Geszti Péterről már az első adás alatt látszott, hogy vagy érzelmileg instabil és hisztérikus, vagy egyszerűen csak szar színész. Könnyben ázó szemek, a világra rácsudálkozó tekintet: Geszti nagyon erőlködik, hogy úgy nézzen, mint akit minden tiszta hang megérint. De általában végül csak olyan arcot vág, mint az elkényeztetett hülyegyerek, akire ráijesztettek egy méretes hólapáttal.

Persze erről nem ő tehet, végül is ő rímeket, meg ötleteket farigcsált egész életében, rég volt már a Mézga-család Aladárja, meg a gyermekszínjátszás. Az X-Faktor forgatókönyvírói bíztak rá túl nehéz feladatot, hiszen szinte lehetetlen hitelesen eljátszani, hogy valaki minden egyes jelentkezőtől elérzékenyül, aki képes tisztán énekelni. A műsorban viszont könnyezik Geszti és sír Keresztes Ildikó is, tényleg nem is tudom, hogy mihez kezdenének, ha egyszer meghallgatnának egy Leonard Cohen albumot. Taknyos orral zokognának a sarokban?

Ráadásul az X-Faktor szerkesztőinek még ennél is több érzelem és könny kell, hiszen már ott tartanak, hogy ugyanazt a szipogást kénytelenek többször is felhasználni. Egy adáson belül ugyanazt az arcot vágják be Gesztitől több jelentkező produkciójához is, és a legszebb az egészben, hogy a műsor rajongói össze vannak törve: lehet, hogy ez a műsor mégsem a teljes, hamisítatlan és élesen ragyogó valóság? Mindjárt sírok.