Akárhogy is fáj időnként a közszolgálati média vezetésének, az MTV-t már csak az idősek nézik. Talán mert megszokták, hogy az állami egyes a fontos tévécsatorna, talán, mert idegesíti őket, hogy Antal Imre és Kudlik Juli helyett a többi adón mostanában az a műsor, hogy szürke, pixeles képen furcsán nagyra nőtt szájú nők matatnak tetovált pasik ágyéka körül.

Hiába erőlteti a magyar földet utolsó bitig végő hackereket, meg a tényfeltáró bulvárújságírást a köztévé, ha a célközönségnek fogalma sincs arról, hogy mégis mi az a trójai kémprogram, vagy hogy ki az a Maranec Fruzsina, és főleg, miért fontos, hogy kivel kopulál éppen. A fiatalabbak pedig láttak már nézhető műsort, és tudják, hogy nem elég ha színesen villog a képernyő, kéne valami használható tartalom is. A Maradj talpon meg ugyan jó, de mégsem lehet az egész közszolgálati tévét Gundel Takács Gáborral kitölteni.

Az aktív keresők figyelmét keresve pedig az MTV kicsit megfeledkezett az idősebb törzsnézőkről, talán mert azt hiszik, hogy úgyis elvannak a vallási műsorokkal, meg a Déli harangszóval.Vagy úgy gondolják, hogy úgysem találják a távvezérlőt. Pedig ott van az a tévé tetején, a TVR-Hét és a porcelán macska mellett.

A köztévé éveken át az archívumából élt, fogtak egy fiatal műsorvezetőnőt, becsavarták a haját és felpolcolták a melleit, aztán a fényköröket vető reflektorok elé tolták, hogy az újrahasznosított díszletelemekkel telezsúfolt stúdióban bejelentse a fekete-fehér Kabos Lászlót, vagy a Kádár-rendszert kritizáló Hofi Gézát. Néha Önök kérték volt a műsor neve, néha Hogy volt, vagy Kívánságkosár. De csak a főcím változott, a nosztalgiának hazudott ötlettelenség ugyanaz maradt.

Most, hogy saját pénzverdét kapott a közszolgálati média és hatvan milliárdot kell elkölteniük, végre felfedezték, hogy a nosztalgia nem csak annyit jelent, hogy betolják az archív felvételeket a BETACAM-lejátszóba. Inkább megrendeltek egy sorozatot a világról, amiben a Horthy-korszak soha nem ért végett, és ahol a bokát csapkodva vagyonokat eljátszó huszártisztek még mindig köztünk járnak. Kisztihand, ha bátorkodhatom megjegyezni, merveilleuse a piercingje.

Kapitány Iván Szájhősök című sorozata egy olyan Budapestet mutat be, ahol talán még Semjén Zsolt is szmokingban szivarozva mesélne legújabb vadászkalandjairól, és időnként szerényen a lenge öltözetű táncoslányok fenekére csapna. Ez a Budapest persze nem létezik, hiába a Moulin Rouge, hiába próbálják időről időre újraéleszteni a kabarét és a revüt, nincsenek már szeparék, és nincsenek flitteres kisestélyiben gyöngyöző pezsgőt kortyolgató úrinők sem. Persze vannak félhomályos asztalok, vannak kibuggyanó csöcsök és van tánckar is, de oda a báj, csak fáradt kurvák és sztriptíztáncosok próbálják rátukmálni a félmillióért kiszámlázott BB-pezsgőt a kanos turistákra. És ha mégis összefutunk a pesti éjszakában szmokingban, lenge öltözetű nőkkel mulató úriemberekkel, akkor tudhatjuk, hogy egy olyan apró szubkultúrával találkoztunk éppen, hogy hozzájuk képest még a mongol grindcore hazai rajongói is mainstream tömegmozgalomnak számítanak.

A Szájhősökben két éjszakai mulató küzd ugyanazért a híres revüénekesért, aki ugyanúgy iszik, szeret és dohányzik, mintha csak a harmincas években élne, csak nem Seress Rezső dalait énekli esténként, hanem Bikinit és Emil Rulezt. Béna hazugság ez, de ha scifinek nézzük, még szórakoztató is lehet.

A Szájhősök simán hozza a tavalyi próbálkozás, a Casino színvonalát. Persze azt a sorozatot az RTL Klub pár adás után eltüntette a műsoráról, de a köztévé botrányosan rossz műsorai mellett jó látni egy ilyen majdnem sikerült produkciót is.

A főszereplő Debreczeny Csaba ugyan nagyon férfiasan cigizik, de akkor is hiteltelenül hozza az unatkozó milliárdos feleségtől kezdve a takarítónőig mindenkit elcsábító szívtiprót. De legalább nem úgy néz, mint Hujber Ferenc, amikor a Hacktionben azt kell mondania, hogy “áttörtem az utolsó virtuális védelmi vonalat is”. A zenekar ugyan úgy játszik a háttérben, mintha nem is hangszereket fognának, hanem vasalódeszkát. De legalább egy-egy pillanatra tényleg érezhető és élvezhető a nosztalgikus revüvilág. Ugyan a cselekmény néha a Szeszélyes évszakok jelenetei idézi, de legalább nem az jut eszünkre rögtön a jelentekről, hogy jót tenne mindenkinek, ha párbeszéd helyett az egész alá Benny Hill kedvenc zenéjét kevernék.

A Szájhősök nem tökéletes, sőt inkább tökéletlen, de legalább bebizonyítja, hogy az ötven felettieknek is érdemes új, saját gyártású műsort adni. Persze bármilyen is lesz a sorozat többi epizódja, iszonyatosan nagyot fog bukni. A közszolgálati média döntéshozói ugyanis a polgári szivarfüstbe burkolózva úgy határoztak, hogy havonta csak egy részt adnak le a Szájhősökből. Havi sorozat pedig nem létezik, harminc nap múlva már Kapocs Zsóka dekoltázsára sem emlékszik senki, nemhogy arra, hogy volt egy sorozat, amiben a revü nem volt ciki, és Budapest olyan volt, mint Párizs.

A Szájhősök második része pénteken 21:35-kor megy az m1-en.