Miért olyan megható, ha egy tucat részeg ember sírva vigad? Hát, ha zenét keverünk alá, ha kicsit felhúzzuk a basszust, hogy az elhaló suttogás a dobhártyánkban dübörögjön lágyan, akkor a szemek környéke rögtön kigyullad, mintha rákos kisgyerek kezei közt csendben haldokló kölyökkutyát mutatnának nekünk. Önkéntelen reflex, ösztönös válaszreakció, az idegpályákon végigfutnak a hollywoodi üzenetek.

Na ehelyett a Danubius egy csendben magába roskadó házibuli lett, ilyen ha az utolsó üveg bor is elfogyott, a sarki közért bezárt, az éjszakai busz már nem jár, a metró még nem, mi meg ülünk a konyhában, és az üres chipses zacskóba hamuzunk.

Rádió Petra ásít, Sebestyén Balázsból kibukik a guru, a részegeket győzködi, hogy most csendben kéne maradni, hogy illetlenül egymáshoz simulhassanak az asztráltestek.

Az utolsó percekben Rákóczi Ferencet hívják, aki a rádió előtt virrasztó fanatikusokhoz rohant, de a telefon csak kicsöng, senki nem veszi fel. Szétesik az adás, azon kéne sírnunk, hogy foglalt jelzés sípol, és több lány egyszerre sikolt, hogy valaki nyomjon már meg egy gombot.

Persze lehetett volna úgyis, mint a Rockhajóban: Philip Seymour Hoffman a süllyedő hajón még felrak egy utolsó dögös dalt, rágyújt, és várja a mindent elöntő hullámokat, de csak egy erőtlen „Basszátok bele, rock and rollra” futja a Danubius stúdiójában. Mert hát a Danubius nem volt kalózrádió, nem lázadt, és ugyan a végén a hatalom csak lecsapta, de addig nem nyelvet nyújtva röhögött az öltönyös, aktatáskás politikán, hanem öltönyben lobbizott, meg aktatáskákat vitt-hozott. A Danubius már régóta nem csinált forradalmat a zenéjével, sőt éppen ellenkezőleg: ez a rádió maga volt az unalmas, idegesítő, autós táskás technikatanár, aki ellen muszáj lázadni.

Valaki még elhadarja, hogy Megtiszteltetés volt Önökkel, a káoszból így lesz jól sikerült végszó, aztán az Antenna Hungária lekapcsolja a rádiót. Ha a privát drámákat és a mindent betöltő ballagáshangulatot leszámítjuk, akkor csak annyira megható ez, mint amikor egy dél-amerikai, pánsípos zenekar erősítője végre elfüstöl a Nyugatinál.

Odakint a tömeg azt üvölti, hogy Danubius, a stúdióban pedig még megisszák, ami maradt, hogy aztán dacosan elénekelhessék a Szól a rádiót a rajongókkal együtt.

Holnap korán kell kelni, vár az első nap az új munkahelyen.