Teljesen felesleges kertelni, eufemizálni, túlozni, mellébeszélni vagy hazudozni: a Megasztár legújabb szériája iszonyatosan gyenge volt, színvonala messze a legalacsonyabb a hazai tehetségkutatók történetében, pedig voltak azért itt nemes ellenfelek ebben a versenyben (Csillag születik például).

A "legenda" negyedik kiadásának sikerült mindazt lerombolnia, amit az előző három felépített, kitermelt két iszonyatosan irritáló döntőst és egy rakás idegesítő közép- és elődöntőst (és nem, nem fogjuk a műsor által bevezetett első döntő meg hatodik döntő nevű faszságokat alkalmazni) és megingatta az áldott nép bizalmát az sms-szavazásokban - már ha volt még olyan, aki hitt ezekben. Egy műsortól egy idény alatt azért ez nem semmi, akárhogy is nézzük.

Televíziós szempontból a döntő, mint ahogy az eddigi három, egyszerűen értékelhetetlen volt, mert unalmas, bő lére eresztett és messziről bűzlött róla a mesterkéltség Tilla viccesen kikacsintós megjegyzéseitől kezdve Szekeres Nóra rekedt hörgéséig. Sokat elárul a műsor színvonaltalanságáról az is, hogy a Tv2 már meg sem próbálta elvinni egy nagyobb helyszínre az utolsó szenvedést, hanem egy kis stúdióba zavarta be az obligát sikoltozó tiniket meg a hülye nyugdíjasfrizurában gépiesen tapsoló statisztákat. Spórolás van, nincs pénz megadíszletre, meg normális hangosításra, kell a beérkező "sms-százerkekből" származó bevétel, mint egy falat kenyér.

Vidéken haknizó fővárosi zenészt sokat látott már az ember, meg olyat is, amikor a falunapon a legjobb hangú helyi alkoholista kiáll Desparado-slágereket nyomni a kultúrház előtt összetolt két IFA platóján, sőt, a legmulatságosabb, amikor a vállalati karácsonyon a kollégák metálzenésznek képzelik magukat a Rock Band nevű videójátékban. A Megasztár idei döntője mindezt kiválóan vegyítette, ócska, olcsó hakni volt ez, magukat rocksztároknak képzelő nímandokkal és kínosan elcsukló hangokkal. Sem az egyik, sem a másik énekes nem érdemli meg az "év hangja" hangzatos címét, mert hamisak, pontatlanok és unalmasak voltak.

Azt, hogy ki, miért és hogyan került döntőbe, elemezgethetnénk naphosszat, de minek: a témával foglalkozó fórumok már minden lehetséges verziót kielemeztek Király Viktor apjának vélt vagy valós millióitól a szabadkőműves szektákon át az sms-szavazatok bűvöletében élő Hit Gyülekezetéig. A baj nem is az, hogy valaki jogosan, vagy jogtalanul került-e be a fináléba, hanem az, hogy amikor megszólaltak a többiek, azok, akiknek ez nem jött össze, akkor arra kellett rádöbbenjen az egyszeri néző, hogy végül is nem mindegy?

Dávid vs. Viktor vagy Lüszi vs. Hien, egyre megy. Egyikük sem nyújtott semmi olyat, ami alapján győztesnek lehetne kihozni, nincs egyéniségük, a hangjuk jó, ha közepes, olyan dalokat választanak (vagy választottak nekik), amiket esélyük sincs normálisan elénekelni, a színpadon idegenül mozognak és nem tehetségesebbek, mint egy átlagos sulizenekar énekese, de ez utóbbi legalább tudja, hogy ez csak szórakozás, semmi több. A zsűri is felelős persze a kialakult helyzetért, de hát akkor is áll a cívis mondás: szarból nem lehet ostort fonni, de ha mégis, nem lehet vele pattogtatni.

A Megasztár4 pedig lankadt ostor volt, odacsapni egyszer sem tudott. Jó lett volna egy dögös hang bele, de nem volt, ez van. Ez a mezőny ennyit ért, ennyi volt benne, egy közepes énekhang, aki majd kiáll szívni a Kapcsolat-koncertre (tényleg, ott is feldolgozásokat nyom majd?) sokszázezer néző elé, akik majd legyintenek egyet, láttunk már ilyet sokat, el is tűnt mindegyik a süllyesztőben hamar. Mint azok a szerencsétlenek, akiket a döntőben felengedtek (persze nem élőben) a világot jelentő deszkákra, hogy jusson nekik is abból a bizonyos 15 percből. Kár, hogy nem volt akkora a kontraszt a döntősök és mondjuk Sugera Bugera teljesítménye között, mint azt a TV2 szerette volna.