A Sons of Anarchy az a sorozat, amit már az első évadban is imádtam, és minden hibája ellenére imádok a mai napig, de Kurt Sutter készítő arroganciája és néha érthetetlenül lekezelő stílusa miatt nem tudok maradéktalanul és feltétel nélkül rajongani érte. Pedig Sutternek azét meg kéne még ennie pár tányér bablevest, ahhoz, hogy olyan dolgokat megengedhessen magának, amit még egy Aaron Sorkin sem nagyon mer, pedig ha valaki tud írni Hollywoodban, az ő. A SOA legutóbbi évada sokkal jobb lett, mint az előző, de még mindig tele van apró, idegesítő marhaságokkal.

Kezdjük azzal, hogy már megint nem tudom, hány tagja van a klubnak. Most nem a prospectekről beszélek, hanem a random megjelenő szakállas faszikról, akik csak úgy ott vannak, aztán meg eltűnnek, különösebb magyarázat nélkül. Nem értem, miért kell erőltetni az illogikus, sehová sem vezető, lezáratlan szálakat (Abel anyjának visszatérése és gyors távozása), és miért nem hagyják az esetek 90 százalékában hitelesen és hihetően viselkedő karaktereket úgy cselekedni, ahogy az elvárható lenne (Opie miért nem nyírja ki Clay-t?).

Ha ezeket a kifogásokat félretesszük, az évad frankó volt, felültünk az érzelmi hullámvasútra az elején és le sem szálltunk róla, a Clay-Jax, Clay-Gemma, Jax-Gemma, Gemma-Unser és Jax-Tara párosok szállították azokat a pillanatokat, amiket elvártunk tőlük, de számomra az évad legkellemesebb meglepetését Theo Rossi és Tommy Flanagan szállította a nagyon erős Juice-szállal. Ami viszont az évad főszálát, a Charmingba költöző államügyészt és a mexikói drogkartellt illeti, olyan érzésem volt a megdöbbentőnek szánt csavar láttán, mintha az írók egyszerűen nem tudták volna megoldani a kialakult helyzetet másképpen - a sorozat lezárására alkalmas lett volna a lebukás és az örök sitt/halál, de a folytatáshoz ezt nem lehetett meglépni.

Az a nagy baj ezzel a sorozattal, hogy a főszereplők közül senkit nem lehet kiírni sem így, sem úgy, mert nélkülük szétesik a sztori, amiből pedig mostanra mindent kihoztak a készítők, amit lehetett. Nem azt mondom, hogy nem akarom tovább nézni a SOA-t, hanem azt, hogy ami eddig mozgatta a karaktereket (Jax apjának halála, Clay gecisége, Gemma folyamatos manipulációi) az mostanra már rutinszerű lábjegyzetté vált, megvolt a katarzis, Jax tud (majdnem) mindent, Opie (a tévétörténet egyik legtöbbet szívó alakja Jack Bauer mellett) tudja, mi történt az apjával, Ottót már nincs miért mutogatni, szóval nem sok minden maradt az ötödik felvonásra.

Ha a következő évad elején Jax letérdel Tara elé, és rekedtes hangon harmincadjára is elmondja neki, hogyan akar kiszállni a klubból, majd 13 rész elteltével megint ott áll a kis mellénykében, a lábán a rettentő fehér tornacipővel, na akkor én végleg kiszállok a sorozat mellől. Apropó, 13 rész - csak én éreztem úgy, hogy a 14. epizódra semmi szükség nem volt, inkább lett volna nettó egyórás a 13., és feszesebb a lezárás?