Volt a nyolcvanas években egy minisorozat, a V (V mint Visitors azaz Látogatók, nálunk majd biztos L lesz a címe) ami a kor technikai feltételei mellett egész pöpec kis képet adott arról, milyen is lenne a világ, illetve hát az USA, ha egy idegen faj úgy döntene, eleget hupákoltunk mi már itten, és ideje lenne a világegyetemet megszabadítani tőlünk. A klasszikus minit aztán egy Final Battle (Végső csata) alcímű folytatás és egy egyévados rendes sorozat is követte, melyekben az idegen=náci analógiát nem lehetett nem észrevenni, erre volt felépítve az egész, a fiatalokat beszervező kvázi Hitlerjugenddel egyetemben, még riadtan néző zsidó tudósemberek is voltak benne, bizony. Spoileresen folytatjuk a tévében jelenleg látható legszebb lábak után.

Az ABC idei sokadik nagy durranásának szánt V-remake az alapkoncepciót megtartotta, azaz jönnek, kedvesek, szépek, de aztán szar kerül a ventillátorba, de kicsit átcsavarta, és amolyan figyelmeztető fricskaként be-beszólongat az Obama-mániának és persze a nácik helyére az univerzális mumust, a terroristákat ülteti. Hálistennek teszi ezt úgy, hogy a készítők politikai hovatartozása egy percig sem nyomja rá bélyegét a sorozatra (legalábbis a pilotra nem), inkább fogták magukat és készítetek egy pörgős sci-fi-akciósorozatot annyi jó külsejű színésszel, amennyit network tévén nagyon rég nem láttunk.

Kezdve Elizabeth Mitchellel, aki messze a legjobb nő volt az egész Lostban, folytatva a papnak kissé túl jóképű Joel Gretsch-csel (4400), az ügyvédnek végtelenül macsós Morris Chestnuttal és a hírszerkesztők álmának tekinthető Scott Wolffal egészen a káprázatosan szép Morena Baccarinig, aki a látogatók főnénije, és úgy mosolyog, hogy én is azonnal beállnék gyíkembernek, bizony. Mert a gyíkemberek emberjelmezben flangálnak fel s alá, és nem ám Torgyán Józsefnek öltöznek, hanem jónőnek, mert ismernek minket, és pontosan tudják, mennyire sekélyes köcsögök vagyunk, ha valaki szép és mosolyog, akkor mi bevesszük még a legvadabb marhaságokat is.

A Látogatók ráadásul csak tankolni jöttek a földre, vegyi anyagok kellenek nekik meg víz, cserébe adnak egészségügyi ellátást és technológiai vívmányokat, és csak annyit kérnek tőlünk, hogy ne kételkedjünk bennük, yes, we can, mondhatnák, de nem teszik, mert az író Scott Peters (4400) ennél rafináltabb. Elizabeth Mitcehll egy FBI-ügynököt alakít pont úgy, mint ahogy Juliskát hozta a Lostban, csak itt még van egy fia is, akit elvarázsol az egyik gyíkember meglehetős dekoltázsa, és beáll amolyan nagykövetkadétnak vagy miafasznak, kész is egy konfliktusforrás. 

A többiek, a pap, az ügyvéd, a riporter mind klasszikus lelkiismereti válságokat élnek át a pilotban, nem sokat szarozunk a karakterépítéssel és a magyarázattal, ez nem a FlashForward, ahol egy-egy mondat után fél percig merengünk magunk elé fájdalmas arccal, itt mindenki teszi a dolgát, a riporter az újságírás alapvető etikai szabályait felrúgja személyes előmenetele érdekében, a pap kételkedik a hitében, az ügyvéd meg mutat majd valamit, de azt nem árulom el, hogy mit, tessék csak megnézni az első részt, érdemes, mert van benne vagy három izmos vaddöfakk.

A V-remake lehengerlően indul, a 42 percben talán ha egy üresjárat akadt (a háztetős jelenet a pappal), a nyolcadik perc környékén már nincs olyan néző, aki ne sejtené, hogy itt a lét a tét, a gyíkembert meg nem köll szeretni akkor sem, ha olyan segge van, mint a brazil származású Baccarinnak. Idén sajnos csak négy epizódot kapunk a történetből, a folytatás jövőre, a téli olimpia után, szerintem valahogy a Losttal párba állítva.