említett nagyon befolyásos emberek. De ennyi erővel lehet, hogy Steve anyu és Wo Fat közös múltjában keresendő a megoldás. Nekünk marad egy riadtan néző McGarrett, meg egy páncélajtó, amit éppen lángvágnak.

Ennyit az évadzáró epizódról, de azért van még miről írni. Például a sorozat képi világáról, ami továbbra is elsőrangú. Az összekötő jelenetek láttán mindig az az érzésem, hogy nettó Hawaii útiflmet nézek: pálmafák, hullámzó tengerpart, szörfösök, dzsungel és vulkán, és persze az a bizonyos nagyon magas, zöldellő hegysor a King Kongból/Jurassic Parkból/LOST-ból és a sort még hosszan lehetne folytatni. Hawaii állam igyekszik kihasználni a sorozat hírnevét, így nem egy részben olyan helyen is forgathattak a készítők, ahova amúgy tilos a bejárás. Az is a sorozat javára írandó hogy minden részben van valami kulturális utalás (amellett persze, hogy az epizódok címei is hawaii nyelvűek): őshonos növények, népszokások, a szigetcsoport történelmének egy-egy ismert darabja.

A fényezés után jöhet a fikázás: a pofátlan és időnként agresszív termékelhelyezés. A Hawaii Five-0 készítői ebben sajnos dobogós helyen végeznek. Az még vicces volt, amikor a Microsoft betolta a telefonjait, legyen. Megszoktuk más sorozatban is, hogy a szereplők az éppen aktuális csúcsmodellekkel beszélgetnek. A Skype megjelenése is belefért: a videotelefonálás mégis jól mutat a képernyőn, meg elhiszem, hogy a tetthelyről látványosabb infókat lehet adni a laborban dolgozó szakiknak.

De amikor öt percen keresztül egy izzadtságszagú jelenetet kell bámulnom arról, hogy Hodor helyi kiadása, a szelíd, ámde nem túl okos rákárus, Kamekona helikopterszimulátorozik, olyan megjegyzésekkel, hogyaszondja ez a legjobb, amit megvehetsz... Komolyan azt vártam, hogy a tegnap estére időzített új XBOX-konzolról fog szólni az évadzáró epizód. Az már csak hab a tortán, hogy a General Motors autóit is mindig úgy sikerül megmutatni, hogy mindenki lássa: ezek aztán kurva jó verdák, nem törnek, gyorsak, ez kell neked is! Persze nem marad ki a sorból a Hilton szállodalánc sem: félő, hogy Amerika Kapitány és csapata legközelebb Paris vagy Nikki Hilton hátsóját menti meg, de ne legyen igazam.

Új szereplőkben sem volt hiány. Kezdésnek rögtön Steve halottnak hitt, ám nagyon is élő anyukája, Doris. Christine Lahti karaktere az egész évadban kavarta a szószt és rendesen kapta a muníciót az íróktól az anya és fia klisékhez. Fájdalmasan vicces volt például, amikor a kellően kanos Steve éppen rámászott Catherine-re, csak azt felejtette el, hogy az anyu az emeleten szépítkezik. Naná, hogy belerongyolt a légyottba. Chin Ho még az évad első részében elvesztette feleségét, őt igyekeztek pótolni a börtönápoló Leilani karakterével, aki az itthon a Rúzs és New Yorkból ismert Lindsay Price alakít. Bevallom, én először nem is ismertem fel a színésznőt: illetlenség ilyet írni, de vagy két számmal nagyobb ruhát hord az említett sorozat óta... Danny is megkapta a maga barátnőjét, Autumn Reeser személyében. A jónő-faktort egyébként ebben az évadban egyértelműen sikerült csúcsra járatni, ugyanis külön epizódot kaptak a Victoria's Secret címlaplányai. Screenshotot direkt nem csináltam, tessék használni a Google keresőjét.

Mellettük még jópár ismert arc is feltűnt egy-egy epizódszerepben. A LOST pilótája, Jeff Fahey például pontosan úgy mászott elő a dzsungelből, mint aki a LOST forgatása óta a vadonban kóborol. Anno azt írták valamelyik kinti tévés blogban, hogy az ő karaktere még visszatérhet, a sztorijában maradt is potenciál. Külön öröm volt a Robotzsaru, azaz Peter Weller szerződtetése, aki itt - meglepő módon - egy robotkezű mesterlövész karakterét játszhatta el.

Az is tetszett, hogy ezt a részt ügyesen ötvözték McGarrett apjával, annak idején ugyanis ő kapcsolta le, pontosabban csonkította meg a figura kezét. Ebből következően William Sadler is kapott pár percet az évadban, vele jó lenne több ilyen flashbacket látni. Ha már flashbackek: Terrence Howard kőkemény gengszterként tombolhatta ki magát, hogy aztán egy húsbárddal a szívében végezze. Treat Williams - nekem örökre Berger marad a Hairből - újabban nagyon felkapott lett epizodistaként: a Lángoló Chicagóban is vendégszerepelt, emitt meg McGarrett anyura startolt rá, meglehetős sikerrel. Említettem Kamekonát: az őt alakító Taylor Wily korábban versenyszerűen szumózott, ezt is sikerült belecsempészni a sorozatba: döntőbíróként értékelhette az amatőrök összeborulását. A producerek kipróbálták az interaktív televíziózást is: az egyik epizódban a nézői szavazatok alapján dőlt el a történet lezárása. Erre még rátettek egy lapáttal, ugyanis az egyik részt gyakorlatilag egy realitybe csomagolva adták el nekünk.

Régi mániám, hogy ha Hawaii, akkor kötelező piros Ferrarijával végre felbukkanhatna Magnum is, Annyira nem is lehetetlen ez, hiszen az eredeti Hawaii Five-O-ból (nem elírás, a mostani egy, a hatvanas-hetvenes években hatalmas sikerrel futó sorozat rebootja) kvázi spinoff-ként jött létre a nagybajszú sármőr és társai kalandja, több crossoverrel és utalással. Ugyan Tom Selleck (még) nem, de Larry Manetti (ő volt Rick, az idegesítő bártulajdonos) már vendégszerepelt az évadban, Frank Sinatra dalokat énekelve. A Magnum-vonalhoz kapcsolódik kapcsolódik az évad szerintem legnagyobb durranása is. Nem írok semmit, mindenki érteni fogja. Ezzel a videóval búcsúzunk az évadtól, folytatás szeptemberben.