A mai amerikai televíziózás legnézettebb műsora, az American Idol nevű tehetségkutató hét éven át tulajdonképpen ugyanúgy működött, mint az első kiadás. A három állandó zsűritag jól elkülöníthető karaktert képviselt, Simon Cowell volt a racionális, gátlástalanul szókimondó fazon, Paula Abdul az érzelmes, aranyos csaj, Randy Jackson meg a vicces csávó, aki csak ott ült. A nyolcadik évadban csatlakozott hozzájuk Kara DioGuradi, aki elméletileg a szakmai vonalat erősítette volna, de igazán nem találta meg a helyét a műsorban, a kilencedikben pedig Paula Abdul helyére érkezett Ellen DeGeneres, a vicces, bohókás szerepre.

A változások nem jöttek annyira be, a nézettség folyamatosan csökkent, igazán nagy tehetséget az utóbbi két évadban nem sikerült felfedezni és Simon Cowell is beleunt a dologba - ráadásul bejelentette, hogy az X-Factor amerikai verzióját 2011 őszétől elindítja az USA-ban, így többen (köztük mi is) temetni kezdték a tehetségkutatót, amit a felmérések szerint a nézők jó része csak azért nézett, mert kíváncsi volt arra, Cowell hogyan oltja az énekeseket hétről-hétre.

A 10. évad vízválasztó lesz a műsor szempontjából, hiszen az X-Factor mellett az NBC is indít egy új énekes műsort The Voice címmel, és az évek óta folyamatosan csökkenő nézettség, ami ennek ellenére még mindig elég az első helyhez, a jövőre nézve nem túl sok jót jelent. Nigel Lythgoe producer az új évadra visszatért a műsor mellé, és alaposan átrendezte a felállást. DeGeneres és DioGuardi nem tért vissza a zsűribe, Randy Jackson az egyetlen eredeti tagként viszont maradhatott, aminek túl sok értelmét a folytonosság érzékeltetésén kívül nem nagyon látni. A két új ítész a természetesen a zeneiparból érkezett, Jennifer Lopez és Steven Tyler két jól bejáratott, milliós eladásokat produkáló művész, akiket a célközönség (18-49) nagyon jól ismer, és tisztel is.

Az új karakterekkel új szerepek is jöttek, hiszen Simon közvetlen pótlása valami hasonlóan beszólós karakterrel óriási hiba lett volna - a hasonlítást ebben az esetben nemigen élte volna túl senki. A mostani felállás, legalábbis az első két epizód után úgy néz ki, hogy Randy Jackson (Simon helyén!) túllépett az eddig betöltött pozíción, üres klisék és a végtelenül idegesítő dawg ismételgetése helyett próbál komoly lenni és érdemben hozzászólni a produkciókhoz, Steven Tyler vette át az udvari bohóc szerepét Paula Abdultól, de sokkal szórakoztatóbb, mint az egykori táncos/énekes volt, J-Lo pedig a naiva a zsűriben, aki nemet nem nagyon tud mondani, és minden harmadik énekes után elbőgi magát.

Ami a felvezető epizódokat illeti, a szerkezet is változott egy kicsit, hiszen az elmúlt évadokra a freakshow-jelleg volt igazán jellemző, a meghallgatások első körében sokkal több szórakoztatónak szánt lúzert kaptunk, mint most, ami, így utólag legalábbis mindenképpen, nem biztos, hogy jó megoldás volt. A New Jersey-i és New Orleans-i fordulókban inkább a tehetségeket mutatták, rájuk koncentrált a műsor, és próbált valamiféle kapcsolatot kialakítani a néző és a hiollywoodi (idén hosszabb) körben éneklők között. Jól tették, valahogy komolyabbnak, profibbnak tűik így az Idol, mint akkor, amikor szinte csak az idiótákat vonultatták fel.

A változások nekem kifejezetten tetszenek, Tyler és J-Lo szereplésével nekem semmi bajom nincs, bár Simon beszólásai nagyon hiányoznak, az igaz. Azt viszont továbbra sem értem, mit keres a műsorban a teljesen súlytalan Randy Jackson.